Ibrahimovicról és Balotelliről ejtek néhány szót, de mégsem csak róluk. A két öntörvényűnek mondott sztárlabdarúgó a sajtó, a média kedvenc témája, akció - reakció, ugyanakkor ahogy Balotelli is mondja ténylegesen úgysem ismerhetjük meg igazi énjüket. Ezért talán helyesebb egy típushoz közelíteni őket, akár egy eltervezett szabadrúgásnál, eldöntöm hová rúgom, mit célzok meg. Most valahová Balotelli twitter üzenete és Ibrahimovic önéletrajzi könyve közé lövöm be a labdát. A "nem ismertek le lehet szállni rólam" és a "majd én megmondom a tuttit" közé. Én most a dandyt mint futballistát, a futballisták közül is a dandyt célzom meg, egyelőre nem tudom, hogy Balotelli és Ibrahimovic érkezik - e a belőtt labdára.
A felcsapott lexikon szerint "a dandy angol eredetű szó, az úri világhoz tartozó egyén, ki származása, ízlése, kelleme és vagyonánál fogva hivatva érzi magát arra, hogy a divat és társadalmi illem törvényhozója legyen. Dandy szó helyett újabban a Swell szót használjuk, magyarul divatfi, piperkőc." Ezek után mi is tudnánk egy - két hasonló, korszerű, pejoratív éllel bíró kifejezést mondani, de úgy érzem erre az egyenesen belőtt labdára a két futballsztár igazán nem mozdulna rá. Pontosítsuk a "szabad-rúgás" mögött a hozzáállást és inkább csavarjuk a beadást.
Amit mélyebben sejtünk a dandyről arról Charles Baudelaire így ír :
Amit mélyebben sejtünk a dandyről arról Charles Baudelaire így ír :
"A dandyzmus még csak nem is az öltözködés és a külső elegancia mértéktelen hajszolása, ahogy sok tájékozatlan ember hinni véli. A tökéletes dandy számára mindez nem egyéb, mint szelleme arisztokratikus felsőbbrendűségének szimbóluma. Éppen ezért, mindenekelőtt arra törekedvén, hogy megkülönböztesse magát, a tökéletes eleganciát az abszolút egyszerű öltözködésben látja, ami valóban a legjobb módja annak, hogy megkülönböztessük magunkat."
A futballszerető megijedhet, hogy ismét frizurákról, divatmárkákról, sportkocsikról, modellekről lesz szó, megnyugtathatom nem, de azért felidézhetjük az őszi PSG - O. Marseille rangadót. Akkor egy hosszabb sérülését követően Ibrahimovic csereként a visszatérésére készült, a bemelegítése szinte egyenlő hangsúlyt kapott a pályán folyó játékkal, a kamera pedig szívesen legeltette magát egyszerű fekete, de azért fénylő stoplisán. Mindezt a színes tarka futballcipők korában egy Párizs - Marseille rangadón...!
A nyelvezetben rejlő sportkocsi szintén árulkodó : "Vettek egy Ferrarit, de úgy vezettek, mint egy Fiatot." olvashatjuk Ibrahimovicnál barcelonai megpróbáltatásai kapcsán.
De nézzünk be a 16 - os körüli tömörülésbe és keressük tovább a dandy körvonalait.
"A gazdag, tétlen ember, s akinek, ha már mindentől megcsömörlött is, nincs más dolga, mint a gyönyörök hajszolása, aki jólétben nevelkedett, és gyermekkorától megszokta, hogy mindenki engedelmeskedjék neki, végül akinek az elegancia az egyetlen mestersége, az ilyen ember mindig, minden időben jól megkülönböztethető, messziről fölismerhető külsőt öltött magára. A dandyzmus afféle homályos intézmény..."
Charles Baudelaire így kezdi A dandyről szóló írását, az 1860 - as évek fordulóján. Akkor, amikor még csak formálódik a modern labdarúgás kerete Angliában, hőskorát éli és még az elit iskolák légkörét árasztja.
Most természetesen nem az egyidejű történésekről, hanem a jelenről beszélünk. Tudjuk hogy az anakronizmus sokszor a demagógia melegágya, sőt mindezt még a hamis analógia csak fokozhatja. Ne felejtsük el ez csupán egy szabadrúgás - kísérlet. Ily módon a fentieket is sokféleképpen forgathatjuk, hogyan viszonyulunk a futballhoz magához, milyen az uralkodó társadalmi helyzet(ünk) és az arról kialakult és bennünk élő kép. Lehet azt mondani, hogy Balotelli "gazdag tétlen ember" aki a hobbijából él és nem tud gólt lőni a Liverpool színeiben. Lehet azt mondani, hogy a magát "minden időben jól" megkülönböztető Ibrahimovic nem tud a PSG-vel túllépni karrierje árnyékán, az FC Barcelonán.
