Centerhalf

A hétvégi fordulóban Bp. Honvéd–Vasas 2:1. Kocka magyar földön többé nem lépett pályára. Kamarás véd, Berendi aláfekszik Kocsisnak, Tichy figyel, hátha…

 Rögbi világbajnokság zajlik, ráadásul Angliában! A futball által kissé elfeledett testvérsport megmozgatja az ember fantáziáját és megremegteti az emlékezet húrjait. Az eddig lejátszott világbajnoki mérkőzéseken a laikus futballista szem a nyilvánvaló különbségek mellett észrevehetett néhány természetbeli hasonlóságot. Ilyen természetesen a rögbi alapszabálya, mely szerint a labda vonala a leshatár s amely elé aktívan nem lehet helyezkedni, az előrepassz kézzel nem megengedett csak lábbal. A labdavonalas lesszabály érvényes a futballban is amikor a védelem mögé kerül a támadás. A lesszabály eme közös eleméről és kialakulásáról későbbekben még lesz szó.

Néhány megfigyelés: a 10-es rúgó és irányítójátékos izomzata hasonlít leginkább a futballistáéra, a többieké kevésbé... A lesszabályból adódó futó és hátrapasszolás során keletkező oldalirányú mélységi hullámzás hasonlítható a futball hullámszerű egyik oldalról másikra történő átfordítására. Ez a hullámzás mindkét esetben az ellenféllel szemben nyert ütem előnyök által kívánja elérni a túloldali szélsőt. Ez a rögbiben a cél megfutását, a labdarúgásban a szélső alapvonali lefutását és középre adását segíti elő. Talán nem véletlen, hogy a szélsőjáték mint taktikai elem az angol futball hagyományában olyan mélyen benne van.

Mint talán az sem, ahol a rögbi és futball közös hagyománya a kezdetektől megfigyelhető, ott a tojáslabdát lábbal okosan írányítják. Ez volt megfigyelhető a skót - japán meccsen, az írektől láthatunk ütempasszt, finom önindítást, tudatos lábbal végrehajtott tértölelő átfordítást a románok elleni mérkőzésen. A nagy brit rangadót az Anglia - Wales mérkőzést is egy okos, lábbal végrehajtott walesi passz döntötte el. És ne hagyjuk ki a kapusmozdulatokat sem, az ír hátvéd úgy blokkolta a románok elleni felszabadító lövést, mint ahogy a kapusok bravúrt bemutatva a hosszúsarok felé vetődnek. A labda elfogás és felugrás különböző technikája is mutat hasonlóságot. Láthattunk droprúgásokat és fogó játékostól finom drop levételt.

Természetesen a különbség a nyilvánvalóbb. És az ellentét is jobban kitapintható a két sportág között. A kommentátor és a szakértő gyakran tesz említést arról, hogy a futballal ellentétben itt nincs színészkedés, reklamálás a játékvezetőnél, a játékvezető és a két csapatkapitány illetve a vétkező játékos magatartása között teljes az affinitás. Ez mind igaz, de a rögbivel szemben a futball jobban levetkőzte a katonai - harcászati formákra jellemző tulajdonságokat. A kemény, komoly sérülésektől sem mentes rögbi jobban megköveteli a katonaszerű belső és a játékszabályokban megtestesülő külső fegyelmet. Az angol labdarúgó játékvezetőknél és csapatkapitányoknál megfigyelhető a rögbiben tapasztalható viselkedés. Jól látható volt a Liverpool - Everton derbin is, ahol például a kommentátor a játékvezető ezen viselkedését körülményesnek találta. A vitás eseteket a játék hőskorában a csapatkapitányok döntötték el, legalábbis addig, amíg a labdajáték a társadalmi elit szabadidős tevékenysége volt. Ahogy azonban a labdarúgás réteg helyett az osztályok sportjává vált a bíró szerepe mindinkább megnövekedett, különösen az 1880-as évektől kezdődően a profizmus elterjedésével, amikor már hivatás és versenyszerűen űzték a futballt.

Feldereng a közös út, és látszik egy útelágazás ahol a kerek labda szétgurult a világba, míg a tojáslabda a maga útját járta.

