"Ez az eke szarva mellől elszólított dictator (Titus Quinctius) világraszóló hősiességével felszabadította Manilius consul táborát, amelyet már körülzárt és csaknem elfoglalt az ellenség. Épp a vetés idején derekán jártak, s az érte küldött hivatalszolga munka közben lepte meg az ekének nekifeszülő patricius férfiút. Egyenesen innen indult a csatába [...] Mikor ekkép befejezte a hadjáratot, és diadalt aratott, a szántóvető gazda ismént hazament ökreihez, méghozzá - nagy istenek! - micsoda sietséggel. Tizenöt napnál kevesebb telt el a háború kezdete és vége között, s így arra lehetett gondolni, hogy a dictator szélsebesen vissza akart térni félbehagyott munkájához...". Vajon Florus Róma háborúi-ban leírt sorai igazak lesznek -e Dárdai Pálra, vagy talán helyesebb a légkör alapján úgy fel tenni a kérdést, hogy átlépte -e Dárdai Pál azt a képzeletbeli Rubicont, esetleg még csak közelít hozzá? Mi itt a fórumon csak találgathatunk. Mindenesetre a rossz vezetés miatt elszenvedett vereség után a szenátus által kinevezett dictator - eredetileg maximum hat hónapra kinevezett teljhatalmú jogkör volt a római köztársaság idejében, mikor a haza veszélybe forgott - nem kapott ki a dákok ősi területén, és az északi szigetről is elhozta azt ami szükségeltetik a további hadjárat folytatásához.
Miről agitáljak a fórumon?
Az ovatiot emlegetík, de még korai, talán a finn meccs után lehet egy megérdemelt taps, számára az lesz a Rubicon, a kinevezés meghosszabításának lehetősége, hogy ad hocból regnáló kapitány lehessen. A görög meccs után jó lenne egy ovatio, amely már majdnem egy fél - triumphus. Képes lehet- e rá? "Nehéz eldönteni, vajon az eredmény (eventus) volt -e jobb vagy a szándék (voluntas)". Eddig...az előbbivel elégedettek lehettünk utóbbit csak mérlegelhetjük a jövőt illetően.
Elégedettek, hiszen bis dat, qui cito dat - kétszer ad, ki gyorsan ad! Egy rossz széria véget ért, nem kaptunk ki Bukarestben, mitöbb nem magunkat vertük meg amiként szoktuk. És a hazai vereséget követő rossz hangulat után visszatért az élet a fórumra, újra visszatért a számolási kedv, a Galliába vezető borostyánkőút terve. Egyenlőre csak elégedettek, hiszen azért szállnak a hírek a forumra a cseh, a szlovák, a lengyel vagy az izlandi sikerekről. A forum akkor fog csak igazán pezsegni, ha a következő két játéknap után hat pont felett diskurálhat.
Nézzük a voluntas -t, a virtus és a gesztus megvan, két fontos római tulajdonság. Talán kezdjük a gesztussal, Dárdai Pál ideiglenesen három meccsre vállalja a kapitányságot és nem kér érte pénzbeli ellenszolgáltatást. Az első inkább próbaidő gyanánt, mondjuk így az edzői tapasztalat hiányát ellensúlyozandó és a hazai futball - nobilitás leszerelését szolgálja, mitöbb maga mellé állít egy olyan senatort "Nyíl" személyében, aki részese volt és tudja mit jelent a magyar futball virtus a pályán. Ugyanakkor a forum is kedveli és a nobilitas is tiszteli annyira, hogy nyíltan ne nyúljon az intrika eszközéhez. Igazi szakmai védőháló, majd kiderül, hogy lehet -e hosszútávon igazi szürke eminenciás "maior Nyíl". A pro bono, a hazai futballért vállalás a népgyűlés bizonyos részeinek, tagjainak szimpatikus, ám felfogható egy fordított "panem et circensesnek" ("kenyeret és cirkusznak") is, amely egyben szakmai autonómia, független látásmód sugallatára is képes. Ne felejtsük a gesztusok auctoritast-tekintélyt teremtenek, de egy tekintély elnyerése/megnyerése éppúgy!
Egy szövetségi kapitányi kinevezés azért elég nagy ugrás az edző karrierben kluberedmények nélkül és ha az sikeres, sok lépcsőfokot megspórolhat a további egyéni célok tekintetében. Persze ez nem egyedi, gondoljunk a horvát példára Bilictől - N . Kovacig, és a jövőbeli ambíció sem elítélhető egy komoly játékoskarrier és nyelvtudás tudatában, mondjuk a Bundesligában. Mindenesetre kell a gesztus ha valaki fiatalon és külföldről pályázik a consulságra, hogy a népgyűlés szimpátiáját elnyerje.
