Amikor egy látszólag rosszul sikerült interjú, többet árul el a valóságról, többet mutat meg a lényeg hiányáról, mint egy pattogó sziporkázó közös hullámhosszon folyó kérdezz - felelek. A két fél között beálló csend pillanatai beszélni tudnak. Itt egy világ, ott egy világ: a köztük létező különbség, a kontraszt, a fény és árnyék játéka során felsejlik a probléma mélysége, a magyar labdarúgásban rejlő dilemma. A riporter, Kovács "Koko" István inkább a hivatalos irányvonalat, az uralkodó konformizmust képviseli szavaival és kérdéseivel. A riportalany inkább saját komfortzónájáról és hivatásérzetéről beszél. A kérdező és a válaszóló egymás mellett passzolja el a labdákat, az összjáték hiánya rámutat arra, hogy a magyar labdarúgás miért nem tudja kihozni saját 16 - osáról a labdát. Váczi Zoltán a játékszeretetéről beszél, amely a mesterek teremtette családias közegből nőtt ki, melynek nyomában kialakult egy hivatástudat. Ő az "Emberileg" kifejezéssél él, visszatérően. Szót ejt e hivatás későbbi "megbecsüléséről" és a labdarúgás általi társadalmi kitörés kapcsán az állam szerepéről is. Mondhatni amit "Váczi Zoli megtanult Váczi Zoltán sem felejti el". Legyen az jó vagy rossz...
A kedves futballrajongó felkaphatja a fejét, miszerint ismerős ez a szentencia. Igen. És talán érdemes kitérőként e szentenciózusan ható mondat nyomába eredni, hogy jobban megérthessük Váczi Zoltán szavait, például, hogy 14 éves korig a játékosság mindenekelőtt állt. Utunk első állomásán a 19. század egy kortanúját szólaltatnám meg Podmaniczky Frigyest, aki az "Egy régi gavallér emlékei" - ben a következőket fogalmazza meg:
" Az önzés annyira ellenszenves, de mégis az emberi természet alkotta viszonyokból mintegy akaratlanul fejlődő tulajdonsága egyedül a zsenge korban megkezdett s az ifjúság határáig folytatott figyelmes bánásmód s szoktatás által ölhető el, s ha ez elérhető a maga teljességben nem volna, legalább a tűrhető s a jellemet alá nem ásó fokra szállítható alá. Az ifjúság határáig mondom, mert amit a kedély szívtisztaság, jótékonyság, s jó erkölcsöket illetőleg az ifjú ősei fészkében s családja körében nem sajátít el, az utóbb az élet tévelygős utain csakis szomorú s lesújtó tapasztalatok árán fogja fokonként helyre pótolhatni. Was Hänschen nich lernt, wird Hans kaum mehr erlernen. - Amit Jancsika nem tanult meg János többé aligha fogja megtanulni."
Podmaniczky Frigyes: Egy régi gavallér emlékei
Nos itt van a szentencia és a mögötte megbújó tartalom, de ízlelgessük a szavakat: a zsenge kortól az ifjúság határáig, a figyelmes bánásmód s szoktatás, ősi fészkében és családja körében. Előbbi a nevelés, a művelés, a kultúra kialakulását, az utóbbi azt az üvegházat juttatja eszünkbe amely védi és segíti a szellem kifejlődését. Így fordulhat át mindez a labdarúgáson belül, az "ősi fészek", a családias közeg korlátozza az "önzést" és átfordítja azt a játékszeretet tárgyába, ami máris egy magasabb hivatástudat kialakulását sejteti. És ha Váczi Zoltán játékában keressük Zolit, megtaláljuk, hiszen ő az a típusú játékos volt aki bárkit kicselezett, játéka nem arról árulkodott, hogy bármelyik védőtől félt volna, nem építettek bele gátakat, amely a játékszeretét és tehetségét megbéklyózta volna. Csak így lehet kihozni a labdát a 16 -osról!
