Nem terveztem, hogy az észak -írek elleni mérkőzésről vagy a Pintér- jelenségről írjak, úgy gondoltam utóbbit már itt - ott érintettem egy - két kontextusban, előbbit meg a média igencsak körüljárja. Mégis változtattam a változás igénye és az igénytelen változtatók miatt! Előbbit a józan észt képviselő közhangulat képviseli, annak különböző formái a füttyszótól a rigmusig, a virtuális közösségi protest szervezkedéstől a commentekig. Érdekes, hogy a közhangulat hogyan hatja és fordítja át a közvéleményt, utóbbin inkább azt értem akik elmondják hogy hogyan "gondolkodjak" a futballról. Elsőként pillantsunk be egy studióba, ahol a játékvezető,  az újságíró, és a  "taktikus" diskurál. A játékvezető a kimondhatatlanról beszél és mély melankóliájáról. Egykor a "szerencse-játék" álló plakát arca, itt most a Melankólia ülőszobra. Az évtizedes glosszaíró, aki inkább féligazságokat mond ki, persze a régiek technikásabbak, kreatívabbak voltak. Általános igazság, én is gyakran írok erről azt keresve, hogy hol, milyen körülmények között, kik által veszett el az a "valami" amit magyar futballnak és játékstílusnak neveztünk. Akik anno művelték azt természetesnek vették, ma már valami titkos misztériumként tekintenek rá, és képviselőit még élő relikviaként kezelik, vagy tárgyi relikviaként értékesítik, és nem a pályán követik.

 De arra azért nem vetemednék, hogy az egész  észak - ír csapatot kreativitás tekintetében a magyar fölé helyezzem. Nálunk sincs Törőcsik, de náluk sem láttam George Bestet. A mellette ülő "taktikus" edző a magyar fineszt hiányolta játékos képében, említett neveket, hát szerintem volt a keretben is megfelelő, sőt jobb opció is. Csak a kreativitás nem áll meg magában, hiába van jó festői szemem, ha nem kapok hozzá ecsetet és meghatározott festői felületet. Nem mindegy, hogy Kovács Istvánt kezdőként Nikolics és Gyurcsó mellé teszem be, vagy 20 percre mentőövként dobom be 1:1- nél, Rudolf helyére és nem mellé. Pedig ezeket a finom játékoskapcsolatokat, szabadpályákat kéne kialakítani! Óriási, amikor arról beszélnek a meccs előtt, hogy az előírt taktikai feladaton kívűl és felett a játékos kreatív szabad kezet kap, nem arról hogy olyan taktikát gyakoroltatok amelyek megteremtik annak lehetőségét.

Az előbbi a " a valahogy találunk egy gólt " az utóbbi "nem létezik, hogy így ne rúgnánk gólt" edzői beállítódás! Hiányoztak a 2-3 személyes összehangolt összetett mozgások, és az abból fakadó ritmus váltások. Hiányzott a mérlegelés az irányító feladatok területén. Rudolf játszó csatár, de egyénibb befejezésekre tör mint mondjuk Gera vagy Kovács, akik egyénibb játékuk közben is keresik az összjátékot. Ők hiányzó láncszemek voltak vasárnap, főként a rövidpasszos labdakihozatal tekintetében volt ez szembetűnő, ami nem volt, és persze a kapu előtti játékban ami ennek folyományaként ad hoc jellegű volt. Rudolf és Nikolics játéklehetősége is beszűkült. Pintér átakarta rúgni, ívelni a középpályát és nem átjátszani, kis túlzással a dánok elleni meccs alteregója volt látható, egy mérsékeltebb ellenféllel szemben. Már a dánok ellen is fájdalmas volt látni mindezt.

 A közvéleményt adó újságírók az említett glosszaíróhoz hasonló véleményeket írtak le. A közvéleményt formáló szakma az írott és elektronikus sajtóban igen vegyes képet mutat, vagy mégsem? Csank János nyilatkozata "pintéri" kissé retusálva, árnyékolva.

Egy sorban az erőnlét, az ütközések, és a magyar labdarúgók lefutballozása, kicsit erős, hacsak nem a magyar futball negyvenéves Herkules - hiányban szenvedő edzői vonulatát nézem. Talán itt érdemes eme herkulesi jelenség jelenkori két arculatát megszólaltatni. Vigyázat monoton hangok jönnek: " NB 1-es futballistákat kockázatos játszani;  a fizikumuk kevés; lassúbbak gyengébbek, test - test elleni párharc - a csapat 60 -70 perc után elfogy, ellenfélnél hét angol első osztályú labdarúgó van, a bajnokságok közötti különbség ". Csank és Pintér vagy Pintér és Csank? Olyan ál - mitológia ez, amelyet könnyen befogad a közhangulat és kevésbé ellenőrizhető. Miközben az látható és a nézők nagyrésze is ezt érezte, hogy ez a játékosanyag többre képes, csak formába kéne önteni, ők másképp tették fel a kérdést: most az anyag a hibás vagy inkább a szobrász? Itt nem Herkuleseket kell faragni, hanem könnyű léptű ám annál ravaszabb, gyors gondolkodású "hermészi játékot kell elősegíteni", ahol az összjáték kidolgozott ám alaktalanabb és mozgékonyabb, ahol a labda folyik, ahol az egyéni kezdeményezés és az összjáték egymást segíti és nem kioltja, amely által a magyar csapat kevésbé kiismerhető az ellenfél számára.  A magyar játékosokat nem az angol másodosztály stílusában kell játszatni. És a játékosoknak sem épületes ezeket a magyarázatokat hallani, miközben az öltözőben valószínűleg más hangozhatott el.

