Centerhalf

  A szerző keresi a témát vagy a téma találja meg az embert? Mindkettő igaz, sőt kéz a kézben jár. Megfogalmazódni látszott egy kérdéskör, s miközben körbe jártam, rábukkantam egy másik lehetőségre. Lábra akartam passzolni, de egy ütempassz lehetősége sejlett fel. Nem tudom, bejön- e, de egy labdányi résre lettem figyelmes, úgyhogy megkísérelem. Gondolatlabdánkat a politikai retorika felė írányítom. A miniszterelnök szolnoki stadionavató beszédét olvasva a következő résre lettem figyelmes: 

 Nem tudom önök hogy vannak vele, de nekem a gondolatsor kezdete kissé homályos és furcsán hat. Olvassuk csak, mondjuk onnan, hogy "Puskás Öcsi..." Így kedvezőbb hatást fejtene ki. De ott van az a kezdő első másfél - két mondat. Úgyhogy jelentősége van: "Természetesen minden helyzetet meg lehet szokni az életben, még a legmegalázóbbat és a legsikertelenebb helyzetet is, de ne felejtsük el soha, hogy nekünk, magyaroknak, ha a sportról van szó, mi a természetes állapotunk. A mi természetes állapotunk az, hogy mi Puskás Öcsi, Papp Laci, Balczó András és Egerszegi Krisztina országa vagyunk."  

 Barátságos és felkészülési mérkőzések jegyében telt Európa "futballhete". Az egészre árnyékot vetett, hogy a futballvilág elvesztette Johan Cruyffot. Az egyetemes futball egyik legnagyobb alakjának látásmódjából, futball - logikájából idézzünk és szembesítjük kicsit a jelenünkkel, futballunkkal. Egy 1993-ban készült Kicker magazinnak adott Johann Cruyff interjút hívok segítségül. Az emlékezés remélhetőleg üzenet jelleget ölt. 

Természetesen itt a Maldini, Tassotti, Costacurta fémjelezte Milan védelemre, a hazaadás szabályra és az azzal összefüggő letámadásra gondolt Johan Cruyff. 
A héten a török válogatott így rúgta a második gólt Ausztriának, a kapus átadási szándékát lefülelte Arda Turan. Mi is próbálkoztunk letámadással a horvátok ellen, mintegy  a nyomásgyakorlás és közvetett módon a labdabirtoklás előkészítéseként. Mondjuk, hogy ez a felkészülés osztrák térfélre.

Ugyanakkor ott a mi térfelünk, a kapitány jelezte, hogy Leandroval valószínűsíthetően nem számol az EB keretben, fiatalít, már a világbajnoki selejtezőkre is gondolva. Azt azért ki lehet jelenteni, hogy Leandro technikailag kiemelkedik a magyar védők közül, a labda megjátszására törekszik, a labdái pontosok és a hosszú labdái is ülnek.

A technikai képzettsége révén akár több poszton is bevethető lenne. Egy mérkőzéssorozat tekintetében egy keret kijelőlésénél mindez nem elhanyagolható szempont. Ha rosszmájú akarok lenni, azt mondom, hogy ő már koránál fogva nem piacképes labdarúgó az EB - nagy játéktőzsdéjén: "aki egy egyeneset a labdába tud rúgni az EB-n az jó eséllyel juthat egy jó szerződéshez" - valami hasonlót mondot Dzsudzsák Balázs a kijutás után euforikus hangulatban.

És, ha tovább akarok gonoszkodni akkor az is megemlíthető, hogy Leandro újrafelfedezése még Pintér Attilához köthető, ráadásul a fradi - kontingenst bővítené a válogatottban. De fojtsuk el magunkban a kis ördögöt, hiszen Bernd Storck nem Leandro játéktudását, csak a koncepcióba - illeszkedését kérdőjelezte meg. Igaz a koncepcióba bizony a gazdasági szempontok is belejátszanak. A kis ördög azért ott van bennünk, ha már kijutottunk az EB - re ott jó lenne, ha a legjobb labdarúgók szerepelnének. Johan Cruyff szavai időt állóak és tovább csengenek fülünkbe, hallgassuk tovább: 

 1994 - ben ez össze is jött, a Barcelona - Milan Bajnokok Ligája döntőben. Egy emlékezetes mérkőzésen a Milan nyert 4:0 - ra. Itt igazolódtak a holland futball - filozófus szavai csak számára paradox módon, a Barcelona hátvédeinek hiányosabb technikai tudását használta ki a Capello-féle Milán. Úgy fedezték le őket, hogy a szélsőhátvédre fusson ki a játék, aki nem tudott kezdeményezni és labdavesztéseiből építkezhetet az olasz csapat. 
Az osztrák válogatottnál is megfigyelhető volt, hogy a labdakihozatalnál egy - két ember komoly bajban volt amikor a törökök lefedezték a játszótársaikat. De nézzük mit mondott Johan Cruyff a játékos kiválasztási elvéről: 

Megszívlelendő mindenkori alapelv. Klasszis - csapatok ismérve, sokan Cruyff kapcsán a Barcelona stílusával azonosítják ezt. Itt is felfedezhető egy paradoxon az említett Bajnokok Ligája döntővel kapcsolatosan, amikor a "Cruyff - elv" ütközött a valósággal. A Milan csapatában ott volt a pályán Dejan Savicevic, aki cselezőkészségével és kreativitásával szétszedte a Barcelona védekezését, technikailag a mezőny fölé nőtt.

 A másik oldalon viszont Cruyff kihagyta Michael Laudrupot, a korszak legjobb és legtechnikásabb irányítóját. Akkor még csak három idegenlégóst - a döntőben Romario, Stoichkov, Koeman szerepelt -  lehetett nevezni a meccsre. 
Jellemző, hogy Fabio Capello a mérkőzés kapcsán a következőt mondta: "Mikor láttam, hogy Laudrup nem játszik megnyugodtam. Ő volt az egyetlen aki aggasztott."

Sokba került ez a Barcelonának. Önmagának mondott ellen Johan Cruyff, a két világklasszis személyes ellentéte felül írta a technikai képzettségről vallott alapelvét. Cruyff kompromisszumot kötött. (Laudrup át is ment a Real Madridhoz és bajnokságig vezette a királyi gárdát, nem akármilyen játékkal.) De ez más típusú kompromisszum volt, mint az edzők többségénél.

