Barátságos és felkészülési mérkőzések jegyében telt Európa "futballhete". Az egészre árnyékot vetett, hogy a futballvilág elvesztette Johan Cruyffot. Az egyetemes futball egyik legnagyobb alakjának látásmódjából, futball - logikájából idézzünk és szembesítjük kicsit a jelenünkkel, futballunkkal. Egy 1993-ban készült Kicker magazinnak adott Johann Cruyff interjút hívok segítségül. Az emlékezés remélhetőleg üzenet jelleget ölt.
"...a hátvédjeik technikai képzettsége katasztrófális, és az új szabály teljesen megzavarta őket. Most már nem adhatják haza a labdát, ha bajban vannak... Ez a különbség például a Milan és a Juventus között. Nem csatársora miatt jobb a Milan, hanem azért, mert négy hátvédjéből három nagyszerűen képzett futballista, a Juventusnál pedig az összes "favágó".
Természetesen itt a Maldini, Tassotti, Costacurta fémjelezte Milan védelemre, a hazaadás szabályra és az azzal összefüggő letámadásra gondolt Johan Cruyff.
A héten a török válogatott így rúgta a második gólt Ausztriának, a kapus átadási szándékát lefülelte Arda Turan. Mi is próbálkoztunk letámadással a horvátok ellen, mintegy a nyomásgyakorlás és közvetett módon a labdabirtoklás előkészítéseként. Mondjuk, hogy ez a felkészülés osztrák térfélre.
Ugyanakkor ott a mi térfelünk, a kapitány jelezte, hogy Leandroval valószínűsíthetően nem számol az EB keretben, fiatalít, már a világbajnoki selejtezőkre is gondolva. Azt azért ki lehet jelenteni, hogy Leandro technikailag kiemelkedik a magyar védők közül, a labda megjátszására törekszik, a labdái pontosok és a hosszú labdái is ülnek.
A technikai képzettsége révén akár több poszton is bevethető lenne. Egy mérkőzéssorozat tekintetében egy keret kijelőlésénél mindez nem elhanyagolható szempont. Ha rosszmájú akarok lenni, azt mondom, hogy ő már koránál fogva nem piacképes labdarúgó az EB - nagy játéktőzsdéjén: "aki egy egyeneset a labdába tud rúgni az EB-n az jó eséllyel juthat egy jó szerződéshez" - valami hasonlót mondot Dzsudzsák Balázs a kijutás után euforikus hangulatban.
És, ha tovább akarok gonoszkodni akkor az is megemlíthető, hogy Leandro újrafelfedezése még Pintér Attilához köthető, ráadásul a fradi - kontingenst bővítené a válogatottban. De fojtsuk el magunkban a kis ördögöt, hiszen Bernd Storck nem Leandro játéktudását, csak a koncepcióba - illeszkedését kérdőjelezte meg. Igaz a koncepcióba bizony a gazdasági szempontok is belejátszanak. A kis ördög azért ott van bennünk, ha már kijutottunk az EB - re ott jó lenne, ha a legjobb labdarúgók szerepelnének. Johan Cruyff szavai időt állóak és tovább csengenek fülünkbe, hallgassuk tovább:
"Ez az egyedüli előnyük a többi csapattal szemben. Egyébként a Milan sok hibát elkövet a játékban. Az új szabály óta letámadást játszanak, de messze vannak a tökéletestől. Szívesen játszanék velük a csapatommal, mert tudom, mit lehet várni a Milántól."
1994 - ben ez össze is jött, a Barcelona - Milan Bajnokok Ligája döntőben. Egy emlékezetes mérkőzésen a Milan nyert 4:0 - ra. Itt igazolódtak a holland futball - filozófus szavai csak számára paradox módon, a Barcelona hátvédeinek hiányosabb technikai tudását használta ki a Capello-féle Milán. Úgy fedezték le őket, hogy a szélsőhátvédre fusson ki a játék, aki nem tudott kezdeményezni és labdavesztéseiből építkezhetet az olasz csapat.
Az osztrák válogatottnál is megfigyelhető volt, hogy a labdakihozatalnál egy - két ember komoly bajban volt amikor a törökök lefedezték a játszótársaikat. De nézzük mit mondott Johan Cruyff a játékos kiválasztási elvéről:
" Nálam az első a futballtudás, a technikai képzettség. Hogy lelkileg mennyire erős valaki, azt úgy sem tudja az edző pontosan felbecsülni, de ezen később lehet javítani. [...] Nálam ez egy fél évig tart. Mert az én játékosaim technikailag hihetetlenül képzettek, s villámgyorsan megy a labda lábról - lábra. Így az önbizalom automatikusan jön. Elvem, hogy ne mi fussunk, hanem a labda. [...] Én arra törekszem, hogy a játékunk hetven százalékban a technikai tudásra épüljön, és csak harmincban a futásra. Szerintem ez az ideális."
