Kezembe került a Pesti Napló 1930-as évekbeli sportról szóló különkiadása. A címe szimplán: A Sport. A könyvben a Sport hősei részben Orth György a futball képviselőjeként külön kis fejezetet kap. Íme a gondolatébresztő bekezdés, amely útnak indított:
"Abban az időben került a magyar labdarúgás élére, amikor a békeidők "úri futballista" típusa majdnem teljesen eltűnt a játékterekről, a közvéleményben kifejlődött a hajlandóság, hogy a futballistát másodrangú úriembernek tekintsék, amiben része volt az álamatőr idők sok kétségtelenül visszatetsző jelenségének is. Az MTK híres krekkje is "csak futballista" volt egyideig, játékművészete azonban oly nagy volt, népszerűsége olyan határtalan, hogy át tudott törni minden korlátot, ami útját állta felfelé vezető törekvéseinek. Az álamatőr kor legjobban fizetett játékosa volt és a közvélemény elismerte, hogy Orth Györgynek joga van bármilyen nagy összeget kérni játékáért. A nagy jövedelemmel együtt járt a jobb társaságban való szereplés lehetősége s miután Orth polgári értelemben vett műveltsége is túlszárnyalta az átlagot, a híres futballista új társadalmi körében is meg tudta állni a helyét. Szinésznőt vett el feleségül és mindig szívesen látták Budapest művésztársaságában."
Ebben a pár sorban is közel kerülünk a kor mikrokozmoszához, megüti a fülünket az "úri" szó, a "másodrangú úriember" , "a jobb társaságban való szereplés". Az "úriember" lét szinte egybeforrt a középosztály önértelmezésével. Közelebb hozhat minket a korszellemhez a nagy magyar politikai gondolkodó Bibó István - aki maga is az úri középosztály leszármazottja volt - visszaemlékezése fiatalkorára.
Egyrészt megemlíti, hogy édesapja "úriembertől szokatlan" módon szolidaritást mutatott a parasztság felé. Másrészt kitér arra a sajátos belső húszas évekbeli válságperiódus ( I. világháború és következményei, forradalmak, Trianon, infláció...) alatt és után is élő kereszmetszetre, amely a mindenkori "társaságra" és azok társadalmi határaira vonatkozik, mégha itt a konkrétan a szegedi egyetemi életről beszél is:
[...]" ami társasági szempontból anyagi erőnkön felüli meghívásokkal és hasonlókkal járt. Az egyetemi tanárok hozzánk képest többszörösen vagyonos emberek voltak, vizsgadíjakon és egyéb dolgokon keresztül. Úgyhogy még itt is módomban lett volna nem észrevenni, hogy privilegizált elem vagyok. [...]
A középiskolában megkaptam az úgynevezett köztisztviselői ösztöndíjat, amit kizárólag a köztisztviselők gyermekeinek adtak. Ez egyik formája volt az úriemberek öntámogatásának, akik mind túlnyomóbb számban voltak köztisztviselők. A húszas évektől kezdve a magyar hivatalnoki kar, a magyar köztisztviselők, akik nagyjában és egészében majdnem azonosak a a keresztény középosztállyal, lassan és szívosan felfejlődtek harmadik egyenrangú hatalmassággá a nagybirtok és a nagytőke mellé."
Majd hozzáteszi Bibó István: "De azon felül, hogy megkaptam az ösztöndíjat, még tandíjkedvezményem is volt. Szóval nekem fizettek azért, hogy tanuljak. Másoknak szabad volt tanulni és ismét másoknak még nagyon is fizetniük kellett ezért."
Végül megjegyzi, hogy Szegeden "egy nagy paraszt városban" egy tudásalapú sznobizmussal nem vádolható piarista gimnázium osztályában egyetlen szegedi parasztfiú sem volt, "mind középosztály, kispolgár, altiszt, iparos, ez a fajta együttes volt".
