Kezdődik a futball - vb, zajlik az esélylatolgatás: a brazilok otthon tartják - e a trófeát, a spanyolok megvédhetik - címüket, Messinek sikerülhet feltenni a koronát a pályafutására, a német válogatott lendülete vezethet - e vb elsőséghez, az angol, francia, holland és olasz csapat közül melyik szerepel tradícióihoz méltóan, az oroszok, portugálok netán a belgák el tudnak -e jutni a végső küzdelmekig, az afrikai csapatok közül képes - e valamelyik történelmet csinálni és négy közé jut, lesz - e dél vagy közép - amerikai meglepetéscsapat, az ázsiai csapatok kinek a torkán akadhatnak meg. Mindezek a teljesség igénye nélkül fogalmazódnak meg, hiszen a futballszerető közvéleményt még számos érdekelheti. Mégis létünk folytán érdemes nagyítónkat Közép -Európára írányitani, ami ránk nézve nem éppen fényes, de annál tanulságosabb. A vb - ről hiányzik a hagyományos közép -európai - osztrák, cseh, szlovák, magyar - futball, de ha Közép - Kelet Európát nézzük akkor a lengyelek és az ukránok is lemaradtak. A vb mezőnyében így legközelebb hozzánk, legalábbis regionálisan a horvátokat és a bosnyák válogatottat érezhetjünk magunkhoz. Történelmileg, kultúrkör tekintetében a horvátokat szorosabban, Bosznia - Hercegovinát kevésbé érezzük magunkhoz közel, inkább lőporos hordókkal övezet határvidékként él a magyar történelmi emlékezetben. E közeli és mégis távoli történelmi vonatkozás kapocsként történő említése futballunk agóniájára mutat rá, amely a hidegháború végétől napjainkig számított periódusig a labdarúgás terén fehér folttá fakult a térképen. Soroljuk fel gyorsan kik jutottak ki világtornákra: Ausztria, Csehország, Szlovákia, Ukrajna, Lengyelország, Horvátország, Szerbia, Szlovénia, Lengyelország, Románia, ha Bosznia Hercegovinát, sőt még Bulgáriát is idevesszük, - még leírni is hosszú, nemhogy átélni - bőven megvan az utóbbi negyedszáz év kezdő 11 és az állandó kispados ,Magyarország. A magyar edzőképző tanfolyamon ez lenne az első vizsgakérdés, hogy kik jutottak ki és ki nem. Ha ezt álmából, edzésen, edzés után, gyorsan tudni fogják, talán megfogalmazódik a kérdés bennük hogy mi miért nem. 
Elnézést, elragadtattam magam, ne általánosítsunk biztos voltak, vannak edzők akik tudják a miérteket, mitöbb a hogyanokat, csak nem tudták érvényesíteni szemléletüket, elbuktak, asszimilálódtak a közeghez, vagy otthagyták azt. A felsorolt országok között vannak -voltak nálunk nagyobbak és kisebbek, népesebbek és kevésbé népesebbek, szegényebb és gazdagabbak. Ezekre az érvekre már immunis a közvélemény. Itt valami komolyabb gond lehet, itt a magyar futball kultúrát kezdték kiradírozni. Ahogy a labda rúgása is több fázisra bontható, hozzáállás - nekifutás, maga a labda megrúgásának a technikája és az átkísérés, úgy eme technikák elsajátítása is egy megközelítés, egy művelés, egy kultúra részét képezik. Rész és egész viszonya áll fenn, amely folyamatában érvényesül. Mi nálunk csak a nekifutás, az is hibásan maradt meg, amely maga alá gyűrte a többi fázist. Pedig ezek egymásutánisága határozza meg a minőséget. Tágítsuk egy kicsit a képet, bővitsük a hozzállás tartalmát, a felfokozott nemzettudat futball általi kifejeződésével. A fiatal államoknál, így a jugoszláv utódállamok labdarúgásbeli sikerében közül sokan mindennek kulcsszerepet tulajdonítanak, melynek legfőbb csúcspontja a horvátok 1998 - as vb bronzérme volt, vagy éppen most a délszláv háború egykor talán legjobban sújtott vidékének, Bosznia - Hercegovinának brazíliai jelenléte. Mondhatjuk, hogy délszláv mentalitás, de ott van a folytonosság is, 1990 - ben az itáliai vb - n a jugoszláv válogatottban még ott volt a mostani bosnyák szövetségi kapitány, Safet Susic és már ott volt Davor Suker, Robert Prosinecki és Robert Jarni, az 1998- as horvát csapat tagjai. Természetesen, a nemzetállami létezes képességének megélése, az önkifejezés és arra visszaható közösségi elismerés rendkívül fontos, de ez csak kvalitásokkal érhető el, így például Suker az 1998 -as vb gólkirálya, hideg fejjel gondolkodott a kapu előtt, kiválóan cselezett, főként helyből, kis területen, remekül játszotta magát tisztára. De ne menjünk messzire Besic a fradi és a bosnyák válogatott védője, nemcsak remek ütemérzékkel rendelkezik, hanem remekül indul meg cselekkel, és ezt csak azt teheti meg aki biztos technikájában és képességeiben.