 Nézzünk egy érdekes és szemléletes példát, az elmúlt szezonban, talán öt - hat fordulóval a vége előtt a kiesés ellen küzdő Mezőkövesd otthon kikapott az Újpesttől, edzőjük Véber György finoman szólva sem szépen nyilatkozott játékosairól, a későbbi történések ismertek, a csapat kiesett, az edző korábban távozott. A csavar még egyet fordul, most Véber György annak a Pécsnek a szakmai irányítója, ahol az elmúlt szezon talán legjobb edzői teljesítménye volt látható Lőrincz Emil és Márton Gábor által, komoly nehézségek közepette. Élcsapatokat vertek vagy múltak felül játékban stílusos és sokmozgásos futballjukkal. Most Lőrincz Emil Zalaegerszegen, Márton Gábor a Kaposvárnál edzősködik a másodosztályban. Ezzel egy fontos nélkülözhetetlen edzői aspektusra, az öltözői bizalomra mint alapra, valamint az edzői körforgás érdekes voltára utalok, egyszerre. Csank és Pintér dallam - harmóniájáról esett szó, a már leregnált és a még regnáló érdek és érték hasonlóságáról. A különbségről még nem, a Szalai - kérdésről.

 Ez nagyon de nagyon nem érdekel, látható hogy neki és Dzsudzsáknak van a legerősebb menedzsmentje, pr - jelenléte, címlapokat most nem számolom össze, majd legközelebb, nem akkor sem...! Aki dehonesztálóan beszél társai képességéről, a magyar futballról nyilvánosan önérdekből, az az öltözői hangulatot megmérgezi. Szalai hiánya nem olyan fájdalmas mint mondjuk Rudolf távolléte és canossája volt Egervárinak, vagy Gera sérülése az előző vb - selejtezőn. A probléma persze más megvilágításban már igen érdekes, mégpedig az "idegenlégió" szempontjából. A kérdés az, hogy a válogatottat, ki, mire használja, három méteres ugródeszkának vagy éppen mentőcsónaknak és nem egy exkluzív hosszú útra alkalmas hajónak. Privatizált válogatott vagy nagybetűs nemzeti csapat???

 Gondoljunk bele ha kijuttottunk volna egy világversenyre, egy Gera, egy Tököli, egy Illés melyik európai élklubban kötött volna ki és mennyiért. Ez egy érdekes folyamat, gondoljunk bele 1996 - ban ki ismerte Nedvedet vagy Patrik Bergert, netán Poborskyt, a Lazio, a Liverpool és a Manchester United mindenesetre megismerte az Európa bajnokság után...! Pintér Attila távozása a levegőben van, mondja, hogy a sorozat hosszú, de a mutatott játék mellett, (ami azért nem kevés, sőt), az hogy mi kikaptunk itthon az észak - írektől és a román válogatott nyert Görögországban már több mint sok(k). Reálisan három pont a hátrány Romániával szemben, potenciálisan jóval több, ha ők megverik otthon az észak - íreket és mi nem szerzünk pontot Görögországban, ráadásul Romániába megy a válogatott egy ilyen alapállásból.

 A döntéshozók, a sportpolitika kivár, egyrészt ne teljesen a közhangulat diktáljon, a kinevezés mint hiba erodálodjon az idő múlásával. A kérdés, hogy a román meccset feladják - e, hátha esetleg tud valahogy korrigálni a Pintér - csapat vagy az esetleges új kiszemelt bevállalja - e kezdésnek Bukarestet?! Utána Feröer idegenben, majd két fontos hazai meccs Finnország és Görögország. Bukarest előtt vagy után, és ha igen akkor a személyi változás milyen felfogást hoz? Remélem minél hermészibbet, a pályán!  Kissé előre szaladtam. Egy biztos óriási öngólt rúgtunk az észak - ír meccsel, komoly szemléletváltás kell, IV. Henrik után szabadon Párizs nekünk is meg ér egy misét. Franciaország nem bevehetetlen, könnyebb a kijutási szisztéma; nem olyan erős ez a csoport amilyenek képzeljük és mi sem vagyunk olyan gyengék mintahogy egyesek láttatni akarják.