De fogalmazhatunk másképp is, Balotelli góltalansága nemcsak rajta múlik, voltak azért olyan helyzetek a szezon alatt amikor a társai egy - két önzetlenebb döntéssel átsegíthették és megindíthatták volna. Nem lehet egyszerű ott sem az öltözői hangulat, Gerrard márcsak féllábbal kapitány, Sterling és Sturridge is többet akar és akkor jön Balotelli.
Valami hasonlót megfogalmazhattunk Ibrahimovicről is, csak más előjellel, ő vezér a klubjánál, és a PSG a Chelsea ellen és persze korábban is bizonyította, hogy kulturált futballt játszik és BL győzelemre is esélyes a csapat. Mindenesetre az eltiltásokon túl, azért látható volt, hogy a PSG - nél sok volt az izomsérülés Motta, David Luiz, T. Silva, - akárcsak a Bayernnél, csak a Porto ezt nem tudta kihasználni - és ez nagy hátrányt jelentett a Barcelonával szemben. Mindez azonban mellékesnek tűnik, hiszen azt várjuk, hogy az akadályokon emelkedjen felül a futballista és egy elegáns mozdulattal oldja meg a helyzetet(ét) és rúgja be a lehetőségeit, hiszen ez a mestersége. Különösen, ha azt hangsúlyozza, hogy neki ez könnyedén megy, míg nélküle nehezebb.
Sőt fokozzuk mindezt és hívjuk ismét Baudelaire-t segítségül, a dandy gyakorlatilag az időn és a pénzen uralkodik, legalábbis úgy tesz, és nem az rajta és felette: "Pénzről meg azért beszéltem, mert azok számára, akik kultusz csinálnak szenvedélyeikből, a pénz nélkülözhetetlen; a dandy azonban, noha lényeges dolognak tartja a pénzt - korlátlan hitel tudná kielégíteni-, a vagyongyűjtés aljas szenvedélyét a közönséges halandónak engedi át."
Szabadságvágyunk egyik fontos formája ölt a fentiekben testet, és ebbe talán a futballistáról alkotott kép is beilleszthető. Ezért is vonzó, olykor meg utált kép a futballistáé, hiszen a szenvedélyeinkből él! Mi teremtjük meg a "futball - dandy" létalapját, de jaj neki, ha ezt nem tudja kielégíteni; az okok elhalványulnak, előkerül három nagy egzisztenciális probléma: az idő, a munka és a pénz. Az előítéletalkotáskor a sorrend felcserélhető a kritika azonban nem.
Caesar felett - mellesleg Baudelaire őt is a dandyk közé sorolja - törvényt ül az ezerfejű caesar.
Ilyenkor kiált fel Balotelli: "Miért mindig én"? Közelebb vihet- e a válaszhoz a "futball -dandy" körülírásának kísérlete?
"Több vagyok, mint az átlag, mert jól futballozok."
(a profi futballisták átlagához képest jobban)
"Több vagyok, mint egy futballista, mert egyéniség vagyok."
("a futballista" viszont nem én vagyok, most éppen Messi a "a keresztneve")
"Több vagyok, mint egy celeb, hiszen futballista vagyok."
(nem a hírgyárak kreáltak, csak építenek rám, és élvezem).
Akár készülhetnek is a polók, zárójekkel vagy anélkül...
Persze mindezt Baudelaire szabatosabban, élesebb helyiértékkel fogalmazta meg mint én, szerinte a dandyzmus “többnyire azokban az átmeneti korokban tűnik föl amikor a demokrácia még nem érkezett el hatalma csúcsára, és az arisztokrácia még nem alacsonyodott le egészen, nem vesztette el minden értékét. E zűrzavaros korokban valószínűleg néhány lecsúszott, megcsömörlött, dologtalan, de fölöttébb életerős ember agyában születik meg az a terv, hogy valamilyen újféle arisztokráciát kellene alapítani, amely annál ellenállóbb lesz, mennél elpusztíthatatlanabb, mennél ritkább képességekkel és azokkal az isteni adományokkal vetik meg az alapjait, amelyekkel a munka és a pénz nem tud versenyre kelni. A dandyzmus a hősiesség utolsó tündöklése hanyatló korokban..."