Most a kedves olvasók közül páran felszisszenhetnek, hogy más világot élünk, elég a moralizálásból és a fenti megközelítésből. Gólokat akarunk és vágd ki a 16 -osról a labdát , majd ráfutunk...! Rendben, engedek a kísértésnek. De maradjunk a szentenciánál és Váczi Zoltán szavainál: az autómárkák szerinti gyerek - labdarúgó felvételnél, ami létező és nem egyedi jelenség. Ez mindenképpen fájó, labdát lyukasztó pont egy olyan sportág esetén, amely talán testi és fiziológia tekintetben a legdemokratikusabbnak tekinthető és nem mellékesen sikerének egyik fontos tényezője. De vágjuk ki azt a labdát, és a fenti jelenséget hívjuk a lemorzsólódás első fázisának, nem hívom kiválasztódásnak, nem akarom még a stadionból is kirúgni a labdát.
Ezért is maradjunk a szentencia vágta ösvényen, csak most az 1960-as évek közepéről Jánossy Ferenc közgazdász tollából idézek: "Amit Jancsi meg nem tanult, azt János sem tanulja meg" sőt minél korosabb lesz János, annál kevésbé; nem mintha János képtelen volna a tanulásra, hanem mert a korral egyre csökken a tanulás RENTÁBILITÁSA, míg végül teljesen gazdaságtalanná válik. A valódi helyzet megközelítőleg a következő, először is az életkorral folyvást nő a megszerzett ismeretek mennyisége, vagyis az ismeretekben tárgyiasult munka mennyisége, amely szakmaváltozás esetén részben vagy teljesen kárbavész." (Gondolhatunk, itt arra, hol és mikor került partvonalon kívűlre egy olyan nemzedék, amelynek futballbeli mestersége világszínvonalú volt, de mint edzőket szakmai értelemben ellehetetlenítettek, háttérbe vonulásra, pályaelhagyásra kényszerültek és nem tudták tovább adni tudásukat, amely az idő előrehaladtával arányosan és hatványozottan csökkent; mi ez ha nem a szellem elszegényedése?!...)
"Másodszor pedig az életkorral csökken a tanulási képesség is, és ezzel nő az a munkaráfordítás amely egy adott tudásmenyiség vagy ismeretanyag elsajátításához szükséges." (Érdekes, a bürokráciának és a futballban levő pénznek ezen sikerült fordítani, a futballista - edzők mellett megjelennek a "könyvedzők", mitöbb intézményes felszívó kerete is létrejön a futballiskolák és az akadémiák képében. Ismét Váczi Zoli szavaira utalunk, túl sok van belőlük, ő ott hagyta ezt az edzői képzést, míg más megvette azt, bizonyos jövőbeli érdekektől és céloktól vezérelve.)
"Harmadszor pedig az életkor haladtával egyre csökken azoknak a hátralévő éveknek a száma, amelyek folyamán az újonnan megszerzett ismeretek majd hasznosíthatók." (Itt talán a fentiek miatt pályájukat befejező, de a rendszerbe nem illeszkedő labdarúgók devianciáira utalhatunk, mint például az alkoholizmust elősegítő tényező; a szellem zsákutcájába vezető út egyike). Ismerős a Jánossy Ferenc által vázolt problémakör: strukturális munkanélküliség - átképzések kérdése - az álláskeresés fogalma, olykor eufemizmusa....
De nézzük, hogy alakul ez a szellem terén oly sokszor ürességet hozó hideg - hűvős racionalitás, a futball - képzés során: miért szükséges finanszírozni a képzését, ha nem biztos, hogy futballista lesz; egy "nem - rentábilis" család gyermeke több "rentábilis" család gyerek viszonyában fennálló súrlódások orvoslása komoly nevelői munkát igényel, plussz munkaráfordítás; ráadásul figyelembe kell venni a szellem kibontakozásának különböző időben történő kivárását, s ez szintén nem rentábilis. Ilyen felfogás mentén a lemorzsólódás kódolt, a "családias" futballközeg új értelmet nyer, amely nélkülözi a szakmai közösség érzetét, a technikai tudás és a hivatástudat elmélyülését, inkább kaszt mintsem a közösségi érzet atmoszférája övezi.
