"kivánom, bár nemigen remélek"
(Morus Tamás : Utopiájának utolsó szavai)
Közel érezhette magát egy világversenyhez a magyar labdarúgás...
Az érzelmi hullámvasút azonban folytatódik. Pedig,a választási győzelemhez vagy vereséghez illő beszéd már - már megfogalmazódott.
Mit is jelenthet nekünk a kijutás?
A magyar válogatottnak egy év haladékot a fejlődéshez, a magyar labdarúgó társadalomnak talán a megújulás lehetőségét. A futball - láz, talán új erőket szabadíthatott volna fel a jövő tekintetében. Kialakulhatott volna-e egy struktúra, amely a magyar tehetségek útját egyengeti az igazi életkarrier lehetőségét adva meg számukra. Egy olyan lépcsőzetes rendszer, amely az utánpótlással rendelkező klubokon keresztül magyar top csapatokig, a válogatottig kellő tudással és kifutási lehetőséggel kecsegteti a labdarúgó-ígéreteket. A családokról leveszi a terhet, tehetséggondozással bír, a vagyoni helyzeten túl és a futballista generációkon kívűl is lesz futballélet a magyar gyerekek számára. Kinyílik - e a társadalmi olló és a miniszterelnök szavai valósággá válnak:
"Én pedig szeretnék az a miniszterelnök lenni Európában, aki a legtöbbet tette a hazája labdarúgásáért. De még nem vagyok az. Donald Tusk még ellőttem jár. Tusk úrnak, korábbi lengyel kollégámnak, aki most az Európai Tanács elnöke, előnye van, hiszen "grundprogramot" vitt véghez, ezer lakótelepi kispályát építtetett, nem is szólva az EB -ről és a hozzá kapcsolódó stadionépítésekről. De hát egy szezonvégi hajrá sokat segíthet még rajtam..." ( dátum )
Mert az nyugodt szívvel leírható, hogy a magyar gyerekek nem tehetségtelenebbek német, spanyol, brazil, vagy argentín társaiknál, csak hiányzik a "forma" amely ezt elősegítené. Hogyan illeszkedne be például a még nem létező program a mostani magyar labdarúgás szűk érrendszerébe?
A gondolati szárnyalás azonban itt véget is ér, Dárdai Pál szavai Ismét a földre húznak:
"Nagyszerű lenne kijutni Franciaországba, önmagában azonban a kijutás még nem változtatná meg alapjaiban a magyar labdarúgást.”
Igaz, lesz - e olyan három erős top klub amely jövőképet tud adni, mind a hazai játékosok mind a későbbi nemzetközi karrier és természetesen a válogatott felé. És a többi klub tud-e üzemszerűen dolgozni, felszívni a tehetségeket és labdarúgókat nevelni. Talán akkor megszűnik a "külföldi vándor" és a "hazai amatőr" nézet és előítélet. Ezen ellentét a hiányzó üzemszerűségre utal, láttuk, hogy Dárdai Pál, a külföldi üzemszerűség perifériáján mozgó játékosokkal, vagy életkoruknál fogva az ezeket eredményesen megjárt labdarúgókra számított, míg Pintér Attila egy erősen vitatott hazai üzemszerűség koncentrációjával próbálta kialakítani kerete magját.
A kettő együttesen ismét csak a harmadik helyre volt elég. Az üzemszerűség hiányával éltek is szövetségi kapitányaink gyakorlatuk igazolásául, más - más attitűddel: Pintér Attilával a "mindenki jobb nálunk a csoportban, de majd ÉN kitalálom magunkat", Dárdai Pállal pedig megjelent "ha harcolunk és szervezetten védekezünk, akkor egálra jók vagyunk, a többit majd Én tálalom" - elv.
Az üzemszerűség hiánya mindig kedvez az Én kiemelésének, ha én nem vagyok az egész összeomlik, és a vezetés és a publikum is hajlamos az esőcsináló - effektusnak felülni. Emlékezzünk, a Feröer elleni mérkőzésre, első félidei égés, "Dárdai-Dárdai" skandálja a közönség, majd Böde két emlékezetes csatárteljesítménye átfordítja az egészet és a játékost éltetik. Micsoda futball - hőemelkedés, mi történne ha kijutnánk Franciaországba?!