Inkább renitens - kompromisszum volt ez, hiszen Cruyff volt talán legjobban tisztában Michael Laudrup képességeivel: "Amikor Michael játszik az maga az álom, varázslatos káprázat, arra hivatott, hogy megmutassa kivételes képességeit, senki a világon nem tud az ő szintjéhez közel érni." Nézzük akkor, milyen mélyebb és kiterjedtebb összefüggésre gondolt a kompromisszumok tekintetében Johan Cruyff:

 Az első két mondattal mi is szembesülhettünk az EB - selejtezők alatt, a magyar válogatott iskolapéldája volt mindennek. A kompromisszumok bele vannak építve az edzői egzisztenciákba, csak nem mindegy hogy az egyedi eset vagy szokássá merevedik és beférkőzik a szakmai alapelvek közé. 

A támadó futball idealizásával minden labdarúgás - szerető egyet érthet. Ennek jegyében a kilencvenes években elméletileg jöttek az ezt elősegítő szabályváltoztatások: a hazaadás szabály, majd a három pontos rendszer bevezetése, a les-szabályok fokozatos enyhítése. A játékvezetői felfogás változása: engedjük a keményebb játékot. Persze felmerül a kérdés, hogy mennyire váltak ezek kontraproduktívvá a játék esztétikai élvezetének tekintetében.

A hazaadás szabály tekintetében mennyiben nőtt a játék küzdő jellege - szabad labdák utáni párharcok során, a letámadással stb - mennyivel lett "gyorsabb" ám primítivebb a játék? És ott a les kérdése, régen az is lesnek számított, amikor a csapatból egy támadó egyvonalban volt az utolsó védővel. A les - szabályok enyhítése nyomán mennyivel vált védekezőbbé - minden játékos a labda mögé húzódik, stb. - az egész csapat játéka?

Mennyivel csökkentek ezáltal a távoli lövések és az abból elért gólok száma? Persze itt a másik oldala is, legyünk egy kicsit demagógok, a rekord hajhászás során a ma gólzsákjai hány gólt lőnek könnyű helyzetből, a korábbi "leshelyzetről"? Vagy a színész futballistát elítéljük. De nem volt - e ez ellenreakció az engedjük a kemény játékot elvére, mely aztán így lassan taktikai fegyverré terebélyesedhetett? A játék vágyott folyamatossága ezáltal nem került vissza-e a régi mederbe, csak a lefolyásának ritmusa változott.

És a cserék számának növekedése mennyivel járult hozzá mindehhez? Nem tudom. De a jól cselező szélsők tényleg eltűntek. Gondoljunk arra, hogy a magyar válogatottnak van három erőcsatára más - más előnyökkel és hátrányokkal, de igazán jól cselező szélsőnk nincs, és a baloldalról még egy képzett balhátvédet is feladott a válogatott. Mindez persze nem lenne gond, ha lenne ott egy kreatív jól cselező szélső játékos... Kompromisszumok és a keretkialakítás. - mondhatnánk. De mi van a kompromisszumok és az egzisztencia mögött, kissé mélyebben. Hallgassuk tovább Johann Cruyffot:

 A magyar futball látleletének is beillik, nálunk is hetvenes évek közepén tapasztalható a trend - fordulat, akkor fordult meg a 70% technikából és 30% futásból álló arány a szélsőséges futás javára, mindennemű szakmai kapcsolatot nélkülözve a technikai elemekhez kötött mozgások tekintetében. Minél technikásabb a játékos és a csapat, minél több opció és végrehajtási mód van a játékos fejébe és érzékeibe akkor annál kevésbé kell tartani a labdavesztésektől és a felesleges futásoktól.

A könyvszagú kiismerhető sematizmus mindig a futásra és a racionális taktikára helyezi a hangsúlyt. Hogyan lőnénk ma be a 70 % -  30% -os arányt itthon és külföldön? 
A különbségek érzékelése és a lemaradás miatt fontos kihangsúlyozni, hogy nálunk a politikai logika és centralizmus segítette elő a "könyvedzők" és a kompromisszumokat éltető környezetét, míg nyugaton inkább a média uralta szórakoztató ipar kapitalisztikus racionalizmusa. A közös bennük, hogy a gyors célorientált elméletek irányította gépezet mellőzi és háttérbe szorítja a gyakorlati - egyéni képzést. A labdarúgó mindinkább a futballgépezet tárgya és egyre kevésbé a játék mindenkori alanya. 

         Cruyff éppen Guardiolának magyarázza mit is kéne csinálni a pályán... 

Persze ahogy Johan Cruyff mondta, mindez egy hosszútávú folyamat része. De a lényegi hangsúlya akár rövidebb időintervallumon belül is érzékelhető és kitapintható. Így például érdekes és izgalmas lesz, hogy a magyar válogatott mennyiben tud a selejtezők nagy részében látott merő defenzivitásból a támadójáték, a 30-tól a 70 % felé fejlődni. 

 Első ellenfelünknél az osztrák válogatottnál látható volt, hogy a támadóhármas összeszokottabb és önzetlenebb mint a miénk. Sokszor teszik vissza második hullámba, lövésre a labdát, a góljuk is így született a törökök ellen.

A selejtezők alatt is sok ilyen típusú gólt lőttek a tizenhatoson belülről, megpróbálják gyorsan átjátszani a középpályát, a szabadrúgásoknál is megpróbálták gyors kiugratásokkal élni...
A lemaradásunk, a túlzott defenzivitás negatív következményeiből eredeztethető. Sajnos a horvátok ellen egyetlen komoly helyzetet sem tudtunk igazán kialakítani. Egy olyat mint mondjuk a horvátok a gól előtt, ahol több egymást követő technikai elem is ült. Ennek ellenére az a benyomásom, hogy az osztrák válogatott potenciálisan nem kreatívabb csapat a magyarnál.

Mi feljövőben vagyunk a pótselejtezők óta, és talán az is kedvezhet nekünk, hogy a hollandokkal játszanak utoljára az EB előtt. Nem szerencsés egy erősnek mondható ám a tornáról lemaradó csapat ellen játszani az utolsó meccset. Egy erősen motivált holland csapat károkat okozhat az önbizalom tekintetében riválisunknak.