Érzem, hogy a kedves futballrajongó bizonytalan, és hogy még mindig látja pattogni a labdát a tizenhatos előtt, és elvesző ideaként tekint e közegre. De gondolkodjunk globálisan, a válságot feldolgozó filmek - Hollywood, mint "oktatási rendszer(ünk)" része - sokszor nyúl ehhez a témához. Így például a Förtelmes Fönőkök első részében, ki az ideális, az emberi főnök?! A családi üzem vezetőjét alakító Donald Sutherland. Itt is az a lehetőség merül fel, hogy az vegye tőle át a vezetést, aki legjobban magáévá teszi a hivatáshoz szükséges szakmai és emberi értékeket és szereti azt, nem pedig a trónörökös. Váczi Zoli szavai is erre utalnak, hogy tudjuk magunkat visszavezetni egy korábbi magyar szakmai etalonra. Valami hasonlóról beszélhetünk a Zámbó - Törőcsik - Váczi esetében, hogy csak a jól cselező futballisták szakmai vonalát említsük, mint kifutásokat.
És azokat a családokat, klubokat, amelyeknek megvolt a stílusuk, hagyományuk: az újpesti szellemes, az emtékás rövidpasszos, a fradi erőt, de technikás játékost nem nélkülöző futballja... Ez nyomokban, erős félhomályban most is felfedezhető az ôszi meccsek alapján. Csak az újpestieknél a törőcsiki mozdulatok a bosnyák Suljicnál sejlenek fel... Az MTK őrzi stíluselemeit, a tétnélküliség ízét náluk lehet érezni leginkább, a fiatalok mellett ott van a pater familias Garami József, az utánpótlás terén az itthoni etalon, mindennek ellenére kiemelkedő tehetségű klasszis futballistát nem tudott bemutatni számunkra... A fradinál egyszerű a képlet: Gera Zoltán, aki pályafutása vége felé halad...
Az erős hiányérzet mindenhol fennáll. De, hogy a család fogalmát a maga kiterjedt üzemszerűségével összekapcsoljuk, nézzünk egy 1993-as évben kelt tervezetet:
"Szerintem össze kellene gyűjteni minden megyében a legjobb adottságokkal rendelkező harminc - negyven tizenkét - tizenhárom éves játékost, akinek a képzésével olyan edzőket kell megbízni, akik nem könyvből tanulták a labdarúgást, hanem maguk is meg tudják mutatni, hogy miként kell átvenni, vagy külsővel megrúgni a labdát. Öt - hat év alatt ezekből a tehetségekből kész játékosokat lehet nevelni. Elsősorban a technikai felkészítésre helyezve a hangsúlyt..."
Puskás Ferenc,Labdarúgás 1993.jún.5.39.évf.2-3.old.
Puskás Ferenc szavai voltak ezek a Labdarúgás 1993-as júniusi számában, s mint ahogy kiderült ehhez kért is támogatást az államtól, csak az akkori kormányzat elvetette ezt... Most megvan a politikai akarat, stadionok, akadémiák, futballiskolák, mitöbb mi vagyunk a Marca adatai szerint a harmadik legnagyobb fiatal játékos exportőre Európának 2014 - ben. De ott mocorog a kis ördög az emberben és arra gondol, hogy utóbbi adat is csak a hideg racionalitás lineáris kifutásának eredménye, mintsem az igazi mélységében értendő tehetség gondozásnak köszönhető. Hiába tűnik erősnek az állam, valójában gyenge marad, ha nem tudja intellektuálisan feldolgozni és körülményeiben elősegíteni a szakmai autonómia modelljét. Ha nem tudja megteremteni a hivatásetikát a legalsó és helyi szintektől kezdődően, amely szakmailag nem enged a rövidtávú érdeknek és rossz beidegződésnek. Mert bármennyire is bonyolítjuk, amíg 11 ember 11 ember ellen játszik egy labdával, addig ez egy mesterség és puskási módon kell megközelíteni.
