Centerhalf

 Az előző írásban Charles Baudelaire segítségével formába öntöttük a formába önthetetlent, a dandyzmust, mitöbb a futballpálya környékén kerestük megnyilvánulását. Labdavezetésként idézzük fel néhány gondolatát, hogy birtokunkba kerüljön újra a labda: "gazdag, tétlen ember" "akinek az elegancia az egyetlen mestersége", aki "mindig minden időben jól megkülönböztethető"; vele "munka és pénz nem tud versenyre kelni", "átmeneti korokban tűnik fel, amikor a demokrácia még nem érkezett el hatalma csúcsára, és az arisztokrácia nem alacsonyodott le egészen, nem vesztette el minden értékét; annál "ellenállóbb, "elpusztíthatatlanabb" minél "ritkább képességekkel", "isteni adományokkal vetik meg alapjait, melyekkel munka és pénz nem tud versenyre kelni; " a hősiesség utolsó tündöklése hanyatló korokban" .
Ahogy Baudelaire mondja "homályos intézmény", kétértelműség rejlik benne. A magyar futballról szóló közhangulat és közvéleményformáló könyvekben is fellelhető ez a disszonáns kettőség. Az 1984-ben megjelent "A császár és utána a sötétség" (Bocsák Miklós) a dandyzmusban a magyar futballhősöket keresi. Az 1974-ben megjelent könyv a "Miért beteg a magyar futball" (Végh Antal) a dandyzmus alatt a futballistákat támadja. Később megjelennek a "miért nem szeretem Puskást vagy Varga Zoltán" típusú könyvek... 

De nézzük meg az 1984-es könyvet, a négy ritka, világklasszis képességű labdarúgóról, melynek szereplői : az elegáns és spontán Albert Flórián, a szupertechnikás és disszidáló Varga Zoltán valamint a maradonai képességekkel bíró Kocsis Lajos, és a finoman táncoló Törőcsik. Albert és Varga a dandyzmus visszavonuló és távozó sztoikus öntörvényűségéhez áll közelebb, Kocsison és Törőcsiken már inkább a sodródó bohém rapszódiája érződik. A dandyzmus persze nemcsak Albert csipőre tett kezén, vagy Varga "nyugati grand tourjával" magyarázható, hanem a magyar labdarúgó kultúra bennük élő örökségével, itt a technikai tudásból eredő egyéni eleganciáról beszélek. A kérdés adott, milyen tényezők összjátéka kellett ahhoz, hogy a "magyar játékos" ritka ám részeiben közös képessége elhalványuljon, mi törte meg ellenállóképességét?

 Ibrahimovicról és Balotelliről ejtek néhány szót, de mégsem csak róluk. A két öntörvényűnek mondott sztárlabdarúgó a sajtó, a média kedvenc témája, akció - reakció, ugyanakkor ahogy Balotelli is mondja ténylegesen úgysem ismerhetjük meg igazi énjüket. Ezért talán helyesebb egy típushoz közelíteni őket, akár egy eltervezett szabadrúgásnál, eldöntöm hová rúgom, mit célzok meg. Most valahová Balotelli twitter üzenete és Ibrahimovic önéletrajzi könyve közé lövöm be a labdát. A "nem ismertek le lehet szállni rólam" és a "majd én megmondom a tuttit" közé. Én most a dandyt mint futballistát, a futballisták közül is a dandyt célzom meg, egyelőre nem tudom, hogy Balotelli és Ibrahimovic érkezik - e a belőtt labdára.

"A kontinens futballsportja az MTK- ból külföldre szakadt híres játékosok példamutatása nyomán fejlődött. Konrád Kálmán, Konrád Jenő és Schaffer Alfréd alapította az úgynevezett bécsi iskolát. Ennek a játékrendszernek alapja a tökéletes labdakezelés, a gyors passzjáték, a passzolás útján a csatárok állandó előrehaladása, amelynek során a játékosok szabad, lövő helyzetbe igyekeznek jutni és juttatni egymást. A játékrendszer legfontosabb eleme a szellemi tartalom, a helyzetek gyors felismerése, az okos játékvezetés. Ezt a stílust ÉSZfutballnak nevezték el. Ennek a stílusnak hódolt Ausztria, Csehszlovákia, Magyarország, amíg kiváló játékosokkal győzte, ezeken a nyomokon indult el az olasz, svájci és a német labdarúgás, az utóbb említett nemzetek futballsportjának fejlődésébe azonban egyéb elemek is vegyültek." (Pesti Napló 1936.)

