" Minden meccs előtt a technikai managerünk, Anton Hübler felállított egy asztalt az öltözöink előtt. Ott mokka és espresso kávék vártak ránk keksszel. Mindez néhány perccel a kezdősípszó előtt történt, amikor már hallottuk az ellenfél játékosait az öltözőfolyóson. Amikor felénk vonultak, igen felfokozott motivációval, csak azt látták, hogy mi espressot kortyolgatunk. Ilyen motivációs - metódusok is hozzájárultak, hogy huszonkét meccsig veretlenek maradtunk." Mindezt Lóránt Gyula edzői gyakorlatáról mondta Jürgen Grabowski, mikor az Aranycsapat tagja az Eintracht Frankfurtnál dolgozott az 1976/77-es szezonban. Kávé illat az öltözőfolyóson, képzavar, vagy talán mégsem. A mai napig folyik egy hipotetikus vita arról, hogy a magyar labdarúgás Aranycsapat által produkált páratlan sikerkorszaka miből eredeztethető leginkább: a második világháború előtti gazdag magyar futballtradíció, a második világégés utáni körülmények, az 1948 - ra kiteljesedő kommunista hatalomátvétel sportra gyakorolt hatásai. A kérdésre egzakt és egyértelmű válasz nem adható, de azért a kávé illatát többszempontból is érdemes követni.
A kávéházak a 19. század végi polgárosodás jelképeivé váltak, nem a bezárkozó nyárspolgárié, hanem a nyitottabb, szabadelvűbbé, a keresőbbé. Nomen est omen, a kávéház nevek is e szemléletet tükrözték vissza, a budapesti New York, Japán stb. Az első világháború utáni válságperiódusokban, mikor a társadalmi rendszer és maga a polgári életforma egyre törékenyebb lett, a kávéház továbbra is a szellemi pezsgés központi színtereként, művészek, tudósok állandó találkahelyeként funkcionált. " Jól emlékszem vitatkozásainkra, hogy miért jön ki az atommagból elektron és neutrínó. Ma persze minden diák tudja, hogy ez a pár képződik, de abban az időben a részecskeképződés gondolata még nagyon új volt; a pozitronelméletet még nem találták ki. Emlékszem ültünk Lipcsében egy kávéházban, amellyel szemközt egy uszoda bejárata volt; Heisenberg az ajtót figyelte. Mi meg arról vitatkoztunk, hogyan lehetséges, hogy elektron jön ki az atommagból anélkül, hogy megelőzően benne lett volna? Helytelenül következtetnek - szólalt meg Heisenberg-, figyeljék csak meg az uszodakaput. Mindenkit felöltözötten látnak bemenni, s felöltözötten kijönni. Azt a következtetést vonják le ebből, hogy odabent az úszók állig felöltözöttek?" Viktor V. Weisskopf osztrák fizikus visszaemlékezése, a gondolatfejlődés és az absztrakció példájára utal és annak inspiráló, olykor szemlélődő, olykor eszmétcserélő kávéházi környezetére. Ezt a milliőt hiányolta a nagy magyar tudós generáció az Egyesült Államokban, Neumann Jánostól Wigner Jenőig. A kávéház légköre a maga tarkaságával, nyitottságával szellemi találkozások helyszíne volt, ahol a gondolati örvények friss ötletek megjelenését készítették elő. 