A hozzáállás ebből adódóan sokrétű dolog, lehet óriási nekibuzdulás, ha a játékosok képzése során a játékösztönt elfojtják így vagy úgy, a technika és a játékintelligencia fejlesztését háttérbe szorítják. A közösség és egyén nem nyomja el egymást a másik rovására, e két szélsősêg mindig is jelen volt és hatott futballunk hanyatlására a maguk rejtett ellentmondásaival. És ez úgy néz ki újratermeli önmagát, egy élő hagyományt egy kivűlről jövő modernizációs stratégia kudarca maga alá temethet, hiszen utána jön az uniformizálás, szigor a maguk rejtett hatalmi egoizmusával. A dilettantizmus tendenciából trendé válik, melyet már nehéz visszafordítani. Edzőtáborok, mindenki válogatott így senki sem az, a játékos nem autonóm, alkotó egyén a pályán, nem az edző gondolkodó parnere, hanem eszköze. A karmester ne a pálya szélén legyen és mutogasson, hanem a pályán, amikor a darab már megy, az oldalvonal mellé zeneszerzők kellenek akik megálmodják és kiötlik a szimfóniát. A stadionok civilizációs eszközök, jó esetben hatnak a kultúrára, de önmagukban nem kultúrateremtő tényezők, csak elősegíthetik annak kibontakozását, ugyanakkor elvárásokat is teremtenek. Külső forma belső tartalom nélkül, hogy egy klasszikust idézek - gyuri a szurkoló- szép a stadion, de csapat is kell. Mi ez ha nem a tőke lényegi megfogalmazása, amely nem csupán az anyagi dolgokat, hanem az emberi tényezőt is jelent, akik művelik azokat és akik igénylik azt. Bizonyos értelemben a labdarúgásban lezajló folyamatok tükörképet adnak a társadalmi viszonyrendszerről, az azokat írányító folyamatokról, a hozzállásról, a lendítésről, a tárgy helyes megérintésétől, az átkísérésig. Az ellentmondás úgy hiszem ott bújkál jelenünkbe is, stadionépítések kontra válogatott körüli körülmények, nem hiszem, hogy a magyar labdarúgásnak megfelel a " gyönyörű buta nő" szerep, a magyar szellem és futball - tradíció mindennek ellentmond, hosszútávon a leglelkesebb szurkolók is kiábrándulhatnak a gyönyörű buta nőből, nekik is inkább társ kell, egy szellemi közösség, közösségi otthon érzet, az könnyítheti meg igazán a mindennapok nehézségeit.
A horvát és a bosznia - hercegovinai válogatott közösség és egyéniség kooperációját és keverékét nyújthatja, a horvátoknak nincs Sukerhez mérhető klasszisa, de számos top csapatban játszó futballistával rendelkezik. Bosznia - Hercegovina is jó erőkből áll, Dzeko, Pjanic és Bundesliga játékosok. Mindkét csapat igazi világcsoportba került, látszólag a horvátoknak van nehezebb dolguk a továbbjutást illetően. A sorsolásuk abból a szempontból nem rossz, hogy a két dél - amerikai favorittal kezdenek Brazíliával ill. Argentínával, hiszen a nyitómeccsek mindig nehezek, ott egy jó játék, esetleg pont(ok) szerzése komoly lendületet adhat a továbbiakra. Nem lesz könnyű továbbjutniuk, de bennük lehet egy jó szereplés, egy biztos ők nem fehéredő foltok a világ futballtérképén.