 Néhány fénytörést próbáltunk felfogni Johan Cruyff prizmáján keresztül. És ha csak egy fény - impressziót akarunk megőrizni tőle, akkor az  legyen a következő:
"Azt hiszem, és nagyon remélem, hogy ez a csodálatos játék újra a látványosság felé fordul és a technikai képzettség lesz a legfontosabb." - Johan Cruyff  örökérvényű üzenete a játék megőrzéséért szól. Felejteni könnyű újra tanulni nehéz. Ez a magyar futball mindenkori nagy dilemmája. És ha belegondolunk, hogy láthatóan és bevallottan a Cruyff - vezette holland aranykor mögött koncepció tekintetében az Aranycsapat játékstílusa állt. Akkor a cruyff - i kijentés még erősebben járhat át minket. Az újratanulás első komoly vizsgája pedig talán az osztrákok elleni mérkőzés lehet...  

 Kezembe került a Pesti Napló 1930-as évekbeli sportról szóló különkiadása. A címe szimplán: A Sport. A könyvben a Sport hősei részben Orth György a futball képviselőjeként külön kis fejezetet kap. Íme a gondolatébresztő bekezdés, amely útnak indított:

Ebben a pár sorban is közel kerülünk a kor mikrokozmoszához, megüti a fülünket az "úri" szó, a "másodrangú úriember" , "a jobb társaságban való szereplés". Az "úriember" lét szinte egybeforrt a középosztály önértelmezésével. Közelebb hozhat minket a korszellemhez a nagy magyar politikai gondolkodó Bibó István  - aki maga is az úri középosztály leszármazottja volt -  visszaemlékezése fiatalkorára.

Egyrészt megemlíti, hogy édesapja "úriembertől szokatlan" módon szolidaritást mutatott a parasztság felé. Másrészt kitér arra a sajátos belső húszas évekbeli válságperiódus ( I. világháború és következményei, forradalmak, Trianon, infláció...) alatt és után is élő kereszmetszetre, amely a mindenkori "társaságra" és azok társadalmi határaira vonatkozik, mégha itt a konkrétan a szegedi egyetemi életről beszél is:

Majd hozzáteszi Bibó István: "De azon felül, hogy megkaptam az ösztöndíjat, még tandíjkedvezményem is volt. Szóval nekem fizettek azért, hogy tanuljak. Másoknak szabad volt tanulni és ismét másoknak még nagyon is fizetniük kellett ezért." 

Végül megjegyzi, hogy Szegeden "egy nagy paraszt városban" egy tudásalapú sznobizmussal nem vádolható piarista gimnázium osztályában egyetlen szegedi parasztfiú sem volt, "mind középosztály, kispolgár, altiszt, iparos, ez a fajta együttes volt".

Bibó István szavai megvilágítják a kortabló tipikus társadalmi színeit és kontúrjait. S ez érthetőbbé teszi a keretet, segít elhelyezni ebben a futballista Orth Györgyöt. Egy árnyalat kidomborítása talán még közelebb visz ahhoz hogy megértsük a bibói "ez a fajta együttes volt" képlékeny fogalmát melyet az úriemberség körülírása font körbe és járt át. Az "úriemberség" fontos formai tartozéka a korban uralkodó párbaj - rendszer és párbajképpesség volt. Nézzünk ebből néhány átfogó árnyalatot: 

"Például minisztert, tábornokot, vagy milliomos gyártulajdonost sem illet meg udvariasabb és különlegesebb provokálási (kihívási) mód, mint a minisztériumi díjnokot, a tisztjelöltet, vagy a gyári segédkönyvelőt." - Számunkra igen furcsán megfogalmozott formális egyenlőségeszme.  

Az utóbbi passzusokat Rácz Vilmos 1937 -es es Párbajkódexéből vettem. Ő is leírja, hogy engedett fokozatosan a tiszti, nemesi, értelmiségi kötöttség a párbaj és az úriemberség tekintetében a tizenkilencedik század előrehaladtával és a huszadik század betörésével. Az érettségi maradt és vált az objektív alappá, (vessük össze ezt Bibó gimnáziumi emlékeivel a húszas években). A párbaj szubjektív alapjának a becsületérzetet vallja, amely azért kvázi maga is objektív, társaság és közvéleménytől függő volt. De ahogy a párbajkódex írója fogalmaz: " csak foglalkozása miatt - ez kiemelten írva - a lovagias utat elzárni nem szabad, ha csak más okból arra nem érdemtelen." 

 Orth György, mint a Pesti Napló is írja megfelelt ennek a "műveltségi követelménynek", csak a "foglalkozása" - a húszas évek derekán folyik a profizmus bevezetése körüli vita a magyar futballban - nem. Az egyidejűség és az aspektus kontraszt érzékeltetése okán helyénvalónak látszik a húszas évek párbajaiból egyet felidézni. Passuth László egyenesen párbaj - mániáról beszél Rézkor című memoárjában. Ő egy barátját kísérte egy képviselővel szembeni kardpárbajra.

A párbajt kiváltó sérelem: politikai, kritika a sajtóban. Sebészorvosok, segédek; egy komolyabb fejvágással ér véget a párbaj, természetesen az értelmiségi az elszenvedője, ráadásul még ötszáz pengőt ki kell fizetni a vívómesternek a párbaj lebonyolításáért a félig fent kardokért és a vívóteremért. Nagy összeg a korban, a képviselő kézfogás nélkül "az általa jól ismert oldalajtón eltávozott".

Az író ezen szavaiból komoly összejátszást gyanítok a vívómester és a "párbaj - hős" képviselő között. Számunkra persze inkább a "kaszt - becsület" és a választóvonalak tekintetében érdekes az eset. A kérdés mindezek után talán úgy is föl tehető, hogy a futballista mint foglalkozás elismertethető-e anyagilag és presztízs szempontok alapján az úriember homlokzatú középosztály vagy az a felé törekvők számára. 

Szembejön a kezdeti felvetés, hogyan tudott Orth György áttörni e korlátokon? 
Érdemes felidézni egy korabeli tudósítást Orth Györgyről az 1924 -es MTK-FTC 11-2-es kapcsán. És hogy bonyolítsuk a tisztázás kedvéért a dolgot mindezt egy 1969 - ben Ocsovai Gábor által írt Micsoda gólok! alapján teszem meg. A szerző így vezeti be a korabeli kommentárt: " a különben hűvös, de ezúttal ritka élménytől hevített kritika". Talán az úriemberi távolságtartás volt a "hűvős" alaptónus mögött? De nézzük mit is írt az Orth Györgyöt futballozni látó újságíró:

Ma úgy mondanánk, technikai tudása és szellemi fölénye révén uralta az egész pályát. De ha a sportágának művészeként, "fizikai kondíciójának és lelki egyensúlyának teljes birtokában" uralja a pályát Orth György, akkor az már szinte egybecseng az úriember mivolttal és annak pályán történő feltűnésével. Párbajhoz illő tulajdonságok.

