Volt egy stadionavató...

 A múlt hét eseménye a Ferencváros új stadionjának megnyitása volt. Természetesen ez is megosztotta a közvéleményt és a közhangulatot, taps és fütty, volt egy jelentőségében nem elhanyagolható szurkolói protest mérkőzés is a biometrikus beléptetőrendszer ellenében a BKV - pályán. A szokásosnál kiterjedtebb, hangosabb médiaháború folyik, melynek alanya és tárgya volt a Ferencváros és az új stadion, komoly árnyékolás folyik pro és kontra, a tárgyilagos tájékoztatás színvonala esik, koncepciózus körülményismertetés helyett  prekoncepciókat kapunk. Úgy gondoltam én is élek eggyel és  talán érdemes egy kis időutazást tenni, nem tudom hogy anakronizmus vagy analógia, esetleg csupán egy érdekes történeti adalék, ki - ki tegye le voksát.

 A 18. századi Angliában számos olyan eset volt, mikor a korábbi közös használatú mezőgazdasági területeket, az azokhoz füződő közösségi használatot "privatizálták", ezeket " enclosure" - nek, bekerítésnek nevezték, Marx az eredeti tőkefelhalmozás legfőbb formájának tartotta ezen kisajátítási eljárást a 16-18. század folyamán. Marx a A tőke I. részében külön fejezetet szentel ennek és korabeli forrásokat szólaltat meg, így Addington tiszteletest 1772 - ből: "Northamptonshire - ben és Lincolnshire- ben a községi földek bekerítése nagyon elharapódzott és a bekerítések révén keletkezett új lordságok legtöbbjét legelővé változtatták, ennek következtében sok lordságban, ahol korábban 1500 acre - t szántottak fel, most 50 acre-t sem művelnek meg...Egykori lakóházak csűrök, istállók romjai [...] Némely helyen száz házból és családból 8 vagy 10 maradt...A legtöbb olyan egyházközségben, ahol a bekerítés csak 15 vagy 20 évvel ezelőtt történt, igen kevés a földtulajdonos azoknak a számához képest, akik a földet bekerítetlen állapotában művelték. Nem ritka jelenség, hogy 4 vagy 5 gazdag állattenyésztő bitorol nagy nemrégiben bekerített lordságokat, amelyek azelőtt 20 -30 bérlő és ugyanannyi kisebb tulajdonos és lakos kezén voltak. Mindezeket családostól kidobták birtokukról, sok más családdal együtt amelyeket ők foglalkoztattak és tartottak el."  

 Mi volt a parlamenti rendeletekkel támogatott bekerítésekkel szembeni ellenállás egyik formája? A népi futball mérkőzések megszervezése, mely során ha időlegesen is, de ledöntötték a közlegelőkön  emelt magánkerítéseket, egy ilyen szervezett akció például Northamptonshire -ben 1765 - ben nem kevesebb, mint 1500 font kárt okozott.

 Az öt legkeményebb fickót később börtönbe vetették, a szervezők viszont füstté váltak. Természetesen az a futball még nem a mai értelemben vett labdarúgás, és az a bekerítés mélységében is mást jelentett mint a beléptetőrendszer vénaszkenerrel, vagy talán mégsem?!

 Ha a rendszerváltás előtti, alatti éveket a " bekerítés ", a privatizáció időszakával állítjuk párhuzamba, és hogy az akkori nyertesek most már nem titkolják hanem hirdetik anyagi sikerüket, akkor ez a beléptetőrendszer lehet egy szimbolikus kerítés, ami társadalmi választóvanalak környékén húzódik. Másrészt a modernizáció járulékos következményeként is lehet értelmezni, mint a racionalizációval előkészített növekedési pályát, mintahogy a bekerítést a mezőgazdaság intenzívvé tételéhez tartották fontosnak, mely többoldalú alapként és az előzetes tőkeképzés tekintetében az ipari forradalom kibontakozását segítette elő. Egy bekerítési biztos pl. így nyilatkozik 1809 - ben az említett Northamptonshire - i területről: " A megyében tett megfigyeléseim után semmi kétségem nincs afelől, hogy ha a közös földek átlaghozama 1 acre-on 3 quarternyi ( 1 quarter = 12,7 kg), akkor egy rövid pihentetés és a bekerítés javító hatásai következtében ugyanannak a földterületnek átlagos hozama 4 quartere fog emelkedni. És hiszem, hogy minden bekerített föld terméshozama hasonló mértékben növelhető az így lehetővé vált fejletebb megművelés jóvoltából."  