Veszélyes képzettársításokat szülhetnek e szavak a XX. század történéseinek tükrében, de talán témánk szempontjából nem tekinthetőek mellékesnek. A futball a tizenkilencedik századi kevesekéből a tömegek szenvedélyévé vált a huszadik században.
E szenvedély magas szintű művelése hivatássá érett és éppen hivatásától fogva, a tehetség, edzésmunka és megméretetés "nem vesztette el minden értékét". Nem véletlen, hogy a celeb - kreatúra megkörnyékezte "ellenállóbb" volta miatt, celebek jönnek - mennek, de a sztár futballista marad! Ismétlődő teljesítmény, a játékbeli gyakorlat birtoklása, nem puszta tárgyias birtoklása valaminek, vagy az "Én" mások általi tárgyias birtoklása. Mondhatni az elegancia(!) a játékban fellelhető mozgáskulturából ered, ahol a labda forog és nem a sétapálca. S ezekkel "a munka és a pénz nem tud versenyre kelni." Beckham is jól tudott beadni. Ezzel a "gazdag és tétlen" kettős felett eltekerhetjük a labdát, de azért az örökség trivializálása felett nem, a dandyzmus itt is visszakaccsint ránk. Így például amikor egy a minden idők legjobb svéd sportolójáról megszervezett szavazás kapcsán a Björn Borg utáni második hely után Ibrahimovic azt mondja: "Köszönet a gratulációkért, de egy szavazáson másodiknak lenni olyan, mintha utolsó lenne az ember. Tiszteletben tartva a többieket is ezen a listán az első öt helyen nekem kellett volna végeznem." Nem meglepő Borg győzelme, viszont annál érdekesebb a közönségérzet szempontjából, hogy egy másik dandysta vonásokkal bíró sportoló előzte meg Ibrahimovicot."
A dandyzmus alkonyati nap, s mint minden hanyatló csillag: nagyszerű, hideg, és melankolikus. Baudelaire ezen mondata akár Björn Borg életregényében is szerepelhetne. Persze Ibrahimovic nem személyeskedik, az első öt helyen kellene neki lenne. Nem a sport szülötte, hanem a sport megtestesítője. "A dandy azonban sohasem lehet közönséges. Ha bűnt követ el, még nem biztos, hogy elveszti tekintélyét, de ha vétkének triviális indítékai vannak, letörölhetetlen foltot ejt vele a becsületén." Ibrahimovic sem "törvényszegő" Borgról is azt mondja, hogy "nagyszerű ember, egy élő legenda". De maradjunk az örökség témánál az első öt hely kérdése kapcsán a svéd futballnál, hol vannak az 1958-as vb ezüstérmes sztárok, köztük az AC Milan klublegendája Hamrin, vagy a kilencvenes évek svéd sikerválogatottjának esze Brolin. Ezt valószínűleg egy másik személyes terhesebb örökség szoríthatja ki, melyről maga nem tehet és ezt próbálja felülírni. Számunkra ez a rasszizmus és a bevándorlói státuszból fakadó feszültségek életútra gyakorolt hatása által válnak megfoghatóvá, amik plussz egy - egy éles stopliként hathatnak Balotellire és Ibrahimovicra az őket érintő kemény belépőknél.
Ily módon, a melankólia árnya mellett sem mehetünk el, az egész része, mely az egora úgy hathat mintegy emocionális szteroid, negatív és pozítív irányba egyaránt.
Az ő dandysta vonásaik ezért is dacosabb formát öltenek és férfiasabb érzéseket kelthetnek bennünk. Ők ezért is sokkal erőteljesebben hatnak ránk, mint mondjuk David Beckham.
Egy biztos a dandyzmus kétértelmű jelenség. Ahogy Baudelaire írja "homályos intézmény". Így vagy azt mondom én rúgtam be jól a "szabad- rúgást, és ők érkeztek rosszul, vagy éppen fordítva. Döntsék el önök...
Persze felmerül a kérdés, a magyar futballban megfogható - e a dandyzmus? Igen, de az egy másik oldalról belőtt "szabad - rúgás", már ha annak lehet nevezni, hiszen úgy nehéz belőni a labdát, ha a bíró nem fújja be a szabadot, vagy csak úgy, hogy a sorfalat kilenc helyett 5 méterre állítja fel, mert a magyar játékost dandynak tartja és nem futballistának...
A Centerhalf következő írása a magyar "futball-dandy" témakörrel foglalkozik majd...(vol.2)