Michel Platini nyilatkozott, jó lenne ha az Aranylabda német játékoshoz kerülne, a Real Madrid levelet küldött, jó lenne ha nem prejudikálna e tekintetben.
Érdekes...a futball, a futballista, a közönség viszonyrendszerének tekintetében mindenképpen. Ki érdemli meg legjobban a címet, merre halad a labdarúgás, a közönség milyen üzeneteket kap?
Csak egy hazai példa, Albert Flórián egy irodában vette át, "szűk körben", ranghoz és játékoshoz nem illő módon. Ez az eljárás azonban már előrevetített valamit: vigyázz ha labdarúgó egyéniség vagy, vigyázz mert az itt kevés. Az egyénre mért következmény: sztoikus keserűség, - jó esetben, és ezt gondoljuk el arany és labda nélkül, csak a megítélés és elismerés tekintetében- , " belső száműzetés". A közösségre mért következmény: a futball lényegét hordozók stadionokon kívül rekedése. A labdarúgás aranya nem hozzáértők kezébe kerül. Úgyhogy, egy egyéni díjnak is van üzenete.
Platini üzenete: a világbajnokság számít, még mindig az a legfénylőbb arany, a legértékesebb cím, és illő, hogy a győztesek közül kapja meg valaki a legértékesebb egyéni díjat. A nemzeti válogatottak ne legyenek a klubfutball szolgálólányai. A Real Madrid üzenete: a vitathatatlanul legjobb játékosnak kell megkapnia. A futball klasszisok nélkül, olyan mint az Aranyláz pisztolypárbajok nélkül, unalmas, a seriffi csillag éppen ezért a legjobb fegyverforgatónak jár. Platini indítása érthető, a Real felszabadítása elfogadható.
De csupán abban az értelemben, hogy a német válogatottból nehéz kiemelni egy igazi "játékos" játékost. Inkább Löw vehetné át azt a labdát, a csapat nevében, mint igazi aranyműves. Neuerről szól a fáma, talán mert őt nehezen lehet összehasonlítani a mezőnyjátékosokkal. Mégis talán inkább Müller érdemelné meg német szempontból, labdanélküli elmozgásai és labdára való rámozgásai, gólokat és aranyat értek. Ő viszont nem az a csillogó technikájú futballista, aki megemeli a nézők pulzusát, ha a labda a birtokában van. Ily módon Platini diplomatikus, a Real ravasz. És kicsit még jobban megérthetjük az előző választás sorrendjét, az egy hónappal meghosszabított C. Ronaldo lobbyt és győzelmet, a második ugye Messi, a harmadik Ribéry lett. Visszafelé olvasva reálisabb lett volna, talán tudatalatt vagy felett ez a csalódás is benne volt Ribéry idei visszaesésében.
A " Reális" lényeg, hogy a legjobb játékos kapja meg, lehet az Messi is, mert ravasz realitásuk ellenére az erős lenne ha a világbajnokságon látottak után ismét C. Ronaldo csenné el az aranyat és vinné haza a labdát. Az elrontaná a játékunkat, valljuk meg. Igen a Realnak még az is jó lenne, ha Messi vinné haza a labdát, hiszen akkor az a hispán tér, a saját grund birtokában maradna. A Messi - C. Ronaldo kettős versenyére felépített spanyol liga tovább gördülne...
Igen itt egy hosszú labda jön felénk, megjelenik a statisztika, a klubok pénzügyi ereje, a bajnokságok versenye és az ottani prioritások. És ha azt leveszem, már szurkolói szimpátiáról, klubhűségekről, nemzeti érzésekről beszélhetünk. Előbbi a Pénz-Presztízs-Piár bűvölete, sorrendjük felcserélhető, középpontja és kerülete azonban az arany bűvölete. Utóbbi, a finom labdalevétel inkább a labda bűvölete, mely az aranyét alátámasztja de egyben ellensúlyozza is.
A szurkolói szimpátián tekintsünk túl, helyesebben talán a mélyére, nézzük az emlékezetet, amely relatív és szubjektív elemeket is tartalmaz. Kinek mi az Aranypillanat? Nézzük például Messit, nekem egy tavaszi otthon elvesztett Valencia meccsen tetszett a legjobban, ott teljes fényében ragyogott, minden megmozdulása inspiráló volt és hatott. Hasonlót érezhettünk Di Maríánál is, aki a tavaszi El Clasicon az első félórában mesterien futballozott, de a BL-döntőben is kimagaslót nyújtott. És ha nem sérül meg a VB utolsó szakaszában talán róla és Messiről esne a legtöbb szó. 
Az emlékezéssel a Nagy Meccs kerül előtérbe, és az Robbennek is volt elég, - gondoljunk a spanyolok ellenire a világbajnokságon - sőt nála kifejezetten rossz meccsről nem is beszélhetünk. A legerősebb színfoltja volt ő a világbajnokságnak. A VB tablóján az ő narancssárgája fénylett leginkább, mégha, vagy éppen a kompozíció következő is volt : a németeknél a csapat, az argentínoknál Messi a csapattal, a hollandoknál a csapat Robbennel, míg a portugáloknál a csapat és C. Ronaldo volt. De idesorolhatjuk a franciáknál Benzemát a csapatban, aki C. Ronaldohoz hasonlóan ugye Reálos...
Ez már közelít a mérlegeléshez, ki milyen hatással volt csapatai játékára, ki volt az a vezéregyéniség aki a csapatát és a nézőket egyaránt magával tudta ragadni. És persze ki az aki a tekintetben sem veszít súlyából, ha a serpenyő másik oldalán az Aranylabda múltját nézzük, minden tekintélyével és klasszis nyerteseivel.
A mérleg akkor mutatna igazán egyenlőséget, ha Robben kaphatta volna az Aranylabdát, aki mind válogatott mind klubszinten kiemelkedőt nyújtott - a Real ellen elvesztett BL elődöntőkben is a mezőny egyik legjobbja volt - és ő is ugrott egy komoly szintet sallangjait levetve igaz vezérré vált. Kétes esetekben már mosolyog és nem vitatkozik. Nem a hírnév, nem a hiúság, hanem a játék idegizgalma, a játékbeli fölény kialakítása vezérli. Ezért is játszott kiemelkedően amikor a Real ellen elúszott a meccs vagy a Mexikó elleni vb nyolcaddöntőbeli fordításnál, amikor az utolsó húsz percben magával ragadta a holland csapatot. Nem mérlegelt! A mérleg felett állt.
A címek odaítélésénél fontos, hogy az emberek úgy érezzék az megérdemelt helyre kerül, kellenek ezek a tárgyi bizonyítékok az igazságérzétnek. Messi korszakos zseni, C. Ronaldo a kor kiválósága, de igazi harmóniát, most megítélésem szerint Robben Aranylabdája jelentené. Ő élt igazán a futballban és benne élt a futball legjobban az idén. Harmónia és nem kompromisszum lenne ez, a mérleg mindennemű állítgatása nélkül. De tudjuk, hogy a mérleg nyelvét ismét befolyásolták így december elején már "csak" a szűkített névsorból kerülhet ki a következő aranylabdás futballista. Januárban eldől, hogy C.Ronaldo, Messi vagy Neuer nyom-e nagyobbat a latban. Az viszont egyértelműen kimondható, hogy idén Robben a mérleg felett állt.