Megszívlelendő mindenkori alapelv. Klasszis - csapatok ismérve, sokan Cruyff kapcsán a Barcelona stílusával azonosítják ezt. Itt is felfedezhető egy paradoxon az említett Bajnokok Ligája döntővel kapcsolatosan, amikor a "Cruyff - elv" ütközött a valósággal. A Milan csapatában ott volt a pályán Dejan Savicevic, aki cselezőkészségével és kreativitásával szétszedte a Barcelona védekezését, technikailag a mezőny fölé nőtt.
A másik oldalon viszont Cruyff kihagyta Michael Laudrupot, a korszak legjobb és legtechnikásabb irányítóját. Akkor még csak három idegenlégóst - a döntőben Romario, Stoichkov, Koeman szerepelt - lehetett nevezni a meccsre.
Jellemző, hogy Fabio Capello a mérkőzés kapcsán a következőt mondta: "Mikor láttam, hogy Laudrup nem játszik megnyugodtam. Ő volt az egyetlen aki aggasztott."
Sokba került ez a Barcelonának. Önmagának mondott ellen Johan Cruyff, a két világklasszis személyes ellentéte felül írta a technikai képzettségről vallott alapelvét. Cruyff kompromisszumot kötött. (Laudrup át is ment a Real Madridhoz és bajnokságig vezette a királyi gárdát, nem akármilyen játékkal.) De ez más típusú kompromisszum volt, mint az edzők többségénél.
Inkább renitens - kompromisszum volt ez, hiszen Cruyff volt talán legjobban tisztában Michael Laudrup képességeivel: "Amikor Michael játszik az maga az álom, varázslatos káprázat, arra hivatott, hogy megmutassa kivételes képességeit, senki a világon nem tud az ő szintjéhez közel érni." Nézzük akkor, milyen mélyebb és kiterjedtebb összefüggésre gondolt a kompromisszumok tekintetében Johan Cruyff:
" Sajnos a trénerek nagy többsége félti az egzisztenciáját, ezért védekeznek foggal - körömmel. Minden pont az "életet" jelentheti - gondolják. Az lenne az ideális ha az összes csapat támadófutballt játszana. Meg kell nézni, ki volt a jobbszélső az 1974 -es német világbajnoki együttesben. Grabowski, aki mindent tudott a labdával. És ma? [...] Egy futó nem futballista."
Az első két mondattal mi is szembesülhettünk az EB - selejtezők alatt, a magyar válogatott iskolapéldája volt mindennek. A kompromisszumok bele vannak építve az edzői egzisztenciákba, csak nem mindegy hogy az egyedi eset vagy szokássá merevedik és beférkőzik a szakmai alapelvek közé.
A támadó futball idealizásával minden labdarúgás - szerető egyet érthet. Ennek jegyében a kilencvenes években elméletileg jöttek az ezt elősegítő szabályváltoztatások: a hazaadás szabály, majd a három pontos rendszer bevezetése, a les-szabályok fokozatos enyhítése. A játékvezetői felfogás változása: engedjük a keményebb játékot. Persze felmerül a kérdés, hogy mennyire váltak ezek kontraproduktívvá a játék esztétikai élvezetének tekintetében.
A hazaadás szabály tekintetében mennyiben nőtt a játék küzdő jellege - szabad labdák utáni párharcok során, a letámadással stb - mennyivel lett "gyorsabb" ám primítivebb a játék? És ott a les kérdése, régen az is lesnek számított, amikor a csapatból egy támadó egyvonalban volt az utolsó védővel. A les - szabályok enyhítése nyomán mennyivel vált védekezőbbé - minden játékos a labda mögé húzódik, stb. - az egész csapat játéka?
Mennyivel csökkentek ezáltal a távoli lövések és az abból elért gólok száma? Persze itt a másik oldala is, legyünk egy kicsit demagógok, a rekord hajhászás során a ma gólzsákjai hány gólt lőnek könnyű helyzetből, a korábbi "leshelyzetről"? Vagy a színész futballistát elítéljük. De nem volt - e ez ellenreakció az engedjük a kemény játékot elvére, mely aztán így lassan taktikai fegyverré terebélyesedhetett? A játék vágyott folyamatossága ezáltal nem került vissza-e a régi mederbe, csak a lefolyásának ritmusa változott.