Az élet minden területén érvényesült ez, ily módon a kávéházi kultúra hatással volt a könnyedebb bécsi labdarugóstílus kialakulására, a versengés, a játékosvándorlás révén pedig a Bécs-Budapest-Prága háromszög alkotta közép- európai szellemes futballra. A bécsi kávéházak közül néhány igazi futball központ volt, a játékosok, vezetők,szurkolók találkozóhelye. A munkás csapat Rapid Wiennek a Café Holub, a középosztály klubjának az Austria Wiennek a Café Parsifal volt a törzshelye; a Café Ring pedig az egész osztrák labdarúgást irányító központként funkcionált. Míg a brit szigeteken a pub-ok, a német területeken a "Borussia" féle diákegyletek domináns mentalitása övezte a labdarúgás fejlődését, addig a közép - európai háromszögben a kávéházi kultúra könnyedsége itatta át a kerek labda megközelítését. És, hogy milyen is volt ez a kávéházi varázs, azt talán csak egy kortanú vallomásából tudhatjuk meg; Kolnai Aurél filozófus emlékeiből készített, időn és téren átívelő, egy zsurnalisztikus stílusban átdolgozott interjú által : Miben állt a bécsi kávéházak specifikuma az 1920-as években? "A francia kávéházakhoz hasonló, de sokkal több székkel és asztallal, esetleg emelettel, melléktermekkel és - szobákkal; benne a legtöbb osztrák újsággal és heti - meg havilappal, valamint rengeteg külföldi újsággal, mindenütt más és más választékban; legalább egy hatalmas német enciklopédiával; a kávé mindent átható illatával, mivel a közönség elsősorban ezt fogyasztja (a legkülönfélébb formában), bár tea, s minden lehetséges szeszes ital is rendelhető, valamint sok féle szendvics; mindez hasonlít kicsit az angol klubok kényelméhez és méltóságához, de nincs formális tagság, mindenki számára nyitva áll, anélkül azonban,hogy közönségessé válna; a helyszín és a törzsvendégek jellege szerint végtelenül sokféle informális típusa van; mindezek felett azonban mindegyiknek megvan a maga egyéni légköre, amely minden egyéni csoportosítást kizár."
Mit jelentett e közösségi tér az odajáró egyén számára? "Többségünk számos, akár több tucat ilyen kávéházat látogatott, ízléshez és alkalomhoz igazodva, amely együtt otthonul is szolgált - s ezzel sokkal elviselhetőbbé tette az egyszobás szállást- valamint a külvilággal fönntartott kapcsolatok klíringházaként is működött: gyülekezőhely volt, a szemlélődő magányosság gátja, dolgozószoba vagy irodalmi műhely, a passzivitás mocsara, a testi szükségletek kielégítésének és a belső ember egészségének az eszköze." Milyen hatást, hatásokat fejtett ki a kávéházi közeg a társadalmi együttélés viszonylataiban ? "Társas szempontból a kávéház az osztályok és a helyi elemek összekeverésének funkcióját is betöltötte anélkül, hogy azonos szintre hozta vagy egymással szembeállította volna őket. A rugalmas arisztokrácia és a nemtolakodó demokrácia fúziója vot ez - az előbbit humanizálta és látókörét tágította, az utóbbit civilizálta, s ezzel mindkettőt gazdagította és konzerválta. Segítette továbbá Bécs metoikoszainak (mint amilyen én is voltam) beilleszkedését; másfelôl pedig a bécsi bennszülöttek gondolkodását is nyitottabbá és kozmopolitabbá tette: mert ha a kávéház a leghatározattabban életünk gravitációs centruma volt, egyúttal, bár kevésbé kizárólagosan, a főhadiszálásunk is." Hogyan befolyásolta a kávéházi atmoszféra a kor és az ember mentalitását? "Persze ellentétes hatásokat is kiváltott: a mentális szétesés és a figyelemnek, az erőknek bizonyos szétforgácsolása kétségkívül demoralizáló kísértés volt. Sok esetben a kávéházi élet hajlamos volt az intellektuális stimulálás örve alatt az embert a kemény munka helyett véget nem érő szövegelésre, a legkülönbözőbb tervek szövögetésére bátorítani; olyasmi volt, mint a narkotikum; a szegénységet túlságosan is megszeretette az emberrel, s a kudarc állapotát túlságosan is könnyen elviselhetővé tette." Mindennek megvolt a materiális és az azzal összefüggő tudati alapja. Bécs az Osztrák - Magyar Monarchia egykori központjából, a kis osztrák utódállam óriás fővárosává vált; úgy, hogy az embereknek a nélkülözés szorító állapotában, a háború feldolgozhatatlanságával kellett együtt és tovább élnie a szuper és hiperinflácíó hullámvasútján. Eric Hobsbawm a neves angol történész, aki Bécsben töltötte gyermekéveit, önéletírásában a következőképp fejezi ki ezt: " ... mivel a húszas évek nagy inflációja korábbi megtakarításainak - nagypapáét - értékét úgy elsöpörte, hogy abból legfeljebb egy kávéra és egy süteményre tellett volna neki a Café Ilionban."