Ezek után adódnak a kérdések: Honnan a közös eredet? Mi lehet a magyarázata a két sportág egymástól való elidegenedésének?

A válaszokat a 19. századi angol társadalomfejlődésben és az angol magániskolák (public school-ok), Eton, Harrow, Rugby és társaik világában kell keresni. A történeti ív nagysága és a társadalmi háttér mélysége meghaladja a blog kereteit. Nem akarván lesre futni csupán néhány aspektust emelnék ki: az angol oktatás és az elit kapcsolatát, az ebből eredő szenvedélyháztatartás változását, és a társadalmi demokratizálódás labdajátékra gyakorolt hatását.

Az angol elit középiskolák az arisztokrácia és a pénzarisztokrácia fiúgyermekeinek gyűjtőhelyei voltak. A maga bentlakásos formájukkal, furcsa és ellentmondásos intézményekként látták őket. A falakon belűl az idősebb diákok uralkodtak a fiatalabbak felett, ahol a tanárok csak végső esetben avatkoztak be, ahol a szülők többnyire nem foglalkoztak mindezzel. Ők valószínűleg úgy gondolkodtak, hogy a családi közegtől a patrónátus rendszerét átveszi az iskola, az iskolán belül belűl a tanár ugyanezt gondolta az idősebb diákokról. Mindezek között elveszett az érzelmi fejlődést elősegítő kapcsolatok mélysége. 

 Az így kialakult légkört James Walvin, a brit futball társadalomtörténetét bemutató könyvében goromba és brutális közegként jellemzi, amely nevelési szempontból csupán a bátorság, a fájdalom elviselésének képességét és a legközelebbi bajtársakhoz való hűség kialakulását érhette el a tanulónál. A magániskolákban folyó labdajátékokon is a fenti hierarchikus és durva életforma kéz és láblenyomata látszódott meg, ahol a terepviszonyoknak megfelelően alakultak a játékszabályok, így a kézhasználat mértéke is. Rugby rendelkezett a legnagyobb szabad területtel, így ott a futó - és a rugójáték szabadon és egyedülálló módon érvényesülhetett, Harrow pályáját például szennyvízárkok határolták, így ott inkább a lábbal játszott cselezőjáték fejlődött ki. A magániskolák válságát mindinkább jelezte, hogy a 18-19. század fordulóján számos iskolai felkelés tört ki és verettet le.

 A változást az 1830-as évek hozták, amikor is az intézményekben egy szélesebb alappal bíró oktatás vetette meg a lábát. A Thomas Arnold igazgatta Rugby magániskola volt mindennek az üttörője. Egyik tanártársához írt levelében a következőket írja: " Amit akarok az egy olyan ember, aki keresztény és úriember; egy aktív embert akinek van közösségi érzéke és megérti a fiúkat." Thomas Arnold szemei előtt a keresztény úriember kiművelésének képe lebegett, aki a kor kihívásainak is megfelel, mind testileg mind lelkileg, melyhez jó alapot biztosított a klasszikus műveltséggel. Arnold az arisztotelészi nevelési szellemnek megfelelően komoly szerepet szánt a test edzésénék, a testet formáló atlétikának és a közösségi cselekvést szolgáló labdajátéknak. Legalizálta az iskolában dívó labdajátékot és meghagyta az idősebb - az ő uralmukat törte és alakította át, módszereivel és reformjaival - diákok felségterületének. Itt érdemes kitérni a rögbiben fellelhető klasszikus és katonai stílusjegyekre. Az ókori görögök nehézfegyverzetű gyalogság által alkotott phalanx köteléke emlékeztet a rögbiben előforduló játékformációkra.

A  phalanx 3-as tagolásának és 8-as mélységenek ideájáról és gyakorlatára gondolok: 

A rögbiben az oldalbedobásoknál, a labdát a játékosnak egyenesen kell bedobni az arcvonal, a leshelyzet tiszteletben tartásával. A bedobásnál a csapatok a nyolcas felálláson belül választják ki a taktikát a labda megszerzésére. Az arcvonal szabály miatt  "csak" a nyolcas felállás mélységével tud játszani a csapat, akár annak gyors lerövidítésével.

