A Bajnokok Ligája heti két rangadóján, a két klasszis kapus, Cech és Buffon testbeszéde némileg elgondolkodtatott. Cechnél a játékoskijáróban látott meccs előtti izgalom, Buffonnál az első félidő végén, mentése utáni számot vető földre nézése fogott meg. Mindkettő gesztusaiban ott volt: ez hosszú és kemény lesz. Benne volt, hogy a Barcelona és a Bayern kapura nehezedő nyomása más, mint a többi csapaté. Persze, lehet mondani, hogy a két rutinos kapus vérprofi, Cech esetében csupán természetes "meccsizgalomról" volt szó, míg Buffon pusztán az akcióját reagálta le. De láttuk a torinói közönség a szektoroktól a VIP páholyig terjedő döbbenetét, amely úgy hatvan percig szinte rádermedt a stadionra. A Bayern idegenbeli fölénye fagyasztóan hatott. És láttuk, a Messi - Suárez - Neymar hármas szinte megfoghatatlannak tűnik. Nézzünk a kapus gesztusok mögé, és lapozzunk bele a Barcelona és a Bayern támadóstílusába.
Az Arsenal - Barcelona mérkőzés kapcsán érdemes elidőzni a Barcelona Celta Vigo ellen szerzett 11-es góljánál, a Messi - Suarez-(Neymar) koprodukciónál, - , ne felejtsük a brazil klasszis is érkezett Messi kipöccintett labdájára. Ez maga volt a kimerevített játékstílus, a formában tetten érhető játék - megközelítés. Talán nem véletlen, hogy Cruyffék után szabadon éppen az Arsenal Henry és Pires próbálta meg ezt a variációt, mégha sikertelenül is. Mindkettő korának csúcsra járatott támadójátékát képviselte. Valami hasonlóról van itt is szó, a Neymar - Suarez - Messi hármas esetében.
Szabadabb értelmezési tartomány felől közelítsük meg a stílusukat. Érdemes először konkrét felállás helyett "belső - csatár" játékról beszélni. Ebben a három támadó a kapu előtti legveszélyesebb területet támadja egyéni és kombinációs játékkal, azt a területet ahol elméletileg a legsűrűbb, a legtagozottabb a védekezés. A legmagasabb technikai képzettség itt több mint előfeltétel. A büntető kivitelezésében a "belső csatárjáték" formailag is kimerevedett. Láttuk amikor az Arsenal a hármas középső kombinálás után gyakorlatilag az ötösig jutott. Itt Suárez is rálőhette volna, de Messinek akarta beadni. Igazi dél - amerikai egy - két érintős belső kombináció. Cech izgalma egyre érthetőbb. A belső - csatár játék persze az egymás kölcsönös ismeréséséről szól és persze a kiegyenlítődésről, a három támadó között megoszlanak a gólok és a gólpasszok, körülbelül úgy ahogy a büntető végrehajtásánál is láttuk.
De nézzünk a stílus, a hármas belső csatárjátéka mögé, itt a visszavont szélsőcsatáros taktika kvázi személyre szabott változatára lelhetünk rá. Ez szinte abszolút módon Messi és Neymar technikai tudására épül, az előkészítő és a befejező szerepkör játékosbeli egyesítésére, és e szerepkör két futballista közötti kölcsönös váltakozásáról. Messi "összekötő-szélső", Neymar inkább "szélső -összekötő". Ha Messi megkapja a labdát a visszavont területén, Neymar már a keresztátadás reményében fel - és beindul, ha Neymar kapja meg visszavont területén akkor Messi teszi ugyanezt a center pozíció felé.
Mindennek a mozgatórugója a két játékos cselezőkészsége. Mindkettőtől láttunk a testcseleken kívűl egy - egy parádés labdás testcselt. Sőt a cselezési stílusukhoz is illik az említett pozíciójuk. Láttunk hogy verte meg Neymar induló cseleivel a szélsővédőjét kifelé majd vezette rá befelé a védelemre a labdát. Messi ugyanezt hajtja végre csak többnyire az összekötőből befelé irányuló rágyorsításaival.
Messi és Neymar átlós - befelé történő megindulásaiban, a cselezőkészség tökéletesen illeszkedik a cselezőmozgásoknak legkedvezőbb keresztirányú labdavezetésnek, és az abból indított rövid keresztpasszos összjátékoknak.
A "visszavont szélsős" taktika ugyanakkor kivonja a gyorsabb oldalsó védőket a védelmi falból, megnövelve Suárez és a belső védő mozgásterületét, ami a támadóoldalról előny, a védőéről hátrány (területnövekedés és kevesebb segítő ember). Suárez kimozgásai, bepassz esetén egyrészt megteremti maga számára az 1-1-ek - az ő cselező stílusához is ez illik, visszahúzott lövőcselek és kötények a mozgásban lévő belső védőkkel szemben - lehetőségeit. Ugyanakkor kimozgásai a cselezőjáték tekintetében Neymar és Messi számára szintén segítség.