Az osztrák - magyar monarchia léte, tudata, helye találkozott az új viharos idők kihívásával és hogyan hatott ez az életszemléletre? Stefan Zweig A tegnap világában minderről így ír: "Az emberek ugyanis mintha most becsülték volna csak igazán az élet értékét, amikor az egykor oly biztonságosnak hitt pénz nap mint nap veszített értékéből; most lett értéke munkának, szerelemnek, barátságnak, művészetnek, természetnek, s a nép egésze sokkal intenzívebben és érzékenyebb idegekkel élt a katasztrófa idején, mint annak előtte.[...] Ami régebben fontos volt nekünk, most még fontosabb lett; Ausztriában, azt hiszem, sosem szerették annyira a művészetet, mint a káosznak azokban az éveiben, éreztük ugyanis a pénz árulásából, hogy az örök dolgok jelentenek csak igazi állandóságot." És, hogy ez miként alkotott sajátos egységet, futballig vezető gondolati - szemléleti láncolatot? A kor talán legnagyobb bécsi publicistája, Karl Kraus szerint nem az a jó író, aki tökéletesen birtokában van a nyelvnek, hanem az, aki a nyelv birtokában van. Ugyanez állt, áll a futball univerzumára. Nem mindegy, hogy valaki csupán Rastelli, vagy a labdarúgás Rastellije. A cirkuszi labdzsonglőr Rastelliből nem lesz még futballzseni, - a kiváló labdaérzék és annak fejlesztése persze alapfeltétel, a labdarúgás ábc- je - ahhoz, hogy valaki igazán jó játékos legyen, hiszen fantázia, előrelátás kell; a pálya, a társak, a labda együttesének belső szemlélete. Ha nem is teljesen ilyen éllel, de a tartalmi megközelítés terén ez is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar válogatott sokáig veretlen maradt a labdavirtuóz brazilokkal szemben. 
Kraus labdarúgásra átültetett szavai a bécsi és a közép- európai játékstílus mottója lehetne, a játékhelyzetekben fellelhető lehetőségek felismerése, a játékérzék és labdarúgó technika egymásra találása, mely az adott játékhelyzetekből váratlan megoldást szül. Így születik meg az a mobilitás, amelyet az ütempasszok, a rések megtalálása és kialakítása jellemez. Mindezt közép - európa nagymesterei adták a világnak. Két forrás táplálta e megközelítést, a középosztályhoz kötödő kávéházi kultúra és a munkásosztály életszemlélete. A futballnak ugyanazt adták csak az élet két oldaláról, hiszen a kávéházi szellemesség a munkásosztály fiataljainak grundfutballban fellelhető szenvedélyével és csibészségével párosult. Úgy viszonyultak egymáshoz, mint a keserű kávé a cukorhoz, együtt nyújtott igazi élvezetet. Ennek az egységnek a pályán Matthias Sindelar volt a megtestesítője. A korszak egyik legjobb játékosa Bécs, Favoriten negyedéből származott, ahol cseh és morva származású munkások élték csöppet sem könnyű életüket. Itt is mint a többi munkásnegyedben, a kis többnyire kétszobás lakásokra nagyszámú család, együttélő jutott (1900 - ban Bécs össznépesség: egy háztartásra 4,4 , 1910 - ben 4,1 fő jutott), e magas számok mögött a zsúfolt munkásnegyedek élethelyzetei álltak, hogyan élték meg, kompenzálták ezt az ott felnövő gyerekek.
" ... mi jól megvoltunk mint kölkök, mert sok szabadságot élveztünk; mert bent kevés volt a hely, csak két szoba..., vagy... Mi mindannyian utcakölykök voltunk. Azokban az időkben mindenki csak utcakölyök volt. A sikátorban, az utcán nöttünk fel. " Ez természetesen, a grundfutball virágzásának igencsak kedvezett, sőt az egyre csak növekvő munkanélküliség közepette a futball kitörési lehetőség volt, a korai osztrák profizmus bevezetése szinkronban állt ezzel, amelyet a szociáldemokraták hevesen támadtak a munkásszolidaritás jegyében. Sindelar is e felemelkedési utat járta be. A fáma szerint a Café Ringben 1931 tavaszán újságírók követelték be a vékony technikás csatárt a skótok elleni osztrák csapatba. Meglett az eredménye. Hugo Meisl írányítása alatt az osztrák Wundermannschaft 5:0 - ra verte a skótokat, óriási világszámként. A szociáldemokrata lap így számolt be a találkozóról: "Bármilyen lehangoló élmény volt is, hogy végig kellett néznünk annak a bálványnak a leomlását, amely a skót csapat volt a mi szemünkben egészen tegnapig, mégiscsak sokkal nagyobb élményt jelentett, hogy szemtanúi lehettünk egy igazán mûvészi teljesítménybõl született diadalnak: tizenegy játékos, tizenegy profi – vannak persze fontosabb dolgok is a világon, de ez azért mégiscsak örök emlékmûve a bécsi esztétikának, a bécsi képzelõtehetségnek és a bécsi lelkesedésnek" (Arbeiter-Zeitung, 1931: 7). 