 A rögbiben a kisebb szabálytalanságoknál látható zárt tolongás, amelyben csapatonként nyolc - nyolc ember feszül egymásnak. Itt a felállás: elöl három, mögötte négy, majd egy ember. Miközben próbálják egymást eltolni és a labdát hátrasarkazva kijutatni, a "rögbi - phalanx" nem omolhat össze, mert az bűntetőrúgást von maga után. 

És hogy miért omlik össze, arról Polübiosz ír történeti munkájában: "...a katonák testük súlyánál fogva, valahányszor a phalanx rohamra indul az ellenség ellen, az előttük haladókat előrenyomják, s ezzel fokozzák a roham erejét és hevességét, másrészt megakadályozzák az első sorokat abban, hogy megforduljanak és hátráljanak."

És magáról a rögbiben lejátszódó szabad játékról és küzdelemről, arról hogy a rögbi játékos miként talál utat és fogást, ami kicsit idegenül hat számunkra Xenophón (A lakadaimóniak állama) ad némi magyarázatot: 

A xenophóni szavak eredetétől félt Thomas Arnold is, ő a labdajátékot a testi nevelést eszköznek és nem célnak tekintette. Az ő szemében a sport a további tanulás elősegítését és a későbbi életfeladatok ellátását volt hivatott szolgálni. Félt attól, hogy a magániskolákban fellendülő versenyjátékok a diákokokban az önfegyelem káros oldalát ülteti el, és az önszemlélet helyett az öntagadás uralkodik el. 

 Az arnoldi reformoknak következményeként a bátorság és a keménység mellett már megjenik az önzetlenség is, mint a viselkedésbe beépülő erény.

Minderről Ralph Waldo Emerson amerikai író így ír 1848 -as Oxfordi látogatásakor : "Eton, Harrow, Rugby és Westminster neveltjei határozottan állítják, hogy a közösségi szellem ezekben az intézetekben magas színvonalú és férfias, hogy játéktereiken a bátorságot minden szempontból tisztelik, az aljasságot megvetik, a férfias érzéseket és az előkelő viselkedést szorgalmazzák; hogy a becsület egy íratlan törvénye egyforma jogokat biztosít a rangos családból való elkényeztetett gyermekeknek és a meggazdagodott családok ifjainak, kiűzi belőlük az ostobaságot, s megtesz mindent, hogy úriemberekké nevelje őket."

Az így megvalósuló generációk és nemzedékek közötti szenvedélyháztartás változást - így az arnoldizmus előtti és utáni állapotokat is - remekül érzékelteti Tony Richardson klasszikus filmje : "A könnyű lovasság támadása". 

Az alkotás az 1853-56 között folyó krími háború alatt a Balaklavai csatában elhulló angol könnyűlovasság tragikus történetét meséli el. Osztály és nemzedéki ellentétek rajzolódnak ki, különösen Lord Cardigan és Nolan kapitány között. A köztük lévő ellentét a "a fekete üveg" afférban fejlődik és  teljesedik ki. Érdemes felidézni, hiszen a mélyén ott rejlik az említett közös lesszabály eredete, a rögbi és a futball között nem sokkal később bekövetkező szakítás társadalmi előzménye, a társadalmi fejlődésben és a demokratizálódási folyamatban rejlő ellentmondások. És nem utolsósorban a balaklavai tragédiához vezető belső konfliktus lényegi eleme.

A helyszín a tiszti vacsora, ahol Lord Cardigan parancsára a tisztek csak pezsgőt ihatnak, kezdésként mellékesen egy Lord Cardigan által kiötlött paranccsal, a legfiatalabb tisztet megtréfálják, - a magániskolai magatartás is visszaköszönhet mindebben, Lord Cardigan a század elején a Harrowba járt, ahonnan apja kiveszi a kis Cardigant mert szervezett ökölcsatába keveredik- , ez az indítás illusztrálja, hogy a parancsot teljesíteni kötelesség  még ha az értelmetlen is. Ezután a Times újságírója, aki megfigyelőként vesz részt a vacsorán megkérdezi Nolan kapitányt, hogy ő fogyaszthatna -e moseli bort pezsgő helyett, Nolan előzékenyen igent mond. Odakerül az asztalra a fekete üveg! Felhívják rá Lord Cardigan figyelmét, gőgjétől ő maga nehezen láthatná. Elindul Nolan kérdőre vonása, hogy kerülhetett fekete üveg és barna sör az asztalra, - a dolgozó osztály itala- , hiába moseli borról van szó, hiába nincs kitöltve, hiába az újságíró magyarázata, Nolan bocsánatkérését követeli. Nolan nem enged a becsületéből és távozik. Lord Cardigan " kutyának, hivalkodó újgazdagnak" nevezi Nolant távozása után...