Bibó István szavai megvilágítják a kortabló tipikus társadalmi színeit és kontúrjait. S ez érthetőbbé teszi a keretet, segít elhelyezni ebben a futballista Orth Györgyöt. Egy árnyalat kidomborítása talán még közelebb visz ahhoz hogy megértsük a bibói "ez a fajta együttes volt" képlékeny fogalmát melyet az úriemberség körülírása font körbe és járt át. Az "úriemberség" fontos formai tartozéka a korban uralkodó párbaj - rendszer és párbajképpesség volt. Nézzünk ebből néhány átfogó árnyalatot:
"Úriember, aki hivatali működése közben oly sajnálatosan feledkeznék meg magáról,hogy nála hivatalos ügyben eljáró magánfelet vagy hivatalnoktársat megsérti, a lovagias felelősségrevonás alkalmával még csak gondolatban sem fog a hivatalnoki talár alá bújni, ha pedig azt tenné, akkor NEM ÚRIEMBER."
"Például minisztert, tábornokot, vagy milliomos gyártulajdonost sem illet meg udvariasabb és különlegesebb provokálási (kihívási) mód, mint a minisztériumi díjnokot, a tisztjelöltet, vagy a gyári segédkönyvelőt." - Számunkra igen furcsán megfogalmozott formális egyenlőségeszme.
Az utóbbi passzusokat Rácz Vilmos 1937 -es es Párbajkódexéből vettem. Ő is leírja, hogy engedett fokozatosan a tiszti, nemesi, értelmiségi kötöttség a párbaj és az úriemberség tekintetében a tizenkilencedik század előrehaladtával és a huszadik század betörésével. Az érettségi maradt és vált az objektív alappá, (vessük össze ezt Bibó gimnáziumi emlékeivel a húszas években). A párbaj szubjektív alapjának a becsületérzetet vallja, amely azért kvázi maga is objektív, társaság és közvéleménytől függő volt. De ahogy a párbajkódex írója fogalmaz: " csak foglalkozása miatt - ez kiemelten írva - a lovagias utat elzárni nem szabad, ha csak más okból arra nem érdemtelen."
Orth György, mint a Pesti Napló is írja megfelelt ennek a "műveltségi követelménynek", csak a "foglalkozása" - a húszas évek derekán folyik a profizmus bevezetése körüli vita a magyar futballban - nem. Az egyidejűség és az aspektus kontraszt érzékeltetése okán helyénvalónak látszik a húszas évek párbajaiból egyet felidézni. Passuth László egyenesen párbaj - mániáról beszél Rézkor című memoárjában. Ő egy barátját kísérte egy képviselővel szembeni kardpárbajra.
A párbajt kiváltó sérelem: politikai, kritika a sajtóban. Sebészorvosok, segédek; egy komolyabb fejvágással ér véget a párbaj, természetesen az értelmiségi az elszenvedője, ráadásul még ötszáz pengőt ki kell fizetni a vívómesternek a párbaj lebonyolításáért a félig fent kardokért és a vívóteremért. Nagy összeg a korban, a képviselő kézfogás nélkül "az általa jól ismert oldalajtón eltávozott".
Az író ezen szavaiból komoly összejátszást gyanítok a vívómester és a "párbaj - hős" képviselő között. Számunkra persze inkább a "kaszt - becsület" és a választóvonalak tekintetében érdekes az eset. A kérdés mindezek után talán úgy is föl tehető, hogy a futballista mint foglalkozás elismertethető-e anyagilag és presztízs szempontok alapján az úriember homlokzatú középosztály vagy az a felé törekvők számára.
Szembejön a kezdeti felvetés, hogyan tudott Orth György áttörni e korlátokon?
Érdemes felidézni egy korabeli tudósítást Orth Györgyről az 1924 -es MTK-FTC 11-2-es kapcsán. És hogy bonyolítsuk a tisztázás kedvéért a dolgot mindezt egy 1969 - ben Ocsovai Gábor által írt Micsoda gólok! alapján teszem meg. A szerző így vezeti be a korabeli kommentárt: " a különben hűvös, de ezúttal ritka élménytől hevített kritika". Talán az úriemberi távolságtartás volt a "hűvős" alaptónus mögött? De nézzük mit is írt az Orth Györgyöt futballozni látó újságíró:
"Valahányszor a futballnak ez az utolérhetetlen művésze fizikai kondíciójának és lelki egyensúlyának teljes birtokában lép pályára, szinte hipnotikus erővel akaratának igájába hajtja játékostársait és ellenfeleit egyaránt, a közönséget pedig arra kényszeríti, hogy figyelmének részét reá, az ő játékára fordítsa...A szuggesztív hatás, amelyet a nagy talentum magából kisugároz, a nézőt annyira lebilincseli, hogy szeme előtt statisztákká törpülnek a színjáték többi szereplői..."
