Nehéz bármit is írni a brazil - német mérkőzésről, nem is írom le az eredményt, nem visz rá a lélek, aki szereti a futballt kicsit meghalt lélekben a keddi elödöntő után. Még a józan német szimpatizánsok is érzik, hogy ez sok volt, túl nagy sokk ahhoz képest amit a brazil futballkultúra adott a világnak. A brazil labdarúgás fél óra alatt a porba hullt. Lelke megállt. Minél előbb újra kell éleszteni! Mindehhez azonban előbb egy korkép, egy diagnózis felállítása szükséges. Én csak amolyan háziorvosi megfigyelésekre vagyok képes a látottak és a halottak alapján nem egy alapos kivizsgálásra. Milyen volt a brazil válogatott? Mint egy éhes, de fogatlan oroszlán. Elismerem Thiago Silva és Neymar kiesésének nehézségét, a látottak alapján különösen az első hiánya volt kiütköző, jó de ez csak két fog, és mi egy erős jól harapó állkapocsra gondolunk amikor az oroszlánra, egy nagyhatalomra gondolunk. E két játékos mellett még Marcelo jöhetett volna szóba a korábbi válogatottak névsorában. Nem akarok személyeskedésbe átcsapni, de ezek tüneti jeleket takarnak. Oscar, Bernard tehetséges labdarúgók, de fiatalok még a brazil válogatotthoz és csak a következő vb- re lettek, lennének alkalmasak, ezt Neymarra is érvényesnek érzem. Igazán szupertehetségnek kell lenni ahhoz, hogy valaki ilyen fiatalon vb csapatba kerüljön. Gondoljunk vissza az 1998 -as vb - döntőre, amikor a franciák, meglepetésre 3:0 simán verték a brazilokat, és az azt megelöző máig tisztázatlan Ronaldo storyra.
22 évesen óriási teher volt rajta, pedig körülötte Dungától Leonardoig rutinos játékosok voltak, mégis hiányzott mellőle Romario, akit sérülés miatt nem kis polémia után otthon hagyott Zagallo. A brazil Pro helyett pedig legyen német Kontra mely e tételt a másik oldalról alátámasztathatja, Loew csapata a futball belső időszámítása szerint is ezeréve együtt játszik, és ideális labdarúgó korban van. Mi lehet az oka annak, hogy Scolari aki 2006-ban felismerte és alkalmazta ezeket az arányokat Ronaldoéknál, most ennyire aránytalan lett. Mikor ér egy futballista sokat a managereknek a világpiacon, ha fiatal tehetséges; mikor ér még többet egy futballista a világpiacon, ha fiatal, tehetséges és brazil válogatott, mikor éri a legtöbbet, ha fiatal, tehetséges, brazil válogatott és világbajnok. Jó, de hol lehet komolyan esélyes egy ilyen csapat a világbajnoki címre. Otthon, egy ország támogatásával. Az idealizmus azonban nem tudja felülírni a gazdasági materializmust, amely felülírja a szakmai szempontokat. Scolari útjai London, Párizs, és Oroszország, a gyors és nagy futballpénzek hazája. Gondoljunk bele, hogy építették fel David Luizt és, hogy a Chelsea- től milyen gigaösszegért vette me a Paris Saint -Germain Thiago Silva mellé, miközben Scolarinak adta volna magát a párizsi brazil védelem a Maxwell - T. Silva- Alex sor. Maxwell ott volt a keretben nem játszott, Alex viszont már 30 fölött eladhatatlan, bármennyire is jobb párost alkotott T. Silvával, ráadásul fegyelmezettebb, tud helyezkedni, jobb a lövőereje és a fejjátéka.
Neymart is szépen felépítették, gyakorlatilag minden edzésen megvéd egy kis gyereket a biztonságiaktól, miközben Messi ki nem állhatja a jövő reménységeit. De ez csak egy kis gonosz kiszólás. Viszont az, hogy míg őt felépítették, Santosbeli társát Ganso-t, talán az egyik legígéretesebb brazil írányítot elfelelejtették, talán mert nem tud védekezni, hatékonyan visszatámadni, így az európai piacon nehéz eladni. Mit csinál a piac? A neves gazdaságtörténész Polányi Károly szerint : "Eltöröl minden különbséget: amit a természet különbözővé tett, azt a piac egyneművé teszi. [...] Ez az egyneműség kedvező a gazdasági elméletnek, de ártalmas a gazdaságtörténet szempontjából. Hiszen a történelem anyagát éppen azok a különbségek alkotják, amelyek a piacon eltűnnek." "Egyneműség": a németet játszó csapatnak, a brazilt durvának tartják, Scolari német játékosokat ölelget 1: 7 után; mindkettő lényegi elmosódás, mégha erős és túlzó is. "Történelem" és "természet", némi nagyítással és kölcsönös egymásra hatásával nevezzük e kettőt kultúrának, és némi szűkítéssel értsük alatta a brazil futball kultúrát, azt az egyedi megközelítést és stílust amelynek köszönhetően Brazília elsőszámú futball nagyhatalommá vált a világon. Mit mondhatunk most el Polányi Károly gondolatát továbbfűzve? A globalizáció megette a brazil oroszlánt, aki hagyta is, hogy megegyék. A brazil futballista az elsőszámú árucikk a labdarúgás viágpiacán, de nem tudja szakmailag elérni és kiteljesíteni a benne lévő optimumot, túl hamar kerül Európába, túl sok teher kerül rá, túl hamar kiég és leharcolt oroszlánként tér vissza. Valljuk meg, őszintén a négy évvel ezelőtti csapat támadó háromszögében, Kákában, Luis Fabianoban és Robinhoban még benne kellett volna lennie egy vb- nek. Nem volt. És itt még nem beszélek, a hazai értékekről és csiszolatlan gyémántokról, amelyeket, most még fokozottabban kellett volna kiemelni és csiszolni a braziloknak a világbajnokság odaítélésének napjától kezdődően. Természetesen a kialakult helyzet csak részben Scolari hibája, de ő felvállalta azt, gondolom megérte neki, előzetesen, hit abban, hogy a brazil futball - kultúra önmagától megnyeri a vb - t. A kiválasztott, a kiválasztatott brazilok tehetségüknél fogva, zsigerből meg teszik azt, amit a németek évek alatt felépítettek. Scolari egy kapura játszott és öngólt lőtt, helyesebben egy lövéssel két gólt akar rúgni, teljesen csődöt mondott.