A kapitányt a tiszti klubból is kizárják, majd laktanya fogságra ítéli Cardigan. Megsértette az arcvonalat a parancsba adott pezsgőfogyasztás húzta vonalat, és egy időre kizárják az egységből. A katonai terminus szerint "off the strength of his side" ilyenkor a katonát kizárják az élelmiszeradag, a fizetés, és személyes kiváltságok rendszeréből (pl. az eltávból). A pályán ebből eredeztethető a off-side, lesre futás, a labdavonala elé futás szabálya. A szimbolikus vonal, a katonai sor, társadalmi választóvonalként, a fejlődés akadályaként többször szerepel és megjelenik a filmben. A választójog kibővítésének többszöri kérdése is valami hasonlóról szólt a 19. századi Angliában. Ki és mennyire érett a választójog birtoklására? Mintha a lesszabály maga, és a futball (ki)fejlődésének folyamata a választójogi reformok (1832, 1867, 1872, 1884) mögött rejlő társadalmi mozgással és koordinációval mutatna párhuzamot.

A kor egyik kiemelkedő államférfia, William Gladstone parlamenti beszédében a következőket mondta 1866 áprilisában a választójogi törvény érdekében: "...1832 óta a dolgozó osztályok javát szolgáló mindenféle áldásos változás ment végbe. Soha nem volt még időszak, melyben a vallási befolyások aktívabbak lettek volna, mint az általam megjelölt időszakban. Aligha túlzok azzal a megállapítással, hogy az oktatásban rejlő művelési és képzési erők, megannyi gyakorlati célt tekintve, úgyszólván rendkívüli javulást vittek végbe a néptömegek között. Ami a sajtót illeti, ezen a területen párját ritkító felszabadulás és terjeszkedés ment végbe.  [...] milyen haszonnal járt a sajtó ezen felszabadulása amidőn csekély egy penny összegért vagy még kevesebbért napról napra inkább milliószámra, semmint ezerszámra kerülnek forgalomba hírlapok...

A korszak meghatározó államférfiának szavai rávilágítanak arra a társadalmi fejlődésre és háttére amely lassan megalapozta a rögbi és a futball szétváló útját. A több évszázados tradícióval rendelkező magániskolák kiüresedését a vallásos küldetéstudattal bíró arnoldizmus és Rugby példája új utakra terelte a benne játszott labdajátékokkal együtt. Ezt a folyamatot támogatta a kor ifjusági bestsellere is Thomas Hughes: Tom Brown's School Days, amely a Rugbyben töltött diákéveket örökítette meg. A magániskolákban űzött versenyjátékok mégha az arnoldi célt nem is érte el a maga teljességébe viszont a diákok beilleszkedését és erkölcsi előrelépését elősegítette. A társadalmi kiterjedés azonban már látható. Az egyes magániskolák szokásrendszere, azonban túl mélyen gyökerezett, ahhoz, és túl szorosan is kapcsolódott hozzá, hogy az azt követő magasabb intellektuális szféra az egyetem egységesítse a labdajátékokat. A törekvés azonban már megjelent az 1848-as cambridgei szabályok képében. A társadalmi közeg azonban még nem volt itt annyira kiterjedt még.