Ugyanakkor ott van a societas, a közösséget segítő félig edző félig játékos attittűd, amely azt mondja, hogy "én vagyok aki bízok a csapatban és az azt alkotó játékosokban", ami azért éles kontraszt a korábbi szövetségi kapitány "én vagyok a csapat" kapcsolatához képest! Vagy ahogy talán egy római rhétor mondaná nem mindegy, hogy csak pajzzsal küldöm a veteránt a harcba és messziről jelzek neki, mikor emelje fel, vagy pajzzsal és karddal a megszerzett tapasztalatára támaszkodok. Ez a játékos autonómiát hangsúlyozó retorika, - alapesetben ez természetes - amely vonalaiban itt - ott már fellelhető, elsősorban Juhász és Gera személyében, akik a két mérkőzésen vezéregyéniségek voltak.
Ugyanakkor itt felmerül egy korlát, amely összefügg a consuli - dictatori kinevezés körülményeivel, hiszen érezhető hogy az a "germán légió" és a szenátusi kapcsolatok segítségével öltött formát. A nyilatkozatokból és a " nagy visszatérés(ek)ből" ez olvasható ki, viszont az is látható volt, hogy a jó formában lévő Diósgyőr játékosok, Elek és Kádár jól teljesítettek; a mégjobb formában lévő Videoton játékosok szintúgy, legalábbis Juhász Roland. Nikolicson most is látszott, hogy benne van a gól, kár hogy csak 1-1 félidőt kapott. Másrészt viszont az aggasztó, hogy Kovács István egy percet sem játszott, és Rudolf a keretből is kimaradt. Nem volt igazán jól cselező, lendületből is veszélyes labdarúgó a pályán, aki az összjátékban is partner.
A voluntasban (szándékban) még nem jelenik meg a túljátszani elv, ami hazai sikereknél nélkülezhetetlen lesz, és az igazi autonómia következő lépcsőfoka. A kérdés fennáll, ha marad az "ad hoc - dictator", egy a korlátokba ütköző közepes consul lesz, vagy egy jó értelemben vett dictator, aki nemcsak hogy felismeri, de ki is tudja harcolni magának a szakmai autonómiát.
Mindenesetre miben reménykedhet és mitől félhet a fórum?
Az utóbbi esetében, hogy megismétlődnek az előző sorozat hibái, a játéktól való félelem kiülése. Meglátásom szerint itt a bökkenő, hic haeret aqua, itt akad el a víz, márpedig ha a galliai útra és a magyar futball Rubiconjára gondolok... Hogyan fogható ez meg? Talán egy másik kérdéssel.
Melyik volt az Egervári csapat legjobb meccse?
A hazai törökök elleni, ahol a mezőny legjobbja az akkor kezdő Hajnal Tamás volt, kényszerítőkkel átjátszotta a középpályát, gólpassz vagy gólpassz előtti fontos emberfölényeket alakított ki, irányító volt. A hazai hollandok és az idegenbeli románok ellen akkor cserélték be, amikor már hátrányban voltunk (1:3-nál és 0:2-nél), amikor nem tudtuk kihozni a labdát, amikor nem volt játék. A törökök ellen a csapat játékra volt beállítva és hangolva. Tudom, hogy az ilyen példák gyűlöletesek, mert inkább személyekre utalnak, mintsem az őket övező körülmények teljességére, de a tapasztalásban a mindenkori tanulás esélye rejlik.
Miben reménykedhetünk a fórumon?
Hogy a finnek elleni meccsig, a Videoton formája nem esik vissza, hogy Gera Zoltánt nem zavarják további sérülések és minél jobban játékba lendül, és hogy a Győr is magára talál. Hogy a "consul - dictator" feje főhessen, és az autonómia kérdése kiéleződjön. S hogy miért agitálok a fórumon? Hogy a népgyűlés elismerje és különbséget tegyen a játékosok egyéni képességeinek terén valamint azok egymást erősítő lehetőségén és ne csak automatikusan ítéljen, miszerint ki, honnan, és melyik légióból jön, hanem hogy mire lehet képes. Ne a légiós lét quasi fortuná- ját, "feltételezett titokzatos előnyét" nézzük, hanem a mindenkori talentumban rejlő virtus lehetőségét keressük ...