A környezetből való kimagaslás, a játék esztétikai megközelítése által közelebb kerül az úriember világához. Csodálatot vált ki környezetében, az úriemberi becsület helyére a tisztelet kerül. Ez a kvalitás - tisztelet kevésbé formalisztikusan hat mint a párbajképesség, vagy az a mögött álló örökölt vagy kijárt ám örököltként feltűntetett életforma és foglalkozás. Új hang a kor kardcsörgetésében. 
A meccskrónikában is találunk érdekességet. Mesél nekünk a három gól?

Elsőként, kerüli a "közelharcot" ám ha kell felvállalja, itt is megfoghatunk valamilyen fokú áttűnést  a konfrontáció felvállalása majd a testi ütközést nélkülöző kard vagy pisztoly párbajjal. Potenciális szimpátia - forrás úriemberek felé. Ugyanakkor itt az új hang is a futballpályán a párbaj "baj nélküli "feltűnése. Másrészt mindezek után felvillanhat az a kérdés, hogy vajon mennyiben járulhatot hozzá az úriember lét és a párbaj - ethosz (gondoljunk a világhírű magyar vívósportra és hagyományaira) a szellemes magyar futballstílus és technika kialakulásához?

Az igazi futball klasszis ismérve a közelharc kerülése csak ha nincs más lehetséges megoldás akkor vállalja fel azt, de akkor megfelelő intenzitással. És itt a szellemes futball lényege a lehetőségek keresése a játékban, a cselek, a második - harmadszándék: "Orth balerina - mozdulattal átlépi". Átlépés, igazi szellemes megoldás,a periférikus látás és az előregondolkodás kapcsolt "iskolapéldája". Ugyanakkor egy többszereplős játékmegoldás, ami már a csapat összhang és stílus irányába mutat. 

Nem láthattuk Orth Györgyöt és társait futballozni, de a hajszálpontos indítások, lövés helyet lapos centerezés majd átlépés, mindezek visszaköszönnek az Aranycsapat megoldásaiban a filmvászonról.
Az 1954- es berni döntőben Puskás egy támadásvezetésen belül kétszer lépi át a labdát...
"Orth Gyuri a középcsatár, [...] akkoriban szokatlan módon a balösszekötő helyére fut. Ott kapja vissza az átadást." Hidegkuti Nándor az 1953 -as 6:3 -as mérkőzésen középcsatárként visszalép és az összekötőkkel Puskással és Kocsissal helycserékkel kombinál. Az Orth - i szellemesség újabb, immár magasabb hatványa ötlik szemünkbe. 

Nem láttuk Orth Györgyöt játszani, de ezek után mi is könnyebben elképzelhetjük. El tudjuk képzelni magát a futballstílust? Talán nem is kell. Orth György is világvándorrá vált és komoly szerepet vállalt a perui futball alapjainak letételében. Az ő 1957 -1959 -es szövetségi kapitánysága alatt a perui futball történelmi sikert ér el, 4:1-re veri az angol válogatottat. A perui futball a hetvenes években élte virágkorát, világklasszis csapata és játékosai voltak, Teófilo Cubillas vagy éppen Hugo Sotil. De, hogy az orth -i alapok milyen erősek voltak, az számomra a tavalyi Copa América is bizonyította, ahol a perui válogatott játékstílusa tetszett a legjobban: kimozgások, okos helycserék, technikás megoldások, mindezt úgy, hogy a csapatjáték folytonossága nem akadt meg, hanem csak könnyebbé vált. Hasonlított a klasszikus magyar futballstílusra.

A gépiesebb chileiek - Orth Chilében is edzősködött, az 1930 -as első uruguayi világbajnokságon ő írányitotta a chilei válogatottat - valószínűleg elvéreztek volna velük szemben az elődöntőben, ha nem ők a házigazdák, a meccs nagy részében emberhátrányban játszó peruiak így is tartották velük a lépést. Idén nem csak EB-t hanem a centenárium jegyében 16 csapatos Copa Américat is rendeznek. Kiváncsi leszek, hogy mekorra lesz a kontraszt a magyar és perui játék között a klasszikus magyar futballstílushoz mérten. Ha a magyar futball utóbbi évtizedeinek történetéből indulok ki, vagy abból hogy a veterán perui csatár Claudio Pizzaro nemrég a brémai színekben három gólt lőtt a Leverkusennek akkor az előjelek nem kedvezőek. A világ másik végén az Orth-i szellemes hagyományok létét mélységében jóval erősebbnek érezhetjük. 

Érdemes végül a hagyomány és annak átadása okán visszatérni a Pesti Napló sport kiadványához, amely így kezdi Orth György bemutatását: "Egyenes utóda volt Konrád Kálmánnak, akinek játéművészete itthon kialakította az MTK aranycsapatát, Ausztriában pedig megteremtette a bécsi iskolát. " És hogy hogyan fejezte be? Hasonlóan, egy anekdotikus ám mindenképpen megszívlelendő történettel Orth Györgyről: 

Orth György hős volt a maga területén, hiszen bizonyos értelemben szembe ment korával és hivatássá nemesítette a magyar futballt, hogy úriember volt "azt ítéljék meg a kor párbajellenfelei"...

Az viszont biztos, hogy a hivatástudat igazi érzete ott jelenik meg, ahol biztosított az utód, nem a családi leszármazás és Urambátyám rendszer által, hanem a szakmai mércét követendő etalon képében. Csak úgy terjedhet a megközelítés és a stílus. Ne felejtsük Sárosi György a rivális Ferencváros klasszisa volt, ne felejtsük el azt sem, hogy 1969 - ben még íródhatott könyv a szellemes magyar játékstílusról, a kezdetektől futballnemzedékről futballnemzedékre új és új fejezetekkel. Az etalonok éltek és játszottak. Orth György kérdései azóta elhalványultak viszont kikerülhetetlenek...