Böde teljesítményében ott van a Fradiban kialakult üzemszerűség, az 5-6 válogatott képességű labdarúgó ismétlődő játékoskapcsolata, az ismétlődő szokásszerűség: a forma. De ez ott van például Nagy Ádám szerepeltetésében, Somalia eladása után. Hiszen úgy adunk el egy meghatározó játékost a nemzetközi szereplés után, hogy a potenciális utód megvan, és az a bajnokság alatt fejlődhet és beérhet, ráadásul két rutinos képzett labdarúgó Gera és Hajnal között játszik. Ezért is jó lett volna, ha sikerül az egyenes kijutás, mert addig talán a Videoton is hasonló pályára kerülhetne és regenerálodhatna, ami a válogatott potenciálját, esélyeit tovább növelhetné az EB-n.
Az üzemszerűség és szakszerűség térbeli és időbeli kiterjesztésének fontosságát mutatja a következő nyilatkozat:
"Azt kell mondanom, nagyon messze vagyunk a nemzetközi szinttől – értékelt a német tréner, Robert Kilin. Gyorsan, szervezetten, jó hozzáállással akartunk futballozni, ebből nem sok minden valósult meg. Úgy látom, félünk futballozni, pedig az U21 már a felnőtt futball előszobája. Szerencsével talán nyerhettünk volna, de ha így is alakul, a teljesítményünkkel akkor sem érdemeljük ezt meg." (Forrás: nso)
A meccset nem láttam, az utóbbi része azonban igaz a magyar felnőtt labdarúgó válogatottra is. Ily módon a pótvizsga jogos, az erőpróba adott, ha tudunk játszani azt be kell bizonyítani a pótselejtezőn, csak akkor érdemeljük ki Párizst.
Másrészt a nyilatkozat rámutat az üzemszerűség minőségének alakulására, a magyar futballista habitus deformálódására, a magyar labdarúgó kultúrát éltető játékosság és technikai képzés nemzedékről nemzedékre történő elsorvadásában érhető tetten. Ahol az akarat és a fizikai paramétereken és nem a játékhoz való affinitáson van a kiválasztásnál a hangsúly, ott már a kezdet is rossz és magyar klasszisok nem nevelődhetnek ki.
A játékosság fenntartása éppen segíti az akarat és fizikum itthon sokat említett kettősének arányos kialakulását. Ahol az utánpótlás képzésben a technikai képzés háttérbe szorul ott egyéni és csapat szinten a játékosság ismét erősen sérül, hiszen a technikai repertoár növeli a lehetőségek és az improvizációk számát.
Az üzemszerűség szakszerűségen nyugszik, a szakszerűség viszont nem pusztán célszerűséget jelent, hanem, hogy az betöltse társadalmi szerepét. Ily módon nem német, holland, spanyol üzemszerűséget kell követni, hanem elméletileg a magyart! Jellemző, hogy a spanyol, a német, az olasz, a brazil, a hollandok etc. esetében nem volt külföldi szövetségi kapitány, és az olasz sztáredző Capello sem az angol sem az orosz válogatottnál nem tudott eredményt elérni. Akkor miért kell szakszerűséget és üzemszerűséget importálni, rávághatjuk: mert gyenge lábakon áll. De miért is alakult így?
A szociológiai gondolkodásban találhatunk rá választ, ott merül fel az a kérdés, hogy miként maradhat egy társadalmi csoport önmagával azonos, ha tagjai változnak - kicserélődnek, különösen a nemzedékek váltakozó egymásba fonódó folyamában. Általában a nemzedék bizonytalan kulturális meghatározása miatt következő "részek" becsatlakozásáról beszélhetünk a létező nagyobb "egészbe", amelyre a fokozatosság, a lépcsőzetesség a jellemző. Georg Simmel német szociológus írja le ezt a folyamatot, majd így modellezi le a szóban forgó csoportdinamikát:
"Sematikusan következőképpen fejezhetnénk ki ezt: ha az egyének összességét vagy a csoport egyéb életfeltételeit valamely adott pillanatban a b c d e - vel jelölhetjük, egy későbbi pillanatban pedig m n o p q - val, akkor annak ellenére is egységes önfenntartásról beszélünk, amennyiben a fejlődés menete az alábbi: a b c d e - m b c d e - m n c d e - m n o p e - m n o p q; így minden lépcsőfok csak egyetlen tagban kulönbözik az őt közrefogoktól, s minden mozzanat ugyanazokat a főtényezőket osztja meg a vele szomszédos mozzanatokkal."