A Suárez elvonó helyezkedésére irányuló védőmozgások pont ellentétes irányú és lendületű Neymar és Messi keresztírányú cseles labdavezetésével, ezzel is segíti, hogy a két klasszis 2-3 embert levehessen a pályáról. Gyakorlatilag ezekkel megteremtik a 16-os körüli helyezett lövések előfeltételeit, a keresztpasszok lehetőségeit, ráadásul az abból érkező visszapasszok, a kapusok kiszolgáltatottság - érzését igencsak növeli. Cech izgalma egyre fokozottabban érvényes.
Ezt kellene az ellenfélnek kiküszöbölni fokozottabb csapatmunkával, az Arsenal megtette amit lehetett, megpróbálta ezeket a kereszt-átlós játékot megakadályozni. Ilyenkor segít Iniesta irányító játéka, amely az összekötettetést vagy az adott oldali kombinációt megteremti és persze jöhet a dél - amerikai belső csatár játék, egy testcsel-kényszerítő(k) sorozata, az ami a keresztpasszos játékba is bele visszi az improvizációt...
Fogjuk meg egy kicsit másképp, és értelmezzük a Neymar "szélső -összekötő" és Messi "összekötő - szélső" közötti hasonlóságot és különbségét. A hasonlóság a szélről, befelé irányuló mozgás és az egymásnak adott keresztpasszok, jellemző hogy a két saját oldali szélsőhátvéd után egymást keresik a legjobban. Az Arsenal ellen Messi 11 -szer kereste a brazil társát, Neymar ugyanezt tette 14 -szer. Közel hasonló volt a mutató a Roma elleni 6:1-es csoportmeccsen, ott Neymar 11-szer hozta játékba Messit, míg ő 10 -szer.
Érdekes egybeesés, hogy Suarez mindkét meccsen 6-ot illetve 4-et passzolt a két klasszisnak, csak a szerepek cserélődtek közöttük a számok tekintetében. Suarez esetében a 6 a legmagasabb, a 4 pedig a harmadik legmagasabb átadásszám. Ne kerüljünk a számok bűvöletébe, ezekben a cselező keresztmozgásokból induló keresztpasszok és az abból kapott visszapasszok az igazán jelentősek. Itt érezhetjük igazán át a kapusok kiszolgáltatottságát, Cech is többször térdre kényszerült - szó szerint - és többször kellett vetődni egy akción belül.
Emlékezzünk azt állítottuk a belső csatárjátékban a gólok és gólpasszok megoszlanak, azért itt felfedezhető egy egészséges hierarchia, ami Messi "összekötő - szélső" szerepköréből adódik, a labdás vagy labdanélküli keresztmozgásai után ő ér oda a középső területekre a legjobb szögekbe, a két Arsenal elleni gólban is tetten volt ez érthető, de Rakitic is neki akarta visszapasszolni a labdát Neymar pazar keresztirányú cselsorozata után.
Ugyanakkor az "egészséges" hierarchiában egyrészt benne van Messi zsebkendőnyi területen belüli helyzetteremtő képessége - lásd a 11-es előtti labdalopást - és a gólérzékenysége. Másrészt az összekötő pozícióból mint láttuk nemcsak odaér, hanem onnan irányít és kezdeményez, ő fújt riadót Londonban is. Itt Dani Alves 27 - szer adta a labdát Messinek, a Roma ellen 25 -ször. Ez a legmagasabb átadásszám az egész csapatra kivetítve.
Messi a megkérdőjelezhetetlen zsenialitása révén áll az "egészséges hierarchia" élén. De mint láttuk az egyéni cselezőstílusok is beleillenek ebbe a formációba. Sőt Messi ezen pozíciójából Suárez is nyerhet, hiszen ha a visszavont összekötő pozíciójában az ellenfél megakarja akadályozni Messit a labdához való jutásban 2-3 emberrel megnyílik a mögöttük lévő terület. Az ide helyezkedő és beinduló Suárez a Rakitic, D. Alves, Piqué hosszúindításaiból már szerzett pár gólt a bajnokságban. Az edző számára nincs jobb taktikai fegyver mint a klasszis játékos! Hátha még kettő - három van belőle.
Az ellenfél úgy gondolkodik, hogy a klasszis futballista ne jusson labdához (pl. időleges letámadása a hátsó alakzatnak), vagy ha ahhoz jut, jó ha a teljes tagozott védelemmel áll szembe. Neymar és Messi nyomása az ellenfelekre nagy mégha támadnak is, láttuk ezt az Arsenal elleni első gólnál. Itt láthattuk azt amire a visszavont szélsős taktikát eredetileg kitalálták, a gyors kontratámadásra.
Ennek ellenére támadni kell, mert ha nem, akkor a nyomás még nagyobb. Itt már, mintha a torinói lelátón lennénk és Buffon testbeszédét figyelnénk, mikor a Bayern a kapujához szögezi a Juventust. Itt a Juventus a cserék (pl. Marchisio - Hernanes) után, valamivel támadóbb felfogásban tudott csak meccsben maradni. Az Arsenal és a Juventus is az ellenfél hátsó ötösének hibáira és a szerzett labdákból vezetett kontra támadásokra játszott rá.