 A Bajnokok Ligája heti két rangadóján, a két klasszis kapus, Cech és Buffon testbeszéde némileg elgondolkodtatott. Cechnél a játékoskijáróban látott meccs előtti izgalom, Buffonnál az első félidő végén, mentése utáni számot vető földre nézése fogott meg. Mindkettő gesztusaiban ott volt: ez hosszú és kemény lesz. Benne volt, hogy a Barcelona és a Bayern kapura nehezedő nyomása más, mint a többi csapaté. Persze, lehet mondani, hogy a két rutinos kapus vérprofi, Cech esetében csupán természetes "meccsizgalomról" volt szó, míg Buffon pusztán az akcióját reagálta le. De láttuk a torinói közönség a szektoroktól a VIP páholyig terjedő döbbenetét, amely úgy hatvan percig szinte rádermedt a stadionra. A Bayern idegenbeli fölénye fagyasztóan hatott. És láttuk, a Messi - Suárez - Neymar hármas szinte megfoghatatlannak tűnik. Nézzünk a kapus gesztusok mögé, és lapozzunk bele a Barcelona és a Bayern támadóstílusába.

 Az Arsenal - Barcelona mérkőzés kapcsán érdemes elidőzni a Barcelona Celta Vigo ellen szerzett 11-es góljánál, a Messi - Suarez-(Neymar) koprodukciónál, - , ne felejtsük a brazil klasszis is érkezett Messi kipöccintett labdájára. Ez maga volt a kimerevített játékstílus, a formában tetten érhető játék - megközelítés. Talán nem véletlen, hogy Cruyffék után szabadon éppen az Arsenal Henry és Pires próbálta meg ezt a variációt, mégha sikertelenül is. Mindkettő korának csúcsra járatott támadójátékát képviselte. Valami hasonlóról van itt is szó, a Neymar - Suarez - Messi hármas esetében. 

Szabadabb értelmezési tartomány felől közelítsük meg a stílusukat. Érdemes először konkrét felállás helyett "belső - csatár" játékról beszélni. Ebben a három támadó a kapu előtti legveszélyesebb területet támadja egyéni és kombinációs játékkal, azt a területet ahol elméletileg a legsűrűbb, a legtagozottabb a védekezés. A legmagasabb technikai képzettség itt több mint előfeltétel. A büntető kivitelezésében a "belső csatárjáték" formailag is kimerevedett. Láttuk  amikor az Arsenal a hármas középső kombinálás után gyakorlatilag az ötösig jutott. Itt Suárez is rálőhette volna, de Messinek akarta beadni. Igazi dél - amerikai egy - két érintős belső kombináció. Cech izgalma egyre érthetőbb. A belső - csatár játék persze az egymás kölcsönös ismeréséséről szól és persze a kiegyenlítődésről, a három támadó között megoszlanak a gólok és a gólpasszok, körülbelül úgy ahogy a büntető végrehajtásánál is láttuk.   

 De nézzünk a stílus, a hármas belső csatárjátéka mögé, itt a visszavont szélsőcsatáros taktika kvázi személyre szabott változatára lelhetünk rá. Ez szinte abszolút módon Messi és Neymar technikai tudására épül, az előkészítő és a befejező szerepkör játékosbeli egyesítésére, és e szerepkör két futballista közötti kölcsönös váltakozásáról. Messi "összekötő-szélső", Neymar inkább "szélső -összekötő". Ha Messi megkapja a labdát a visszavont területén, Neymar már a keresztátadás reményében fel - és beindul, ha Neymar kapja meg visszavont területén akkor Messi teszi ugyanezt a center pozíció felé.

Mindennek a mozgatórugója a két játékos cselezőkészsége. Mindkettőtől láttunk a testcseleken kívűl egy - egy parádés labdás testcselt. Sőt a cselezési stílusukhoz is illik az említett pozíciójuk. Láttunk hogy verte meg Neymar induló cseleivel a szélsővédőjét kifelé majd vezette rá befelé a védelemre a labdát. Messi ugyanezt hajtja végre csak többnyire az összekötőből befelé irányuló rágyorsításaival.
Messi és Neymar átlós - befelé történő megindulásaiban, a cselezőkészség tökéletesen illeszkedik a cselezőmozgásoknak legkedvezőbb keresztirányú labdavezetésnek, és az abból indított rövid keresztpasszos összjátékoknak. 

 A "visszavont szélsős" taktika ugyanakkor kivonja a gyorsabb oldalsó védőket a védelmi falból, megnövelve Suárez és a belső védő mozgásterületét, ami a támadóoldalról előny, a védőéről hátrány (területnövekedés és kevesebb segítő ember). Suárez kimozgásai, bepassz esetén egyrészt megteremti maga számára az 1-1-ek  - az ő cselező stílusához is ez illik, visszahúzott lövőcselek és kötények a mozgásban lévő belső védőkkel szemben - lehetőségeit. Ugyanakkor kimozgásai a cselezőjáték tekintetében Neymar és Messi számára szintén segítség.

A Suárez elvonó helyezkedésére irányuló védőmozgások pont ellentétes irányú és lendületű Neymar és Messi keresztírányú cseles labdavezetésével, ezzel is segíti, hogy a két klasszis 2-3 embert levehessen a pályáról. Gyakorlatilag ezekkel megteremtik a 16-os körüli helyezett lövések előfeltételeit, a keresztpasszok lehetőségeit, ráadásul az abból érkező visszapasszok, a kapusok kiszolgáltatottság - érzését igencsak növeli. Cech izgalma egyre fokozottabban érvényes.

Ezt kellene az ellenfélnek kiküszöbölni fokozottabb csapatmunkával, az Arsenal megtette amit lehetett, megpróbálta ezeket a kereszt-átlós játékot megakadályozni. Ilyenkor segít Iniesta irányító játéka, amely az összekötettetést vagy az adott oldali kombinációt megteremti és persze jöhet a dél - amerikai belső csatár játék, egy testcsel-kényszerítő(k) sorozata, az ami a keresztpasszos játékba is bele visszi az improvizációt...

 Fogjuk meg egy kicsit másképp, és értelmezzük a Neymar "szélső -összekötő" és Messi "összekötő - szélső" közötti hasonlóságot és különbségét. A hasonlóság a szélről, befelé irányuló mozgás és az egymásnak adott keresztpasszok, jellemző hogy a két saját oldali szélsőhátvéd után egymást keresik a legjobban. Az Arsenal ellen Messi 11 -szer kereste a brazil társát, Neymar ugyanezt tette 14 -szer. Közel hasonló volt a mutató a Roma elleni 6:1-es csoportmeccsen, ott Neymar 11-szer hozta játékba Messit, míg ő 10 -szer. 