A privatizált válogatott egy rossz intézményrendszerre utal, a sportpolitikától,a szövetségtől a klubokig, amely nem volt képes ellensúlyozni a piaci érdekeltségeket. Olyan közkincsnek tekinteni a nemzeti válogatottat, amelyet nem uralhatnak egyéni gazdasági érdekek és nyereségvágy. Így nem is tudta a lehető legjobb nemzeti csapatot kiállítani a vb- re. Mindez pedig alátámasztja az országban tapasztalható gazdasági - társadalmi folyamatokat, az egyenlőtlenségek növekedését, a feszültségek kiéleződését: a középosztály félelmeit, az elit ideologizált egoizmusát, a szegény rétegek kilátástalanságát és az egymásfelé nyitás hiányát. Ez az egymástól való elzárkózás a futball tekintetében egyrészről gátolja az új tehetségek kifutását, másrészt a szakmai intelligenciát is megkérdőjelezi: se Ronaldo se Dunga, csak óriási futballpénzek. A brazil válogatott a mindenkori futball kultúra kvintesszenciája, ugyanakor szimbolikus tőkeként funkcionál. A nemzet önmagáról adott és kapott ujjlenyomata. A nemzet gerince a középosztály, amelynek legfőbb jellemzője talán a stabilitás és a nacionalista attitüd, nos utóbbiból a brazil válogatottnál nem volt hiány az előbbiből annál inkább. A válogatott viszonyrendszerében így a társadalmi képlet ugyanazt az eredményt adja, a stabilitás hiányát és a nemzeti egység funkcionális zavarait. Utóbbi pedig az instabilitással függ össze, amely ha nem érzi a biztonságot lefelé zár és elutasító, felfelé meg passzív - agresszív a függés - függetlenség között örlödően. Ez az örvényszerű állapot és mozgás a brazil válogatottra és szereplésére is jellemző volt, hiányzott belőle az a koncentráltság és nyitottság amely a korábbi nemzeti tizenegyekben jelen volt. 
Természetesen a futball csak a jéghegy, stílszerűbben mondva a cukorhegy csúcsa, mely megédesíti a brazil mindennapokat, ami most elvesztette minden ízét, mert az a helyes arányokból és a minőségi alapanyagokból nyerődik ki, visszatükrözi a brazil társadalmi viszonyokat, az érdekcsoportok, az oligarchiák létét, amelyek hagyományosan nyitottabbak a külföld és zárkozótabbak saját társadalmuk felé. A politikai és gazdasági korrupciót, és a velük szemben megnyilvánuló társadalmi elégedetlenséget, mely a világbanokság megrendezését övezte. Carlos Alberto Parreira cunamihoz, hasonlította a németek elleni összeomlást, igaz hirtelen jött, de nem természeti csapás volt, csak úgy csapott le, itt bizony emberek játszanak, korábbi döntési folyamatok következményei csúcsosodnak ki, a válságok és a forradalmak sem maguktól törnek ki, persze a természet közrejátszhat benne, éghajlat és időjárásváltozás, de itt maximum a futball természetéről beszélhetünk, arról, hogy a németeknek minden összejött akkor és ott, amit az egész vb alatt elpuskáztak, egyszerre, igaz a brazilok megtették nekik azt a szívességet, hogy kétszer annyi és könnyű lehetőségeket adtak nekik. Ha törékeny cölöpökre építesz, jó hogy elsodor az ár, és ha a biztosító kérdez, mondhatod utána hogy cunami volt. Csak nem hisszük el. A futball természetének fordulásában azért reménykedhetnek az argentínok, a németek lehet hogy " kirúgták " magukat gólok tekintetében, felturbozótt önbizalmuk azonban nem sok jót ígér a gauchók számára. A gauchók azonban azért gauchók, okos harcosok, hogy megszelídítsék azt. Meglátjuk,hogy Messiéknek sikerül - e vasárnap. A brazilokat nagy trauma érte, e fájó sebre csak némi szépségtapasz lenne a harmadik hely megszerzése. És hogy mi várható és miben bízhatnak a brazil futball szerelmesei a történelmi példában, az 1950 -es kudarc után jött a brazil futball aranykora, Peléék és a három világbajnoki cím ( 1958; 1962, 1970), amelyek amellett, hogy világklasszis játékosok alkották, koncentrált csapatok voltak, az 1958-as az 1950 -es, az 1970-es az 1966-os vb szereplést volt hivatott "tisztára mosni". Jósolni nem merek, de az biztos, hogy a következő világbajnokságon már egy klasszisokkal jobb brazil válogatottat láthatunk majd.