A labdarúgást alkotó szakmai csoportban is ez a megközelítés tapasztalható, az említett vezető futballkultúrákban mindenképpen felfedezhető és egy ideig nálunk is ez működött. Ezt talán a következő eset és gondolatsor jól érzékelteti, Sebes Gusztávot a külföldi újságírók állandóan a magyar labdarúgás titkáról faggatták az ötvenes években.
"Nos, aki azt hiszi, hogy közel hatvanéves labdarúgó kulturánk és a mi nagyszerű eredményeink között nincs összefüggés, az súlyosan téved. Domonkos, Zsák és Plattkó után Szabó és Háda már a Domonkosék tudásával gyarapodva védte kapuját, s Grosics kifutásaiban lehetetlen meg nem látni Szabó kirohanásait, sőt mezőnybeli fejeseit. Így végig lehetne elemezni a posztokat egészen a balszélsőig. Ugyanilyen fontos az a tényező is, hogy miként hat legjobbjaink játéka az ifjúságra. Akik valaha futballoztak, vagy még ma is játszanak, átestek egy ifjúkoron, amikor valamelyik játékosideáljukat igyekeztek utánozni. S ha ma játszanak, sokszor nem is tudatosan, igyekeznek úgy levenni a labdát, ahogy Puskás szokta, talppal úgy visszahúzni, ahogy Hidegkúti szokta és fejelni úgy, ahogy Kocsis szokott. Ha tehát a magyar labdarúgás mai sikereiről beszélünk, helyes, ha visszavezetjük a szálakat a múltba."
Sebes Gusztáv válaszában éppenúgy tetten érhető a Simmel -i modellben szereplő társadalmi csoport önazonossága a tagok cseréjétől függetlenül, vagyis a mi esetünkben a magyar labdarúgó stílus.
És a köztes kapcsolat, ami például Nagy Ádám beépítéséhez hasonló mintát mutat.
Jenei Imre (https://hu.wikipedia.org/wiki/Jenei_Imre)
Itt érdemes kitérni a habitus fogalmára, ami ahogy Pierre Bourdieu francia szociológus mondja, "nem más, mint emberi természetté vált és így letagadott történelem."
A külső tényezőkben rejlő és meghatározott viszonyokból eredő szabályszerűségek beépülése és azok viselkedésbeli továbbörökítése, melyek mintegy belső hajlamként, tendenciaként tovább élnek.
Esetünkben a futball magyar megközelítésének gyakorlati birtoklását jelenti, melyben a játékosság és a technika, mintegy belső készségként áthagyományozódott.
Viszont ha az adott csoportot egy nagyobb trauma éri és a csoportot alkotó többséget valamint nézeteiket kiszorítják, és kisebbségbe kerül, akkor a társadalmi csoport önazonossága megrendül. A Centerhalf ezt a megrendülést a hetvenes évek közepére datálja, innentől kezdve a futball-elit és a kifutásához szükséges idő összezsugorodik, és a futball-elit utánpótlását szolgáló társadalmi bázis is beszűkül. A futball - szakmaiságban mint a társadalmi csoportban, mind a szélesebb értelemben vett társadalomban más megközelítés él tovább, más habitus hagyományozódik, már nem a magyar labdarúgó stílusról beszélünk, hanem a magyar labdarúgók hiányosságairól.
A magyar futball - habitus helyett megszületik a "a mentalitás"! " A "simmeli - betűk összekeverednek", más - más betűsorok keletkeznek: akarat - fizikum - edzőguruk, feledésbe merül vagy elszigetelődik a játékközpontúság - technika - szakmailag elkötelezett játékosedzők. A legfontosabb következménye a játékosság veszít jellegéből, a változó habitus soraiba már más prioritások épülnek be.