Érdekes egybeesés, hogy Suarez mindkét meccsen 6-ot illetve 4-et passzolt a két klasszisnak, csak a szerepek cserélődtek közöttük a számok tekintetében. Suarez esetében a 6 a legmagasabb, a 4 pedig a harmadik legmagasabb átadásszám. Ne kerüljünk a számok bűvöletébe, ezekben a cselező keresztmozgásokból induló keresztpasszok és az abból kapott visszapasszok az igazán jelentősek. Itt érezhetjük igazán át a kapusok kiszolgáltatottságát, Cech is többször térdre kényszerült - szó szerint - és többször kellett vetődni egy akción belül. 

 Emlékezzünk azt állítottuk a belső csatárjátékban a gólok és gólpasszok megoszlanak, azért itt felfedezhető egy egészséges hierarchia, ami Messi "összekötő - szélső" szerepköréből adódik, a labdás vagy labdanélküli keresztmozgásai után ő ér oda a középső területekre a legjobb szögekbe, a két Arsenal elleni gólban is tetten volt ez érthető, de Rakitic is neki akarta visszapasszolni a labdát Neymar pazar keresztirányú cselsorozata után.

Ugyanakkor az "egészséges" hierarchiában egyrészt benne van Messi zsebkendőnyi területen belüli helyzetteremtő képessége - lásd a 11-es előtti labdalopást - és a gólérzékenysége. Másrészt az összekötő pozícióból mint láttuk nemcsak odaér, hanem onnan irányít és kezdeményez, ő fújt riadót Londonban is. Itt Dani Alves 27 - szer adta a labdát Messinek, a Roma ellen 25 -ször. Ez a legmagasabb átadásszám az egész csapatra kivetítve.

Messi a megkérdőjelezhetetlen zsenialitása révén áll az "egészséges hierarchia" élén. De mint láttuk az egyéni cselezőstílusok is beleillenek ebbe a formációba. Sőt Messi ezen pozíciójából Suárez is nyerhet, hiszen ha a visszavont összekötő pozíciójában az ellenfél megakarja akadályozni Messit a labdához való jutásban 2-3 emberrel megnyílik a mögöttük lévő terület. Az ide helyezkedő és beinduló Suárez a Rakitic, D. Alves, Piqué hosszúindításaiból már szerzett pár gólt a bajnokságban. Az edző számára nincs jobb taktikai fegyver mint a klasszis játékos! Hátha még kettő - három van belőle. 

 Az ellenfél úgy gondolkodik, hogy a klasszis futballista ne jusson labdához (pl. időleges letámadása a hátsó alakzatnak), vagy ha ahhoz jut, jó ha a teljes tagozott védelemmel áll szembe. Neymar és Messi nyomása az ellenfelekre nagy mégha támadnak is, láttuk ezt az Arsenal elleni első gólnál. Itt láthattuk azt amire a visszavont szélsős taktikát eredetileg kitalálták, a gyors kontratámadásra. 

 Ennek ellenére támadni kell, mert ha nem, akkor a nyomás még nagyobb. Itt már, mintha a torinói lelátón lennénk és Buffon testbeszédét figyelnénk, mikor a Bayern a kapujához szögezi a Juventust. Itt a Juventus a cserék (pl. Marchisio - Hernanes) után, valamivel támadóbb felfogásban tudott csak meccsben maradni. Az Arsenal és a Juventus is az ellenfél hátsó ötösének hibáira és a szerzett labdákból vezetett kontra támadásokra játszott rá.

A Bayern gyakorlatilag 4-2-4 játszott, D. Costa és Robben a két szélen, közöttük Lewandowski és Müller. Néhány momentum ezzel kapcsolatban, nemrég a Bayern München Leverkusenben egy jó meccsen 0:0-át játszott. Ott más szisztémában játszott a Bayern, amikor viszont úgy nézett ki, hogy a Leverkusen fölénybe kerül váltottak 4-2-4-re, fordult a kocka és jöttek a müncheni helyzetek. Érdemes a váltást megelőző cserét felidézni, Robbent váltotta Müller, D. Costa - Lewandowski - Müller - Coman négyes megfordította a meccs menetét. 

Robben láthatóan morcos volt a lecserélésekor, most viszont torinói gólja után Guardiolához futott. A két mozzanat összeér, akkor Robben sérülésből jött vissza és vigyázni kell rá, ugyanakkor érkezett Coman és D. Costa a csapathoz, akik szélsőjátékukkal gyakorlatilag a két sérüléssel bajlódó ászt Robbent és Ribéryt hivatottak pótolni. Jellemző, hogy Coman a Juventustól érkezett kölcsönbe, ott a három védő plussz két felfutós, kvázi öt védős rendszerbe a klasszikus szélső nem illett a képbe.

Nem úgy a Bayern futballjába ott a játékpiramist nem hátulról a saját, hanem elölről az ellenfél kapujától építik. Az utolsó bajnokin a Darmstadt ellen Ribéry beszállásával gyakorlatilag öt támadóval játszottak, amivel úgy széthúzták a mezőnyt, amely által gyakorlatilag az ellenfél védelmének a kölcsönös biztosítási esélye csökken. Főleg olyan jól cselező játékosok ellen, mint Robben vagy Ribéry.  

 A 4-2-4 -el vagy a 2-3-5 -el gyakorlatilag kinyitják a pályát, amellyel elérik, hogy a belső csatárok, Lewandowski és Müller ütközések nélkül - beadásokból stb. -  jussanak gólhelyzetbe a 16-oson belül. Itt is mint máskor, nem az a kérdés, hogy gólt lő-e a Bayern, hanem az hogy mikor és hányat. 

Persze mondhatnánk, hogy ez a Bundesliga és nem a Bajnokok Ligája, de a bajnokságban megtörtént a tehermentesítése Robbennek és Ribérynek, ez segíthet, hogy fokozatosan csúcsformába lendüljenek tavaszra. Ne felejtsük el a Bayern hogyan bukta el Guardiolával a két BL elődöntőjét: a Real ellen a csapat nem, csak Robben volt jóformában; a Barcelona ellen a csapat jó formát mutatott, csak Robben és Ribéry nem volt. Az eredmény alapján simának tűnt a tavalyi Barcelona elleni vesztes elődöntő a maga 6:2-es összesítésével, de a visszavágon a Bayernnek nem sok kellett, hogy elérje a lélektani fordulat előtti pillanatot a meccsen belül, sok helyzetet dolgoztak ki.