Ma úgy mondanánk, technikai tudása és szellemi fölénye révén uralta az egész pályát. De ha a sportágának művészeként, "fizikai kondíciójának és lelki egyensúlyának teljes birtokában" uralja a pályát Orth György, akkor az már szinte egybecseng az úriember mivolttal és annak pályán történő feltűnésével. Párbajhoz illő tulajdonságok.
A környezetből való kimagaslás, a játék esztétikai megközelítése által közelebb kerül az úriember világához. Csodálatot vált ki környezetében, az úriemberi becsület helyére a tisztelet kerül. Ez a kvalitás - tisztelet kevésbé formalisztikusan hat mint a párbajképesség, vagy az a mögött álló örökölt vagy kijárt ám örököltként feltűntetett életforma és foglalkozás. Új hang a kor kardcsörgetésében.
A meccskrónikában is találunk érdekességet. Mesél nekünk a három gól?
[1:0] : "Orth Gyuri a középcsatár, Molnárnak adja a labdát, és akkoriban szokatlan módon a balösszekötő helyére fut. Ott kapja vissza az átadást. Egy csel, Ruprich hátvéd félkézre dőlve a földön marad, és a lapos Orth - lövés Amsel hálójában táncol 1:0 -ra vezet az MTK! "
[2:0] :" A center - " aki különben nem híve a közelharcnak" - most ijesztően karambolozik őrzőjével. A labda nála marad, lábfejével szinte mágnesezi. És benn az újabb gól!
[3:0] : "Az akció, persze, Orthtól indul el. Ragyogó, mértani pontosságú szöktetés az "aranycsatár sor" balszélsőjéhez, Jenyhez, aki pillanatok alatt százas sebességre kapcsol,s futtában lövéshez készül. De ahogy felpillant, látja, hogy a belsők lépést tartottak vele! Lapos beadását Orth balerina - mozdulattal átlépi, és a jobbösszekötő, Molnár Gyuri bebombázza. "
Elsőként, kerüli a "közelharcot" ám ha kell felvállalja, itt is megfoghatunk valamilyen fokú áttűnést a konfrontáció felvállalása majd a testi ütközést nélkülöző kard vagy pisztoly párbajjal. Potenciális szimpátia - forrás úriemberek felé. Ugyanakkor itt az új hang is a futballpályán a párbaj "baj nélküli "feltűnése. Másrészt mindezek után felvillanhat az a kérdés, hogy vajon mennyiben járulhatot hozzá az úriember lét és a párbaj - ethosz (gondoljunk a világhírű magyar vívósportra és hagyományaira) a szellemes magyar futballstílus és technika kialakulásához?
Az igazi futball klasszis ismérve a közelharc kerülése csak ha nincs más lehetséges megoldás akkor vállalja fel azt, de akkor megfelelő intenzitással. És itt a szellemes futball lényege a lehetőségek keresése a játékban, a cselek, a második - harmadszándék: "Orth balerina - mozdulattal átlépi". Átlépés, igazi szellemes megoldás,a periférikus látás és az előregondolkodás kapcsolt "iskolapéldája". Ugyanakkor egy többszereplős játékmegoldás, ami már a csapat összhang és stílus irányába mutat.
Nem láthattuk Orth Györgyöt és társait futballozni, de a hajszálpontos indítások, lövés helyet lapos centerezés majd átlépés, mindezek visszaköszönnek az Aranycsapat megoldásaiban a filmvászonról.
Az 1954- es berni döntőben Puskás egy támadásvezetésen belül kétszer lépi át a labdát...
"Orth Gyuri a középcsatár, [...] akkoriban szokatlan módon a balösszekötő helyére fut. Ott kapja vissza az átadást." Hidegkuti Nándor az 1953 -as 6:3 -as mérkőzésen középcsatárként visszalép és az összekötőkkel Puskással és Kocsissal helycserékkel kombinál. Az Orth - i szellemesség újabb, immár magasabb hatványa ötlik szemünkbe.