 De hogy ez egy élő probléma, azt misem bizonyítja jobban, hogy a bekerítések korában 1833 - ban William Forster Lloyd angol matematikus fogalmazta meg a közlegelők általános problémáját:  az egyéni profitráta spekulatív egoizmusának és a meg nem újítható közkincs kihasználhatósági határának dilemmáját, amelyet oly sokszor emlegettek, emlegetnek a válság(ok) gazdasági,társadalmi és környezeti problémák okán. A közjó és az egyén racionális érdek viszonyrendszerében 1968-ban, Garrett Hardin biológus ezt az elméletet tovább gondolta, s amely a Közlegelők tragédiája címmel vonult be a közgondolkodásba. Az ilyen és ehhez hasonló játékelméleti megközelítések mind a megnövekedett jóléti állam és a potyautasok mind a szabálysértő elit szociális érzéketlenséget leleplező ideológiák kritikusai merítettek. A játékelmélet és az eggyüttműkődés lényegi kapcsolatát Douglass. C. North amerikai közgazdász és gazdaságtörténész a következőképpen foglalta össze: " Ha ezt a megközelítést röviden és végletekig leegyszerűsítve alkalmazzuk, akkor azt mondhatjuk, hogy a maximális haszonra törekvő egyének általában előnyösnek találják az együttműködést más játékosokkal, ha a játszma ismétlődik, ha teljes körű információval rendelkeznek a másik játékos múltbeli teljesítményeiről, és ha kevés számú játékos van jelen." A Ferencváros modern bekerítésének rövid közgazdasági vagy a modernizálódó "Fradi család" kvintesszenciája mindez?

 Az információ csere azonban tökéletlen, gondoljunk csak a klub által megkövetelt "teljeskörû információra" miközben egyedül José Mourinho mondta ki a maga teljességében, hogy minden országnak kell, hogy legyen egy versenyképes európai kupacsapata. A beszédekben ez nem hangzott el ilyen nyílt formában, ha rosszindalatú vagyok azt mondom, hogy politikushoz méltóan nem mondták ki explicit, hogy később ne kelljen tagadni, amennyiben ez nem sikerül, ha jóindalatú azt mondom ezt a stadion megépítésével evidensnek veszik, vagy csak sportszerűség okán nem említették, hiszen a Fradit vagy szeretik vagy nem. 

 Persze a helyzet mindig bonyolultabb, több a kérdés mint a válasz: mit jelenthet maga a stadion és mit a beléptetőrendszer, mit pontosabban kiknek mit jelent és meddig terjedhet a fradizmus megélésének mértéke, hogyan képzelik el a jövő Ferencvárosának identitását, az FTC - t mint intézményt? 

 Mindezen kérdésekből további kérdések pattanak ki: európai Ferencvárost vagy csak Fradit akarunk, a tradíció alapján a Fradinak itthon a kihívott, Európában az igazi kihívó szerep dukálna. Mindenesetre a stadion egy új kezdet lehet, azt azért ne felejtsük, hogy a kilencvenes évek közepén megvolt az esélye az FTC - nek, ahhoz, hogy stabil BL és európai kuparésztvevő legyen, de a BL szereplést és az abból származó bevételeket, nem tudták kiaknázni és tovább építeni, megerősíteni a csapatot. Az ott meghozott döntések nem hozták a bevételekkel arányos fejlődést. Ott megvolt az esély a lépcsőzetes felhalmozásra és a hosszútávú befektetés lehetőségére. Talán ha ott elkezdődött volna most nem kerülne sor állami beruházásokon nyugvó piaci modellekre az infrastruktúra kialakításánál. 

 E nélkül nem tudja a gazdasági lemaradást kompenzálni a nyugati, piaci - tulajdonosi modellek ellenében. A minta utolérése viszont a lemaradásból fakadóan sajátos megoldási módokat és így sajátos jellegzetességeket is eredményez. Gazdaságtörténészek a fejlődés és az intézmények közötti kapcsolatrendszereket vizsgálják: mik segítik, mik gátolják, mik kompenzálják a hiányt, milyen módon magyarázzák, és így milyen specifikumok jellemzik. A labdarúgás a szórakoztató iparág része, így akár az iparosítás utólérési stratégiájaként is felfogható. Így például megemlítik a technológiai átvételt, sőt még a fejletebb technológia kialakítását éppmint az Üllôi úti új stadion esetében. Megemlíti az átlagos üzemméret növekedését, itt a stadionok kihasználhatóságának, nézőszámának mértéke vetődhet fel, én mégis a hagyományok és területi illetve lakossági koncentráció nyújtotta lehetőségek terén a Puskás Akadémia kinövését érzem problémásnak. Megemlítik a speciális technológiai tudás  átvételének hiányosságait, a Videoton fejlődése és játékospolitikája megrekkedt az EL-szereplés után, miközben felépült a Puskás Akadémia.

