Az ókori rómaiak írókészletében a "stylus" az a fémből, csontból készített íróvessző volt, mellyel a viasszal borított fatáblácskákra vésték a betűket, hegyes végével írtak s a lapos végévél a hibákat simították ki. Valami hasonlóval próbálkozunk meg csak a futballpályán, hogyan használják azt az íróvesszőt a csapatok a futballpályán, csak mi a "futball-írásából", a játékból következtettünk az íróvessző használatára, a stílusra.Mit hoztak és mit ígérnek a stílus tekintetében Bajnokok Ligája klasszikus párharcai? Most Párizsra vetettük tekintetünk, ahol a játékrendszer mögött keressük a játékos - kapcsolatokat, a stílust. A stílust, a vonalvezetést, azt az útat keressük, amely a második Paris Saint - Germain gólhoz vezetett.
A PSG futballstílusában Ibrahimovic és Di María játékát - és a velük kapcsolatos taktikai húzásokat érdemes kiemelni, így talán utat találunk a második, győzelmet jelentő gólhoz is. Ibrahimovic kvázi irányító középcsatárként funkcionált, sokszor visszalépett a játékba a középpályára. Milyen játékhelyzetek adódnak és adódtak ebből? Egyrészt benne hagyja a kérdőjelet a középhátvédekben, hogy kövesse-e vagy meddig követheti -e?
Persze taktikusan tartani kell a pozíciót, mert könnyen befutható üres területek támadnak a veszélyes kapu előtti területen. Ez a választási kétely azonban mindig benne van a védőben, különösen úgy ha a középcsatár visszalépésével párhuzamosan - a leshatár is kitolódik - a gyors támadók mélységből beindulnak. Lucas és Dí María ezeket a beindulásokat remekül meg is tette. Különösen Di María, ám nem kapta meg kétszer sem a két belső középpályástól, Mottától és Verrattitól. Egyet kapott David Luiztól talán egy ütemen múlt, de az nehezebben is kivitelezhető volt, mint a két középpályás lehetősége. Di María maga viszont adott Lucasnak egy pazar ütempasszot. Cahill ebben az esetben kilépett Ibrahimovicra, de az egy kontrahelyzetben volt és a félpálya körül volt a leshatár - szükségszerű volt a követése.
De itt már körvonalazódik a PSG stílusa, az irányitó középcsatár mögött meghúzódó elv egyik fő aspektusa, a terület felszabadítás - beindulások, ütempasszok - Ibrahimovic írányítókészsége és Di María fontossága, hiszen szinte csak ő tud(ott) ütempasszokat adni. Jól jellemzi mindezt a passzmutató is Verratti és Motta 100 felett passzolt 95 és 93 %-os passzbiztonsággal, Di María 60 Ibrahimovic 40 fölött passzolt 81 % -os passzbiztonsággal. Kiolvasható ebből a feladatmegoszlás és hogy ki próbálkozott igazán éles támadópasszokra, az a két elszalasztott esély viszont elveszett benne amelyet az irányító - középcsatáros játék Di María beindulására felkínált.
Cahill döntései, hogy nem követi Ibrahimovicot, váltanak a középpályásokkal az őrzés tekintetében,taktikai ellenpont.
Milyen előny marad(t) meg így is az irányító középcsatáros játékból?
Egyrészt például Ibrahimovic szabadságából adódóan könnyebben levette a pályáról 1-1-ben a gyengébben védekező Fabregast, az alapvonalig is lement és adott vissza labdát az érkező Lucasnak. Másik oldalról pedig részt vett a kombinációs játékban átmeneti emberfölényeket kialakítva, nemcsak a labdatartásban, hanem az irányításban is. Az ő visszalépései éltették a baloldali Maxwell - Matuidi szárnyat az első félidőben, ő indította el azokat a háromszemélyes kombinációkat, melyek során egyszer - egyszer Matuidi és Maxvell lendületből veszélyes centerezési pozícióba tudott kerülni. Utóbbira robbant Lucas és Di María is. Cahill a helyén volt és mentett! Nem ment ki Ibrahimoviccal, és visszaért a rövid oldalra!
Az irányító csatáros játékban rejlő másik lehetőség, amikor az összekötő pozíciójába a beindulónak mélységi helyezkedése okán labdát jutatt. Ibrahimovic egyszer a középpályára teljesen visszalépve kiváltotta az ott helyezkedő csapattársat, Mottát aki így az összekötőbe fellépve szabadon beindulhatott, s kettő egyezhetett a szélsőhátvéddel, az akció vége egy veszélyes beadás. A másik oldalról is egy példa, a visszalépett Ibrahimoviccal nem jön ki Cahill, így felpasszolja az összekötőben Di Mariának a labdát aki a már mellette beinduló Maxwellnek kiváló ütemlabdát ad, a meccs legveszélyesebb centerezési lehetősége...
Cahill azonban oda ér és ment! Veszélyes lehetőségek mögött ott áll az irányító középcsatár, Ibrahimovic.
Itt már érvényesül a taktikai váltás, Di María átmegy a baloldalra, itt jobban érvényesül cselezőkészsége és az ütempaszai Maxwellnek. A ballábas hol a balszélen- hol balösszekötőben tűnik fel, ott beadások itt ütempasszok...