A harmadik hely a "simmeli - betűk" tartós összekeveredésének, és a bennük élő habitusnak nagyban köszönhető.
És hogy a románok miért előznek meg minket folyamatosan? Azt egy hasonló megközelítéssel reprezentálhatjuk, olyan három erdélyi magyar edző nyilatkozatát választottam ki, akik sokat tettek a román labdarúgásért, időbeli távolság van közöttük, ám kölcsönhatásokat nem nélkülöző megközelítésük a román futball önazonnosságát mutatja, és egy kicsit a hagyományos magyaréból nyeri gyökereit:
Kovács István (1920 - 1995, az Ajax-szal 1972, 1973-ban edzőként két BEK-et nyer.):
"Tény és való, hogy mi, az edzők saját magunknak állítunk kelepcét. Egy kicsit misztifikáltuk a felkészülést, túlságosan nagy jelentőséget tuljdonítottunk a taktikai felkészítésnek, a fegyelmezett védekezés mindenekfölöttiségének. Profán példával élve ha a védekezésről egy órán át "értekeztünk", a támadójátékra legfeljebb öt percet áldoztunk. Rombolni már mindenki tud, építeni viszont csak nagyon kevesek. A játékosság szinte teljesen eltűnt a győzni akarás zsarnoki markában. Mi az edzők találtuk ki, hogy " Vigyázzatok, fiúk, ha kapunk egy gólt kettőt kell rúgnunk a győzelemhez, arra pedig nincs garancia!" Meg azt is, hogy Szórakozz fiam a strandon, ne itt. A fövenyen annyit cselezhetsz, amennyit csak akarsz..." Manapság már alig van cselezni is tudó és merő játékos! " (Labdarúgás 1992/7. Szám)
" A lemorzsolódás mérhetetlenül nagy, mégpedig azért, mert a túlbuzgó edzők nem engedik a kezdőket JÁTSZANI. Ott, ahol a kicsiket a bajnokság megyerésére kényszerítik, ahol már kétheti képzés után taktikai kalodába szorítják az apró labdarúgokat, a tehetség nem fog soha kibontakozni." (Labdarúgás 1993/ 6 szám.)
Bölöni László (https://hu.wikipedia.org/wiki/Bölöni_László)
" A kiváló, átlagnál jobb technikai tudás, a pontos passzok, a jó labdatartás, no és az "altatás" amelyből villámgyorsan teremtenek helyzetet az ellenfél kapuja előtt. [...] Ez a jellegzetes román stílus. "
Kovács István egy megfigyelt tendenciáról, Jenei Imre e tendencia hajlammá válásáról beszél. Bölöni László magáról a csoport időn átívelő önazonosságáról: a román stílusról.
Ês miben reménykedhetünk a pótselejtezőn? Talán abban, hogy a lehető legjobb csoportdinamika és játékoskapcsolati háló alakul ki addigra a pályán. Volt egy - két már régen érő változtatás, lassan alakul egy játszóbb tengely. Pozítivum, hogy Bernd Storck nem a románok elleni megközelítést tekinti kiindulópontnak, arról nem is beszélt:
" A Belfastban mutatott stílusunkat nem hasonlíthatjuk össze a vasárnapival. Észak-Írországban nem futballoztunk,csak előrerúgtuk a labdát, és futottunk utána. "„Két mérkőzésünk volt rövid idő alatt, mind a kettő elején hatvan százalékban nálunk volt a labda, ez hihetetlen a magyar csapat esetében."
Utóbbi azért még várat magára, inkább a stíluskeresés felé tett lépéseket. Ha megtaláltuk volna kijutottunk volna! Esélyünk bármelyik válogatott ellen van a pótselejtezőn, de csak ha lesz játékstílusunk. A játékosság nyomvonalán maradva ha kívánni lehetne én az Íreket kívánnám, és ha remélni akkor Franciaország elérését. És hogy, miért remélünk, mert akkor talán több lehetőséggel és eséllyel kivánhatunk magunknak későbbi magyar klasszis labdarúgókat...