A finanszírozás és tőkekoncentráció tekintetében nyugatról - keletre haladva, a magántőke, a kereskedelmi és beruházási bankok és az állam szerepe említhető meg. És ott van a kihívás - válasz reakció: a magyar futball egyedülálló térségbeli sikertelensége, amit egy magát nemzetinek valló kormány nem hagyhat figyelmen kívül, hiszen az emlékezés különböző formái fontosak, de ismétlődő, mégis spontán közösségi élményekre szükség van. A sport, a futball erre alkalmas, a szocializmus időszaka alatt szinte csak ez volt képes erre.

  A gazdasági modellek és irányok mellé  az államfelfogás és a szabadságkép is becsatlakozik, mitöbb ütközik, az államtól segítséget várunk, de egyszerre félünk is tőle, évtizedes állam-attitűd változások terméke ez, amely kihat a piaci gondolkodásra is. A Fradi olyan közlegelő volt, amelyet rendesen lelegeltek, majd így - úgy mindig konszolidáltak, most egy olyan bekerített közlegelő lett, amely magában hordozza a fejlődés a felzárkózás lehetőségét. Viszont a bekerítés fájdalmas és jogokat veszélyeztet, hiszen a mérkőzésjegy is egy szerződés, és hogy mennyiben a személyes kötelezettség kiterjesztése az új beléptetőrendszer és mennyiben szabadságkorlátozó a szisztéma.

Előbbi az állagőrzés a védelem szerepét szolgálhatja utóbbi viszont az adatvédelemben rejlő veszélyeket hordozza magában különösen az ismert politikai és állami összefonódás okán. Utóbbi nélkül viszont valószínűleg stadion sem lenne, egyrészt nyugati forma keleti tartalmakkal, másrészt a rend és  a szabadság állandó versengése és konfliktusa, bármelyik szélsőséges volta komoly veszélyt jelent(ett). Ultramodern technológia racionalitása társadalmi beágyazottság nélkül vagy ultrák társadalmi beágyozottsággal szokásjogra hivatkozva. Két oldalról épített kerítés. Az ultrák hasonlóan hajlamosak kisajátítani a klubot, a klubhűséget hitként élik meg, amely szervezi és legitimálja közösségüket, a karhatalom pedig hagyományos ellenségképük. Nem ismerem mélységében a Fradi tábor szociológiai ujjlenyomatát. Ultra és futballhuligán között is van választóvonal, mintahogy a futballhulliganizmus és a társadalmi elégedtetlenségből fakadó lázadások között is van különbség. Mégha utóbbiról a politika hajlamos is elfelejtkezni, a társadalmi problémákat ki lehet zárni a stadionból, de attól még ugyanúgy léteznek, megmaradnak.

 Gondoljunk csak a 2011-es londoni zavargásokra mennyit cikkeztek a futballhuligánokról, igazi kerítés bontogató népi futball volt ez csak labda nélkül. Itt a játszótér nem a futballpálya hanem maga a város volt, törtek a kirakatok, csontok mint egykoron a népi/tömeg vagy, ahogy az angolok mondják "mob" futball hosszú története során. Miközben arról kevesebbet írtak, hogy a szociális nehézségek, a munkanélküliség, a családban öröklödő szegénység, társadalmi mobilitás kilátástalan lehetőségei és a fogyasztói kultúra ütközéseiből eredő komplexitás milyen frusztrációkat szül és milyen levezetési csatornákat keres magának. A népi futball gyökere is az adott közösségre nehezedô félelmek lerázásából eredt. Mindenesetre a félelem félelmet szül, melynek gyakori gyereke az erőszak. És hogy mennyi félelmet és erôszakot szült a thatcheri - korszak privatizációra épített jóléti államot lebontó politikája?  És hogy ez nálunk miként játszódott/játszódik le, a rendszerváltást övező években és milyen társadalmi hozadékot örökített tovább napjainkra? Itt és most lehetne érveket hozni pro és kontra én csak kérdezek, keresek, kutatok és a komplexebb megközelítésre utalok...