Nem láttuk Orth Györgyöt játszani, de ezek után mi is könnyebben elképzelhetjük. El tudjuk képzelni magát a futballstílust? Talán nem is kell. Orth György is világvándorrá vált és komoly szerepet vállalt a perui futball alapjainak letételében. Az ő 1957 -1959 -es szövetségi kapitánysága alatt a perui futball történelmi sikert ér el, 4:1-re veri az angol válogatottat. A perui futball a hetvenes években élte virágkorát, világklasszis csapata és játékosai voltak, Teófilo Cubillas vagy éppen Hugo Sotil. De, hogy az orth -i alapok milyen erősek voltak, az számomra a tavalyi Copa América is bizonyította, ahol a perui válogatott játékstílusa tetszett a legjobban: kimozgások, okos helycserék, technikás megoldások, mindezt úgy, hogy a csapatjáték folytonossága nem akadt meg, hanem csak könnyebbé vált. Hasonlított a klasszikus magyar futballstílusra.
A gépiesebb chileiek - Orth Chilében is edzősködött, az 1930 -as első uruguayi világbajnokságon ő írányitotta a chilei válogatottat - valószínűleg elvéreztek volna velük szemben az elődöntőben, ha nem ők a házigazdák, a meccs nagy részében emberhátrányban játszó peruiak így is tartották velük a lépést. Idén nem csak EB-t hanem a centenárium jegyében 16 csapatos Copa Américat is rendeznek. Kiváncsi leszek, hogy mekorra lesz a kontraszt a magyar és perui játék között a klasszikus magyar futballstílushoz mérten. Ha a magyar futball utóbbi évtizedeinek történetéből indulok ki, vagy abból hogy a veterán perui csatár Claudio Pizzaro nemrég a brémai színekben három gólt lőtt a Leverkusennek akkor az előjelek nem kedvezőek. A világ másik végén az Orth-i szellemes hagyományok létét mélységében jóval erősebbnek érezhetjük.
Érdemes végül a hagyomány és annak átadása okán visszatérni a Pesti Napló sport kiadványához, amely így kezdi Orth György bemutatását: "Egyenes utóda volt Konrád Kálmánnak, akinek játéművészete itthon kialakította az MTK aranycsapatát, Ausztriában pedig megteremtette a bécsi iskolát. " És hogy hogyan fejezte be? Hasonlóan, egy anekdotikus ám mindenképpen megszívlelendő történettel Orth Györgyről:
" 1934 - ben Olaszországban találkozott egy magyar futballszakemberrel.
- Mit tud Sárosi? - kérdezte.
A szakember hosszú előadást tartott az elődnek az utódról. Vázolta Sárosi játékfelfogását, taktikájának alapvonalait, felsorolta technikai fegyvertárát. Orth végighallgatta az előadást, azután tovább kérdezősködött. Emlékeztette vendégét saját technikai bravúrjaira, felvázolt helyzeteket, kérdezte: meg tudja -e ezeket oldani Sárosi és hogyan csinálja? Mikor minden kérdésre kedvező választ kapott, örömmel mondta:
- Akkor jól van minden, megvan az utódom..."
Orth György hős volt a maga területén, hiszen bizonyos értelemben szembe ment korával és hivatássá nemesítette a magyar futballt, hogy úriember volt "azt ítéljék meg a kor párbajellenfelei"...
Az viszont biztos, hogy a hivatástudat igazi érzete ott jelenik meg, ahol biztosított az utód, nem a családi leszármazás és Urambátyám rendszer által, hanem a szakmai mércét követendő etalon képében. Csak úgy terjedhet a megközelítés és a stílus. Ne felejtsük Sárosi György a rivális Ferencváros klasszisa volt, ne felejtsük el azt sem, hogy 1969 - ben még íródhatott könyv a szellemes magyar játékstílusról, a kezdetektől futballnemzedékről futballnemzedékre új és új fejezetekkel. Az etalonok éltek és játszottak. Orth György kérdései azóta elhalványultak viszont kikerülhetetlenek...