Az intellektuális feldolgozás persze problematikus, hacsak a puskási edzőtípusra gondolunk, hiszen egyre messzebbre kerültünk attól a futballgenerációtól, akiknek tagjai a maguk teljességében még a mesterség jellemző és világszínvonalú mércéjét képviselte. Jellemző, hogy a riportban említett Nyilasi - Törőcsik vonal volt az utolsó ilyen, és éppen az ő intellektusukat kérdőjelezte meg az állam rossz felfogása, így ad hoc politikai érdektől vezérelve verte szét a szakmai autonómiát. Itt érdemes tovább görgetni ismét Jánossy Ferenc gondolatait a "szakmáhozkötöttség" terén: "Még tovább növeli hatását a szakmastruktúra változási folyamatára az a tény, hogy - bár részben elavult, de kétségtelenül nagyobb tudásuk folytán - a következő nemzedéknek ők a tanítómesterei. Nem mindig könnyű ugyan az "öregek" értékes tapasztalatait oly módon átvenni, hogy kiküszöböljük az elavultat, és megfelelő újjal helyettesítsük, mégis a tudás átadásának ez a nemzedékről - nemzedékre folytatódó láncolata az egyetlen lehetőség a munkaerő újratermelésére, sőt ez az alapja annak is, hogy a munkaerő reprodukciója mind magasabb szinten megy végbe." Nos, azt hiszem egy olyan mesterség esetén mint a labdarúgás végképp igaz, hiszen az alapjait, a mesterség fogásait meg kell tartani, csak éppen ez nem így történt, amíg az állam, a klubok és a sportszakmai szervezet nem tudja intelligensen feldolgozni, addig a labda mindig a saját és nem az ellenfél 16-osa előtt fog pattogni.
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a stadionok és az infrastruktúra mellett a szellemet is újra kell építeni, amely sokkal nehezebb és mélyebb intellektuális megközelítést igényel. Ezen szemlélet hiányában kódolt folyamattá válik a fokozatos társadalmi kiábrándulás az állam törekvéseivel és a labdarúgás szakmaiságával szemben, amely ezúton kizárja és beszűkíti a sportágban rejlő demokratikus etikát. És, ha a puskási sorokat összevetjük Váczi Zoltán szavaival a kitörési lehetőségről, "nem átlag akartam lenni" akkor a futball tekintetében a technika, a mesterség elsajátítása, átérzése a játékban elősegíti az érzelmi - szellemi kiteljesedést.
Röviden, emberi méltóságot ad, amely kiterjedhet az élet más területeire is. Ez a szellemiség kel versenyre a hideg racionalitás gondolatával. És ütközik meg a gyerekek kiválasztasának esetében: "Amire Jancsika képes lehetne, nem tanulja meg és így mi sem láthatjuk Jánost."! Igen, gondoljunk bele, hogy Váczi Zoltán csak kétszeres válogatott volt, és hogyha ma a magyar válogatottat említjük és persze a média harsonákat kizárjuk, elsőként Gera Zoltán jut eszünkbe, az ő tehetsége és hivatástudata. Gyakorlatilag az ő villanása tartja életben európabajnoki kijutási reményeinket. Ő volt az, aki egy 16-oson belüli labdával tudott mit kezdeni. És mint tudjuk, őt sem jeep vitte edzésre. Nem engedjük be a szellemet a palackba, mitöbb ha hozzáértéssel nem rázzuk fel, akkor onnan nem fog kijönni igazi érték a jövőben sem.