Ilyenkor rázta meg magát Messi és mutatott be egy két cselsorozatot és harcolt ki szabadrúgásokat, ezzel törte meg végképp a Bayern akaratát és lendületét. (A meccs után nálam, már akkor megkapta az Aranylabdát.)
Ribéry visszatérésével még erősebb lehet a bajor csapat, az ő improvizációs készsége kiemelkedik a Bayern támadójátékából. Ez látható volt a Mönchengladbach és Darmstadt ellen is (ezeken a meccseken játszott csak sérülései miatt tizenöt és harminc percet). Tíz percre állt be a Juventus ellen, de parádésan vert meg két embert induló cselével - a meccs statisztika hallgat az ilyenekról -  és gólt érdemlő centerezést adott középre. Ribéry szeret és tud az alapvonal felé cselezni.

A fenti tendenciát - jóformában lévő csapat és a klasszisok együttállása- figyelembe véve Guardiolának szakmailag most a harmadik évben minden adott a BL - trófea elnyeréséhez. Hangsúlyozom a csapat tendenciájában, ez a most vagy soha a Manchester Cityhez való távozással is összefügghet... 

 A futballszeretők úgy vélem szívesen látnák a Bayernt a PSG vagy a Barcelona ellen. Ribéry és Robben, Messi és Neymar igazi csúcsfutballt igérne. Igaz, előbb még a Bayern támadóalakzatának Buffont kell erősen gondolkodóba ejtenie. Az olasz klasszisnak biztos, hogy nehéz estéje lesz Münchenben.
A Barcelona és a Bayern jól mutatja, hogy a klasszis játékosok köré kell építeni a taktikát. Ők a legjobb taktikai fegyverek, a formai - taktikai megközelítés csak ebből eredhet, és csak ezután következhet minden számháború. És hogy mit tudnak ezek a futballisták? Cselezni és improvizálni. És ez TÖBB mint megfontolandó a magyar futball-(piramis) építés jövőjének szempontjából...

 Az ókori rómaiak írókészletében a "stylus" az a fémből, csontból készített íróvessző volt, mellyel a viasszal borított fatáblácskákra vésték a betűket, hegyes végével írtak s a lapos végévél a hibákat simították ki. Valami hasonlóval próbálkozunk meg csak a futballpályán, hogyan használják azt az íróvesszőt a csapatok a futballpályán, csak mi a "futball-írásából", a játékból következtettünk az íróvessző használatára, a stílusra.Mit hoztak és mit ígérnek a stílus tekintetében Bajnokok Ligája klasszikus párharcai? Most Párizsra vetettük tekintetünk, ahol a játékrendszer mögött keressük a játékos - kapcsolatokat, a stílust. A stílust, a vonalvezetést, azt az útat keressük, amely a második Paris Saint - Germain gólhoz vezetett. 
A PSG futballstílusában Ibrahimovic és Di María játékát - és a velük kapcsolatos taktikai húzásokat érdemes kiemelni, így talán utat találunk a második, győzelmet jelentő gólhoz is. Ibrahimovic kvázi irányító középcsatárként funkcionált, sokszor visszalépett a játékba a középpályára. Milyen játékhelyzetek adódnak és adódtak ebből? Egyrészt benne hagyja a kérdőjelet a középhátvédekben, hogy kövesse-e vagy meddig követheti -e?

Persze taktikusan tartani kell a pozíciót, mert könnyen befutható üres területek támadnak a veszélyes kapu előtti területen. Ez a választási kétely azonban mindig benne van a védőben, különösen úgy ha a középcsatár visszalépésével párhuzamosan - a leshatár is kitolódik -  a gyors támadók mélységből beindulnak. Lucas és Dí María ezeket a beindulásokat remekül meg is tette. Különösen Di María, ám nem kapta meg kétszer sem a két belső középpályástól, Mottától és Verrattitól. Egyet kapott David Luiztól talán egy ütemen múlt, de az nehezebben is kivitelezhető volt, mint a két középpályás lehetősége. Di María maga viszont adott Lucasnak egy pazar ütempasszot. Cahill ebben az esetben kilépett Ibrahimovicra, de az egy kontrahelyzetben volt és a félpálya körül volt a leshatár - szükségszerű volt a követése.

De itt már körvonalazódik a PSG stílusa, az irányitó középcsatár mögött meghúzódó elv egyik fő aspektusa, a terület felszabadítás - beindulások, ütempasszok - Ibrahimovic írányítókészsége és Di María fontossága, hiszen szinte csak ő tud(ott) ütempasszokat adni. Jól jellemzi mindezt a passzmutató is Verratti és Motta 100 felett passzolt 95 és 93 %-os passzbiztonsággal, Di María 60 Ibrahimovic 40 fölött passzolt 81 % -os passzbiztonsággal. Kiolvasható ebből a feladatmegoszlás és hogy ki próbálkozott igazán éles támadópasszokra, az a két elszalasztott esély viszont elveszett benne amelyet az irányító - középcsatáros játék Di María beindulására felkínált.

Cahill döntései, hogy nem követi Ibrahimovicot, váltanak a középpályásokkal az őrzés tekintetében,taktikai ellenpont.
Milyen előny marad(t) meg így is az irányító középcsatáros játékból? 
Egyrészt például Ibrahimovic szabadságából adódóan könnyebben levette a pályáról 1-1-ben a gyengébben védekező Fabregast, az alapvonalig is lement és adott vissza labdát az érkező Lucasnak. Másik oldalról pedig részt vett a kombinációs játékban átmeneti emberfölényeket kialakítva, nemcsak a labdatartásban, hanem az irányításban is. Az ő visszalépései éltették a baloldali Maxwell - Matuidi szárnyat az első félidőben, ő indította el azokat a háromszemélyes kombinációkat, melyek során egyszer - egyszer Matuidi és Maxvell lendületből veszélyes centerezési pozícióba tudott kerülni. Utóbbira robbant Lucas és Di María is. Cahill a helyén volt és mentett! Nem ment ki Ibrahimoviccal, és visszaért a rövid oldalra! 