Ez a váltás, játékbeliségének fokozódása - ráérzés segítethetett Di Mariának - aki tényleg minden ponton megfordult a kilencven perc alatt - például a gól előtt Cavani kiugratásban, aki mint beinduló center érkezett a pályára. Ibrahimovic hátravont center játéka, Di María játékbelisége és Cavani beállítása. Három taktikai módosítás, amely a legszorosabb tekintetben talán kevésbé észlelhető, mégis a játékbeli ív révén gólt eredményezett és bizonyította a játék - érzés nehezen megragadható fontosságát. Hogyan bukkan fel a játék mélységéből a győztes gól?
A 71. percben Cahill belső védőpárja Ivanovic kilép a visszavont középcsatárra, nem sok kell hozzá, hogy a szélről érkező Lucast Ibrahimovic kiugrassa az Ivanovic mögötti területen. Ziccerhelyzet lehetett volna. Ismét visszaköszön a belső védő választási elve... Ugyanakkor megfogalmazható a másik oldalon is egy apró kritika, hogy ezeket a finom passzokat, - amelyeket láthatólag szeret Ibrahimovic, végre tudja - e hajtani az irányító középcsatár és ha igen milyen arányban ülnek azok. Finom, ám éles határvonal a világklasszis és a klasszis játékos között...
Térjünk vissza azonban kronológiailag a stílus gólba torkolló útjához, 73. perc a Di María ismét más helyről a jobboldalról érkezik Ibrahimovic tizenhatos körüli bepörgetésére - nem jön össze. Cavani pályára lépésével Di María ismét pozíciót vált. Elérkezik a 78. perc, megszületik a győztes gól: Di María egy remek ütemű indítását a jól beinduló Cavani ügyesen értékesíti.
Ám a gólban ott a stílus, a stílusban pedig a gól. Di María a visszalépő irányító csatárral Ibrahimoviccsal cserél helyett, tőle kapja a labdát éppen Fabregast kijátszva, üres indításra alkalmas pozícióba. A helycsere közben Di María éppen Ivanovicot visszi be cseles labda nélküli mozgásával Cahill mögé, és az ő beragadását használva indul be Cavani a gólpassz előtti pillanatban.
A vonalvezetésében az irányító középcsatáros játék előnyei kristályosodnak ki a gólban, például a most alkalmi belső védőként szereplő Ivanovic taktikai bizonytalansága, esetleg az adott középpályás gyengébb védelmi képessége (Fabregas) vagy a középcsatár által kivont területre érkező támadó lendülete (Cavani) és persze a technika, a kiugratás végrehajtása amit most a legalkalmasabb játékos - emlékezzünk a játékívére - Di María hajtott végre.
Di María "sokhelyen" és sokszínűen játszott, neki szükséges, hogy elkapja a fonalat, és a PSG sokpasszos, labdatartó, szabadabb játéka kedvez mindennek.
Megemlíthető, hogy a PSG mezőnyben talán változatosabban, természetesebben kombinál és háromszögezik mint a Barcelona. A taktika és a futómenyiség felosztás, másrészt az indítók és a futómozgások végrehajtása megkomponált, amivel a leütközéséket jól kiküszöbölik. Ebbe a stílusba fontos láncszemként illeszkedik Ibrahimovic hátravont irányító jellegű centerjátéka is. Azonban itt is látható volt az a "hiba", hogy a rövid lapos passzos játék "egyoldalúsága" okán például más technikai elemek gyakorlatában és kivitelezésében hiányérzetünk támad.
A labdát kondicionáló kettős Verrati és Motta pont egyenlő mértékben választotta a másikat, 36-szor; viszont egyiköjük sem tudta átemelve ütemben kiugratni tiszta helyzetben a jól beinduló Di Maríát. Ilyen másik, talán típus - hiba a fejjáték volt, kicsit nagyítva a képet C. Ronaldo (Roma - Real), Diego Costa és Ibrahimovic is kihagyott óriási helyzetet fejjel. Azért felmerül az a kissé történelmietlen ám talán a fentiek alapján egy kevésbé demagóg kérdés: vajon Van Basten hány gólt fejelt volna be ebből a három helyzetből...
Az utóbbi kihagyott helyzet fájdalmas lehetett Ibrahimovicnak, hiszen Marquinhos a labdát gyönyőrűen odarajzolta a fejére. Ám ez a lehetőség is megmutatta, azzal, hogy középcsatárként hol elől hol mélységben játszott, állandóan izgalomban tartotta a védelmet. A gólján kívűl is szinte minden veszélyes párizsi akcióban jelen volt. Akárcsak Di María esetében Ibrahimovicnál is megállapítható, hogy Párizs sport szakmailag jót tett neki, ha talán Olaszországban marad vagy visszatér már lehet, hogy kifacsaradott volna. Ez a szabadabb játékstílus azonban minden tekintetben -fizikai, taktikai, technikai - élteti.
A PSG csapata stílusos, klasszis csapat, amiben fellelhető egy maradandó klasszikus futball - íróvessző használat, az irányító középcsatáros játék, de amint felvillantottuk mindig van lehetőség a fejlődésre. Az "odavágó" jó és élvezetes mérkőzés volt, a felívelő formájú Chelsea ellen a visszavágó talán még jobb és élvezetesebb lesz...