Persze mondhatja a kedves olvasó, hogy megint visszatértünk a majdnem tojáslabdához, ahhoz a labdához aminek a járatását nem láthattuk, de hát vasárnap sem láthattunk labdajáratást. Úgyhogy 1:1, helyesebb lenne O : O, mert a labdának megvan az az öntudatos természete, hogy magától nem megy be a kapuba, mintha azt mondaná becsüljetek meg, bánjatok velem jól, akkor kevésbé dacolok veletek. És amit nem láttunk az attól még létezett, mitöbb továbbélhet és létezhet. Igen elkezdődött a labdajáratás...

                                        Konrád Kálmán, Austria Wien 1919.
 

 A Pesti Napló sportkülönkiadásában valami azért megütheti a fülünket és szemünket, hallgassunk periférikus látásunkra, máris közelebb kerülünk a jó passz végrehajtásához. Igen: " labdakezelés", "passzjáték", "játékvezetés", csupa összetett és nem egyszerű szó. Nem rúgd és fuss, hanem igazi mozgóképek, melyek előrevetített fantáziadús képeket takarnak. A szavak egymáshoz passzolnak. És igen ezek a szavak még jelzőket is kapnak, "tökéletes labdakezelés", "gyors passzjáték", "okos játékvezetés" és már meg is jelenik a stílus, nem a "mentalitás és a mentalitás". Az kirajzolódik a látottak mögött. Ezért várom és hiányolom a "mentalitás és mentalitás" helyett az összetett szavakat , szókapcsolatokat talán telhetetlenségből egy jelzőt. 

De a tartalmas összetett szavak, szókapcsolatok maradnak és tovább élnek, a mozgókép forog: sokmozgásos futball, helycserés támadások, hátravont középcsatár, játékhelyzetek teremtése, Hidegkuti, hogy maradjunk kor és stílszerűek.
Aztán jön egy másik összetett ám annál rondább szó "követelményrendszer", ami mintegy fekete lyukként majdnem minden korábbi jelzőt és összetett szót elnyel: a fantáziadúst maga alá gyűri a fantazmagória. Új összetett szavak születnek erőfutball, célfutball, mezeygyörgy és csankjános, pintérattila és most dárdaipál, a mozgókép lelassul, kép sincs mozgás sincs,O:O. 

 Félreértés ne essék, én nem kritizálom a játékosokat, mindenki megtette azt amit Dárdai Pál elvárt. Így lett O:O. Csak hát, mit láttunk, hogy nem volt passzjáték, nem voltak háromszögelések, egy háromszög volt a Dárdai - Király - Szalai, ez pedig igen statikus, a többi ennek függvénye. Jó lenne, ha mondjuk Hajnal és nem Király lenne a "játékmester", talán akkor háromszögek is születnének. Jó, értem, Hajnal még nincs olyan meccsformában, sőt talán az egész magyar mezőny, hiszen a tavaszi szezon később kezdődött, mint mondjuk a "dárdai - légióé". De azért, Böde annak ellenére, hogy még góltalan mezőnyben jól teljesít; mégha az MTK ellen csere is volt, megmozdulásaiból - egy szép labdás csel és jó lövés - látszik, hogy jobb formában van mint volt. Szerepeltetése az Üllői úton egy megszokott ám mégis más milliőben a görögök ellen akár pozítivan is elsülhetett volna...

Egy kis egészséges kockázatvállalás, hiszen a dárdai-retesz maradhatott volna. De nézzünk másik szókapcsolatokat, formába tartás, formába hozás - valljuk meg a válogatott funkciója gyakran ez a légiósok tekintetében -, ott van Kovács István a Videotonból, jó, ne játszon, de legalább legyen ott a kispadon. A Puskás Akadémia ellen a második félidőben jól mozgott, szélen is volt egy - két remek megoldása. És a jövő szempontjából nem mindegy, hogy ott van vagy nincs ott a szűk keretben. Minden tapasztalat épít. Elősegíti, hogy akiben "van valami"  az minél hamarabb tartós formává, formákká szilárduljon, ügyesből jó, jóból klasszis játékos váljon...