Itt még a bécsi kiskanál képes volt összekeverni a keserû kávét az édes cukorral, még ha ez egy kicsit keserédes is volt a bécsi mindennapok nehézségei, ellentétei miatt. A Wundermannschaft minket is megvert 8:2 - re, az osztrák válogatottnak még Angliában nem sikerült az ami később Aranycsapatnak igen, 4: 3 - ra kaptak ki, de a középcsatár, Matthias Sindelar finom technikás játéka már előrevetítette Hidegkúti Nándor futball - és stílustörténeti alakítását a Wembley - ben. Sindelar maga is kávézót nyitott, a Café Sindelart amikor befejezte a futballt, a szülőhelyén a Favoritenben. Igaz tragikus módon nem élvezhette azt, sokáig, az Anschlusst követôen, a nácik hatalomátvétele után nem sokkal szén-monoxid mérgezésben halt meg. Szerelmi bánatból fakadó öngyilkosság vagy a nemzetiszocialisták konspiratív merénylete? Mindenesetre Sindelar mártír lett, az önálló Ausztria és a Bécsi kultúra megtestesítőjeként ezrek kísérték utolsó útjára.
Itt már a "náci barna sört" nem tudta ellensúlyozni a frissítô kávé, s nem maradt más csak az egyre keserûbb szájíz. Jellemzô, hogy az Anchluss után az 1938-as viláhbajnokságon öt osztrák játékos kapott helyet a német válogatottban, amelyet így a VB egyik esélyesének tartottak. Ám már az elsô fordulóban a svájci csapat nagy meglepetésre búcsúztatta ôket. Természetesen megvoltak a kornak a magyar Sindelarjai is, az anekdotakincs terén - ami éppen e kultúra sajátja, a szellemesség egyik "mérőfoka", tapasztalható fogyása az egyéniségek eltünésével mutat szinkront - talán Cseh László (Matyi)emelkedett ki, bohémságával arányba lévő tudása alapján. Ilyen történet, volt amikor a Hungaria (MTK) legendás elnöke, Brüll Alfréd, számonkérte Csehen egy sárdagasztó mérkőzés szünetében, két gólos hátrányban, hogy nem küzd, egyedül neki tiszta a felszerelése a mezőnyben. A második félidőben a csapat fordított 3:2-re, köszönhetően Cseh két egyéni villanásának, úgy hogy a mez és a nadrág továbbra is folt és sármentes maradt. A pályáról levonuló Cseh csípőre tett kézzel megállt az elnöki páholy előtt és felszólt: " Elnök úr ! Ha akarja, most akár le is fekhetem a sárba... 
A kezét csipőre tevő Albert Flórián visszavonulásával közel egyidőben, amikor az Aranycsapat egyik tagja a német öltözőkben a kávé illatát csempészte be, a magyar futballban egy olyan éra vette kezdetét, amely ezt a kávéházi szellemet száműzte, palackba zárta, örök adottságnak tartotta. S amely csak néha tudott utat törni magának, pedig a Cseh Matyi - Albert - Törőcsik vonulat tudta mikor kell ritmust váltani, úgy hatottak a pályán, mint egy csésze kávé a monoton órákon, felpezsdítették a szellemet, frisseséget és a különbséget adtak. Sajnos megjelentek az egydimenziós emberek labdarúgásunkban, akik állandó pörkölt kávét igértek, állandósítva magukat a kávéföző mellett, de csak leforrázták az értékes magyar kávészemeket - nem segítették kibontakozásukat-, és egyre inkább csak melegvízet főztek le.