Az irányító csatáros játékban rejlő másik lehetőség, amikor az összekötő pozíciójába a beindulónak mélységi helyezkedése okán labdát jutatt. Ibrahimovic egyszer a középpályára teljesen visszalépve kiváltotta az ott helyezkedő csapattársat, Mottát aki így az összekötőbe fellépve szabadon beindulhatott, s kettő egyezhetett a szélsőhátvéddel, az akció vége egy veszélyes beadás. A másik oldalról is egy példa, a visszalépett Ibrahimoviccal nem jön ki Cahill, így felpasszolja az összekötőben Di Mariának a labdát aki a már mellette beinduló Maxwellnek kiváló ütemlabdát ad, a meccs legveszélyesebb centerezési lehetősége...

Cahill azonban oda ér és ment! Veszélyes lehetőségek mögött ott áll az irányító középcsatár, Ibrahimovic.
Itt már érvényesül a taktikai váltás, Di María átmegy a baloldalra, itt jobban érvényesül cselezőkészsége és az ütempaszai Maxwellnek. A ballábas hol a balszélen- hol balösszekötőben tűnik fel, ott beadások itt ütempasszok...

Ez a váltás, játékbeliségének fokozódása - ráérzés segítethetett Di Mariának - aki tényleg minden ponton megfordult a kilencven perc alatt -  például a gól előtt Cavani kiugratásban, aki mint beinduló center érkezett a pályára. Ibrahimovic hátravont center játéka, Di María játékbelisége és Cavani beállítása. Három taktikai módosítás, amely a legszorosabb tekintetben talán kevésbé észlelhető, mégis a játékbeli ív révén gólt eredményezett és bizonyította a játék - érzés nehezen megragadható fontosságát. Hogyan bukkan fel a játék mélységéből a győztes gól? 

A 71. percben Cahill belső védőpárja Ivanovic kilép a visszavont középcsatárra, nem sok kell hozzá, hogy a szélről érkező Lucast Ibrahimovic kiugrassa az Ivanovic mögötti területen. Ziccerhelyzet lehetett volna. Ismét visszaköszön a belső védő választási elve... Ugyanakkor megfogalmazható a másik oldalon is egy apró kritika, hogy ezeket a finom passzokat, - amelyeket láthatólag szeret Ibrahimovic, végre tudja - e hajtani az irányító középcsatár és ha igen milyen arányban ülnek azok. Finom, ám éles határvonal a világklasszis és a klasszis játékos között...

Térjünk vissza azonban kronológiailag a stílus gólba torkolló útjához, 73. perc a Di María ismét más helyről a jobboldalról érkezik Ibrahimovic tizenhatos körüli bepörgetésére - nem jön össze. Cavani pályára lépésével Di María ismét pozíciót vált. Elérkezik a 78. perc, megszületik a győztes gól: Di María egy remek ütemű indítását a jól beinduló Cavani ügyesen értékesíti.

Ám a gólban ott a stílus, a stílusban pedig a gól. Di María a visszalépő irányító csatárral Ibrahimoviccsal cserél helyett, tőle kapja a labdát éppen Fabregast kijátszva, üres indításra alkalmas pozícióba. A helycsere közben Di María éppen Ivanovicot visszi be cseles labda nélküli mozgásával Cahill mögé, és az ő beragadását használva indul be Cavani a gólpassz előtti pillanatban.

A vonalvezetésében az irányító középcsatáros játék előnyei kristályosodnak ki a gólban, például a most alkalmi belső védőként szereplő Ivanovic taktikai bizonytalansága, esetleg az adott középpályás gyengébb védelmi képessége (Fabregas) vagy a középcsatár által kivont területre érkező támadó lendülete (Cavani) és persze a technika, a kiugratás végrehajtása amit most a legalkalmasabb játékos - emlékezzünk a játékívére - Di María hajtott végre. 
Di María "sokhelyen" és sokszínűen játszott, neki szükséges, hogy elkapja a fonalat, és a PSG sokpasszos, labdatartó, szabadabb játéka kedvez mindennek. 

 Megemlíthető, hogy a PSG mezőnyben talán változatosabban, természetesebben kombinál és háromszögezik mint a Barcelona. A taktika és a futómenyiség felosztás, másrészt az indítók és a futómozgások végrehajtása megkomponált, amivel a leütközéséket jól kiküszöbölik. Ebbe a stílusba fontos láncszemként illeszkedik Ibrahimovic hátravont irányító jellegű centerjátéka is. Azonban itt is látható volt az a "hiba", hogy a rövid lapos passzos játék "egyoldalúsága" okán például más technikai elemek gyakorlatában és kivitelezésében hiányérzetünk támad.

A labdát kondicionáló kettős Verrati és Motta pont egyenlő mértékben választotta a másikat, 36-szor; viszont egyiköjük sem tudta átemelve ütemben kiugratni tiszta helyzetben a jól beinduló Di Maríát. Ilyen másik, talán típus - hiba a fejjáték volt, kicsit nagyítva a képet C. Ronaldo (Roma - Real), Diego Costa és Ibrahimovic is kihagyott óriási helyzetet fejjel. Azért felmerül az a kissé történelmietlen ám talán a fentiek alapján egy kevésbé demagóg kérdés: vajon Van Basten hány gólt fejelt volna be ebből a három helyzetből... 

 Az utóbbi kihagyott helyzet fájdalmas lehetett Ibrahimovicnak, hiszen Marquinhos a labdát gyönyőrűen odarajzolta a fejére. Ám ez a lehetőség is megmutatta, azzal, hogy középcsatárként hol elől hol mélységben játszott, állandóan izgalomban tartotta a védelmet. A gólján kívűl is szinte minden veszélyes párizsi akcióban jelen volt. Akárcsak Di María esetében Ibrahimovicnál is megállapítható, hogy Párizs sport szakmailag jót tett neki, ha talán Olaszországban marad vagy visszatér már lehet, hogy kifacsaradott volna. Ez a szabadabb játékstílus azonban minden tekintetben -fizikai, taktikai, technikai - élteti.

A PSG csapata stílusos, klasszis csapat, amiben fellelhető egy maradandó klasszikus futball - íróvessző használat, az irányító középcsatáros játék, de amint felvillantottuk mindig van lehetőség a fejlődésre. Az "odavágó" jó és élvezetes mérkőzés volt, a felívelő formájú Chelsea ellen a visszavágó talán még jobb és élvezetesebb lesz...