 A következő társadalmi emelkedés az 1860-s évek környékén ért meg. Amikor az egykori diákok és játékosok klubokba tömörülve egymással kapcsolatot kerestek, és nyilvános viták folytak a sajtóban a játék uniformizálása, a szabálykönyv egységesítésének érdekében. A William Gladstone által lefestett társadalmosodás jól mutatja, hogy egy olyan intellektuáis közeg alakult ki, ahol a labdajátékok és kiterjesztésének igénye megnőtt. Ebben az elvi egységesítésben a Rugbyben élő szabályok, a kéz és az azzal szorosan összefüggő durva szerelések korlátozása fontos szerepet jutott.

Jellemző, hogy 1862-ben Charles JC Thring az 1848 -as Cambridge-i szabály megalkotója "The Simplest Game" címen publikálja elgondolásait. Ez a futball függetlenségi nyilatkozatához vezető alapokmány, már nevében egy egyszerűbb és kevésbé kemény játék alapjait veti meg, a lábbal vívott cselező játékét. A kiválásról és önállóságról döntő "kongresszust" 1863 - ban a londoni Freemason's Tavern -ben tartották ahová a következő klubok kapitányait hívták meg: N.N. (no names) of Kilburn, Barnes, the War Office, Crusaders, Forest (Leytonstone), Perceval House (Blackheath), Crystal Palace, Blackheath, Kennington School, Surbiton, Blackheath School, és a magániskolák részéről Charterhouse képviseletében egy megfigyelőt. Szinte mindnki a rúgó és cselező játék mellett kötelezte el magát és megalapította az Association Footballt. Az egy kivételt a Blackheath jelentette, nemet mondott. Blackheath a futójáték mellett kötelezte el magát és a Rugby Unió kezdeményezője lett 1871- ben.

A magániskolai megfigyelő támogatásáról fejezte ki magát, de csak akkor ha az összes magániskola beleegyezését adja...

Az alapítók, akik között volt, újságíró, ügyvéd, főiskolai tanár később pap, már a feltörekvő középosztály tagjai voltak. Természetesen nem gondoltak arra hogy a "legegyszerűbb játék" ilyen utat futhat be kézhasználat korlátozásával, de minden olyan újítás, amely a maga egyszerűségével és szépségével megragadja az emberek képzeletét és növeli élet - és közösségérzetüket jó eséllyel indul világhódító útra. A monotoniától megfáradó dolgozó munkáskezek vajon nem vágytak - e a lábbal végrehajtott mozgások izgalmára?

 A rögbi erkölcs, az elit a brit birodalom irányítóinak etikájával esett inkább egybe és a katonai játék jellegét jobban megtartotta a maga exkluzív hagyományaival. Mindenesetre a fehér telepes missziós attitűdbe, a gyarmatokat uraló civilizáló "phalanx" megközelítésbe és életmódba a rögbi jobban beleillett... A rögbiben inkább az angol társadalmi fejlődés hagyományörző liberalizmusa, míg a futballban a kollektív szabadságot védő konzervativizmus megtestesülése nyert formát.

A 2015-ös Rugby Világbajnokság hétvégi rangadói a következők:

Pelé. A futball megszemélyesítője. A labdarúgás élő szinonimája. Ily módon nehéz is írni róla, elég lenne ismét kimondani: Pelé. Mégis úgy érzem érdemes, hiszen manapság Messi zsenialitása és C.Ronaldo gólképessége uralja a futball világát. Zsenialitás és gólképesség, a futball nagy eposzában Peléről szóló énekében e két szó állandóan visszatérő motívum lenne. 

A braziliai világbajnokság és a riói olimpia ismét reflektorfénybe helyezte a labdarúgás koronázott királyát. Életrajzi könyveit újra kiadták és új könyvek is
jelentek meg róla. A 2014-es vb-re készült Brian Winterrel írt közös könyvéből "Csak a foci" című könyvéből szemezgettem és néhány aspektus kiemelésére, továbbfűzésére vállalkoztam.
Pelé esetében talán a "fekete gyöngyszem" volt a legtalálóbb kifejezés, ritka kincs, melyben a játék egyedülálló komplexitása egyesül, és szilárdul meg. A labdaérzék vízcseppe, kimagasló technikával, játékintelligenciával és improvizációs készséggel vegyülve egyedi gyönggyé szilárdul. Pelének játékbeli gyenge pontja nem volt. És ez igen ritka.