És a cserék számának növekedése mennyivel járult hozzá mindehhez? Nem tudom. De a jól cselező szélsők tényleg eltűntek. Gondoljunk arra, hogy a magyar válogatottnak van három erőcsatára más - más előnyökkel és hátrányokkal, de igazán jól cselező szélsőnk nincs, és a baloldalról még egy képzett balhátvédet is feladott a válogatott. Mindez persze nem lenne gond, ha lenne ott egy kreatív jól cselező szélső játékos... Kompromisszumok és a keretkialakítás. - mondhatnánk. De mi van a kompromisszumok és az egzisztencia mögött, kissé mélyebben. Hallgassuk tovább Johann Cruyffot:
"Azt hiszem, és nagyon remélem, hogy ez a csodálatos játék újra a látványosság felé fordul és a technikai képzettség lesz a legfontosabb. Ám, hogy ez így legyen, ahhoz gyakorlati edzők kellenek, s nem olyanok, akik csak iskolapadban tanulták a szakmát. A hetvenes évek közepén ugyanis az ilyenek özönlötték el a futballpályákat. Csak elmondták a gyakorlatokat az edzéseken, de bemutatni már képtelenek voltak."
A magyar futball látleletének is beillik, nálunk is hetvenes évek közepén tapasztalható a trend - fordulat, akkor fordult meg a 70% technikából és 30% futásból álló arány a szélsőséges futás javára, mindennemű szakmai kapcsolatot nélkülözve a technikai elemekhez kötött mozgások tekintetében. Minél technikásabb a játékos és a csapat, minél több opció és végrehajtási mód van a játékos fejébe és érzékeibe akkor annál kevésbé kell tartani a labdavesztésektől és a felesleges futásoktól.
A könyvszagú kiismerhető sematizmus mindig a futásra és a racionális taktikára helyezi a hangsúlyt. Hogyan lőnénk ma be a 70 % - 30% -os arányt itthon és külföldön?
A különbségek érzékelése és a lemaradás miatt fontos kihangsúlyozni, hogy nálunk a politikai logika és centralizmus segítette elő a "könyvedzők" és a kompromisszumokat éltető környezetét, míg nyugaton inkább a média uralta szórakoztató ipar kapitalisztikus racionalizmusa. A közös bennük, hogy a gyors célorientált elméletek irányította gépezet mellőzi és háttérbe szorítja a gyakorlati - egyéni képzést. A labdarúgó mindinkább a futballgépezet tárgya és egyre kevésbé a játék mindenkori alanya.
Cruyff éppen Guardiolának magyarázza mit is kéne csinálni a pályán...
Persze ahogy Johan Cruyff mondta, mindez egy hosszútávú folyamat része. De a lényegi hangsúlya akár rövidebb időintervallumon belül is érzékelhető és kitapintható. Így például érdekes és izgalmas lesz, hogy a magyar válogatott mennyiben tud a selejtezők nagy részében látott merő defenzivitásból a támadójáték, a 30-tól a 70 % felé fejlődni.
Első ellenfelünknél az osztrák válogatottnál látható volt, hogy a támadóhármas összeszokottabb és önzetlenebb mint a miénk. Sokszor teszik vissza második hullámba, lövésre a labdát, a góljuk is így született a törökök ellen.
A selejtezők alatt is sok ilyen típusú gólt lőttek a tizenhatoson belülről, megpróbálják gyorsan átjátszani a középpályát, a szabadrúgásoknál is megpróbálták gyors kiugratásokkal élni...
A lemaradásunk, a túlzott defenzivitás negatív következményeiből eredeztethető. Sajnos a horvátok ellen egyetlen komoly helyzetet sem tudtunk igazán kialakítani. Egy olyat mint mondjuk a horvátok a gól előtt, ahol több egymást követő technikai elem is ült. Ennek ellenére az a benyomásom, hogy az osztrák válogatott potenciálisan nem kreatívabb csapat a magyarnál.
Mi feljövőben vagyunk a pótselejtezők óta, és talán az is kedvezhet nekünk, hogy a hollandokkal játszanak utoljára az EB előtt. Nem szerencsés egy erősnek mondható ám a tornáról lemaradó csapat ellen játszani az utolsó meccset. Egy erősen motivált holland csapat károkat okozhat az önbizalom tekintetében riválisunknak.
Néhány fénytörést próbáltunk felfogni Johan Cruyff prizmáján keresztül. És ha csak egy fény - impressziót akarunk megőrizni tőle, akkor az legyen a következő:
"Azt hiszem, és nagyon remélem, hogy ez a csodálatos játék újra a látványosság felé fordul és a technikai képzettség lesz a legfontosabb." - Johan Cruyff örökérvényű üzenete a játék megőrzéséért szól. Felejteni könnyű újra tanulni nehéz. Ez a magyar futball mindenkori nagy dilemmája. És ha belegondolunk, hogy láthatóan és bevallottan a Cruyff - vezette holland aranykor mögött koncepció tekintetében az Aranycsapat játékstílusa állt. Akkor a cruyff - i kijentés még erősebben járhat át minket. Az újratanulás első komoly vizsgája pedig talán az osztrákok elleni mérkőzés lehet...