A Bayern gyakorlatilag 4-2-4 játszott, D. Costa és Robben a két szélen, közöttük Lewandowski és Müller. Néhány momentum ezzel kapcsolatban, nemrég a Bayern München Leverkusenben egy jó meccsen 0:0-át játszott. Ott más szisztémában játszott a Bayern, amikor viszont úgy nézett ki, hogy a Leverkusen fölénybe kerül váltottak 4-2-4-re, fordult a kocka és jöttek a müncheni helyzetek. Érdemes a váltást megelőző cserét felidézni, Robbent váltotta Müller, D. Costa - Lewandowski - Müller - Coman négyes megfordította a meccs menetét.
Robben láthatóan morcos volt a lecserélésekor, most viszont torinói gólja után Guardiolához futott. A két mozzanat összeér, akkor Robben sérülésből jött vissza és vigyázni kell rá, ugyanakkor érkezett Coman és D. Costa a csapathoz, akik szélsőjátékukkal gyakorlatilag a két sérüléssel bajlódó ászt Robbent és Ribéryt hivatottak pótolni. Jellemző, hogy Coman a Juventustól érkezett kölcsönbe, ott a három védő plussz két felfutós, kvázi öt védős rendszerbe a klasszikus szélső nem illett a képbe.
Nem úgy a Bayern futballjába ott a játékpiramist nem hátulról a saját, hanem elölről az ellenfél kapujától építik. Az utolsó bajnokin a Darmstadt ellen Ribéry beszállásával gyakorlatilag öt támadóval játszottak, amivel úgy széthúzták a mezőnyt, amely által gyakorlatilag az ellenfél védelmének a kölcsönös biztosítási esélye csökken. Főleg olyan jól cselező játékosok ellen, mint Robben vagy Ribéry.
A 4-2-4 -el vagy a 2-3-5 -el gyakorlatilag kinyitják a pályát, amellyel elérik, hogy a belső csatárok, Lewandowski és Müller ütközések nélkül - beadásokból stb. - jussanak gólhelyzetbe a 16-oson belül. Itt is mint máskor, nem az a kérdés, hogy gólt lő-e a Bayern, hanem az hogy mikor és hányat.
Persze mondhatnánk, hogy ez a Bundesliga és nem a Bajnokok Ligája, de a bajnokságban megtörtént a tehermentesítése Robbennek és Ribérynek, ez segíthet, hogy fokozatosan csúcsformába lendüljenek tavaszra. Ne felejtsük el a Bayern hogyan bukta el Guardiolával a két BL elődöntőjét: a Real ellen a csapat nem, csak Robben volt jóformában; a Barcelona ellen a csapat jó formát mutatott, csak Robben és Ribéry nem volt. Az eredmény alapján simának tűnt a tavalyi Barcelona elleni vesztes elődöntő a maga 6:2-es összesítésével, de a visszavágon a Bayernnek nem sok kellett, hogy elérje a lélektani fordulat előtti pillanatot a meccsen belül, sok helyzetet dolgoztak ki.
Ilyenkor rázta meg magát Messi és mutatott be egy két cselsorozatot és harcolt ki szabadrúgásokat, ezzel törte meg végképp a Bayern akaratát és lendületét. (A meccs után nálam, már akkor megkapta az Aranylabdát.)
Ribéry visszatérésével még erősebb lehet a bajor csapat, az ő improvizációs készsége kiemelkedik a Bayern támadójátékából. Ez látható volt a Mönchengladbach és Darmstadt ellen is (ezeken a meccseken játszott csak sérülései miatt tizenöt és harminc percet). Tíz percre állt be a Juventus ellen, de parádésan vert meg két embert induló cselével - a meccs statisztika hallgat az ilyenekról - és gólt érdemlő centerezést adott középre. Ribéry szeret és tud az alapvonal felé cselezni.
A fenti tendenciát - jóformában lévő csapat és a klasszisok együttállása- figyelembe véve Guardiolának szakmailag most a harmadik évben minden adott a BL - trófea elnyeréséhez. Hangsúlyozom a csapat tendenciájában, ez a most vagy soha a Manchester Cityhez való távozással is összefügghet...
A futballszeretők úgy vélem szívesen látnák a Bayernt a PSG vagy a Barcelona ellen. Ribéry és Robben, Messi és Neymar igazi csúcsfutballt igérne. Igaz, előbb még a Bayern támadóalakzatának Buffont kell erősen gondolkodóba ejtenie. Az olasz klasszisnak biztos, hogy nehéz estéje lesz Münchenben.
A Barcelona és a Bayern jól mutatja, hogy a klasszis játékosok köré kell építeni a taktikát. Ők a legjobb taktikai fegyverek, a formai - taktikai megközelítés csak ebből eredhet, és csak ezután következhet minden számháború. És hogy mit tudnak ezek a futballisták? Cselezni és improvizálni. És ez TÖBB mint megfontolandó a magyar futball-(piramis) építés jövőjének szempontjából...