Mindenesetre kiváncsian várom, hogy melyik tendencia fog erősödni?! Marad-e a "dárdai-retesz" és kimarad a játékmester, Hajnal hiába lesz jobban meccsben vagy a reteszből olyan ajtó válik, amely kifelé és befelé is hajlítható. A Dárdai - fordulatból vajon lesz-e egy belső, egy igazi páli fordulat? 

 Alaphelyzetben azt mondom, hogy a finneknél és az észak - íreknél itthon 2 góllal jobbnak kell lenni, vagyis 2 - t illene rúgni nekik; idegenben mondjuk 1-el kellene jobbnak lenni, ami rossz esetben egy döntetlenre olvadhatna. Nem tettem mást csak számszerűsítettem az összetett szavakból fakadó végeredményt: 2 gól. A jelzőket még le is hagytam. Persze a fenti hozzáállás hiánya, a rossz kezdés az észak- írek ellen, a kialakult helyzet érthetővé teszi a reteszt. Ideig -óráig. A lehetőség több mint kedvező, a csoportunkban nincs közepesformájú klasszis csapat, vagy jóformában lévő közepes csapat, a románok és a görögök keresik önmagukat (generációváltás stb.). Mindettől függetlenül, alaphelyzetben is várjuk a hozzáállás kiegyenesedését, az összetett szavak gyakorlatba való átültetését. A "mentalitás", a " fegyelmezettség", az "akarat"  a "szerencse" után és felett  jó lenne összetett szavakat hallani. 

 Felmerül ezzel kapcsolatban egy másik probléma, a rossz "ütempassz - szindróma", a kapitány-kinevezések időzítése. Gondoljunk Egervári Sándorra, ő későn kapta meg a posztot, akkor kellett volna, amikor klubsikereit élte    (MTK, Dunaferr), akkor kellett volna, amikor ő maga és edzői autonómiája a topon volt. Dárdai útja ellenben túl korainak tűnik, le- és elkötelezettségek közepette, és talán még edzői autonómiája sem alakult ki. El tud - e vonatkoztatni önmagától, játékosmentalitásától, 11 Dárdai Pált lát -e a pályán, vagy 11 karakter együttműködésének gyümölcsét, a fiatal edzőre nehezedő eredménykényszer sem kedvez a valós autonómia kialakulásának.

 Az edzőknél is fennáll a forma kérdése és a körülmények fogságának kényszere. Olyan ez, amikor a jó játékos vacillál, hogy megrúgja-e azt az ütempasszt vagy sem, ha jó formában van minden magától jön. Ha viszont nem, lekapcsolhatja a védő, lesre futhat a jól beinduló csatár, és persze van amikor a forma olyan, hogy meg sem meri tenni. Így van ez az edzői húzásokkal is, Egervári nem akkor kapta meg a kinevezést, amikor az edzői húzások maguktól jöttek, így az ütempasszok hol bejöttek, hol nem, vagy ki akarta kerülni, de belátta hogy azok szükségesek. Dárdainál egyelőre inkább az ütempasszok hiánya tapintható ki. Pedig az ütempasszhoz hasonló összetett szavak az igazán fontosak. 

  Igazán, az összetett szavakat szem előtt tartó futballkultúrák tudnak fennmaradni és szintet tartani, azok amelyek nagyon komolyan veszik a játékot és nem élet - halál harcnak vagy pusztán üzleti megfontolásnak. Ne beszéljünk most a spanyolokról, németekről, hollandokról, beszéljünk az észak -írekről. Ők majdnem minden csapatnak rúgtak 2 gólt - mondjuk megadtuk nekik a kezdőlökést -, nem tehetik meg például azt, hogy saját közönség előtt beálljanak bekkelni, a szurkolók nem azért mennek ki a stadionba! Ahogy azt az egykori észak-ír válogatott Danny Blanchflower mondta:

"A futball a dicsőségről, a nagyvonalú és stílusos játékról szól, melynek legfőbb célja az ellenfél legyőzése. Ám még az előtt, hogy az unalom győzné le őket velünk együtt."

Nem lenne rossz öltözői felirat... 
Magyarország - Görögország O:O. Győzött az unalom...