A napokban ünnepelte (április 25.) 67.születésnapját Johan Cruyff. A fiatalabbak, mint edzőt magával a Barcelonával, a barcelonai játékstílussal azonosítják. A kicsit öregebbek magával az Ajax-al, és a holland totális futball apostolának tartják. "Pitagorasz futballcipőben", ahogy a szaksajtó próbálta Cruyff játékosegyéniségét kifejezni, körülírni.
A megfogalmazás többé - kevésbé igaz, de úgy érzem a Cruyff - jelenség mögött több van. Úgy szeretném szemléltetni ezt, ahogy talán a művészettörténész keresi az Éjjeli őrjáratban Rembrandtot, vagyis a labdarúgás egy klasszikus felejthetetlen percébe pillantani oly módon, hogy az a Cruyff - jelenségre a lehető legtöbb fényt vesse.
E perc története negyven éve vált időtlen alkotássá, amikor is a müncheni világbajnoki döntőben a holland válogatott a házigazda, Beckenbauer vezérelte nyugatnémet csapattal állt szemben. A hangulat felfokozott; kezdősípszó; a hollandok kezdik a játékot. A német csapat teljesen visszahúzódik a térfelére, a hollandok két középső védője a felezővonal közelében járatja a labdát, velük szemben az egyik német játékos kettőjükhöz mérten középen pozicíonál, hogy bármelyikük labdás megindulására ki tudjon váltani. A holland szélsőhátvédeket nem lehet játékba hozni, a német szélsők fedezik őket. A megszokott játékmenet szerint ilyenkor a védő felpasszolja az egyik lemozgó közzéppályásnak a labdát, majd a helyén marad. A hollandok mindezt azonban másképp gondolták. A védekező középpályás Neeskens labda nélkül felfut, a helyére pedig megérkezik a középcsatár pozíciójából Cruyff, emberfogója ( Berti Vogts) kíséretében, majd a középhátvéd, Arie Haan mellé fut. A legfelső német játékos az így kialakuló új játékhelyzetben feléjük kezd tolódni nehogy Cruyff és Haan, Berti Vogts ellen egy 2-1 elleni akciót kezdeményezhessen. Arie Haan ennek imitálására, egy olyan gyors labdanélküli beindulást hajt végre, amely a másik középhátvéd társ helyzetével ellentétes irányú. A német játékos a mozgásba lendülő játékost követi azt feltételezve, hogy Cruyff majd őt fogja szöktetni. Ugyanekkor a Cruyffra ügyelő Berti Vogts elsődlegesen arra koncentrál, hogy a holland klasszis egyéni kezdeményezését megakadályozza. Cruyff a harmadik,legoptimálisabb megoldást választotta Haan elmozgásával, a területéről kivont német játékos üresen maradó helyére passzolta a labdát az elfeledett másik belső hátvédnek - Rijsbergennek- aki immár szabadon, lendületből, üres területen keresztül vezetthette be a labdát a német térfélre. Az utóbbi három ismérv e játékstílus legfőbb célja. A vázolt labdakihozatal plasztikusan mutatja be a holland csapat alapjátékát. A totális futball képén a lényegét, amelyben a kompozíciót a vázolthoz hasonló helycserék adják meg. Cruyff helyet cserélt Neeskenssel, az eredeti kettő - egy elleni szituációt védője követésével három - kettőre alakította , ami önmagában bonyolultabbá tette a védekező játékosoknak a helyzet leolvasását. Az akceptálási fok nehézségét pedig tovább tetézte a Haan és Cruyff által megvalósított helycsere.
A példa által felelevenített holland helycserés támadójáték a magyar Aranycsapat játékjellemzésével, játékfilozófiájával rokon vonásokat mutatott. A mozgatóelv közös volt: a helycserében résztvevő futballisták intelligens helyezkedése, a tudatos labdás és labda nélküli mozgások összhangja, az ezek realizálásához szükséges kiinduló szituációtól két - három lépéssel előre történő absztrahálás, a pillanat törtrésze alatt ismerve fel egymás és az őket követő védők mozgásait, valamint az abból kihozható legkedvezőbb lehetőséget. A hollandok mindezt a remek ütemmel megindított rövid sprintekkel véghezvitt ritmusváltásaikon keresztül virtuóz módon hajtották végre a pálya legkülönbözőbb területén. De vissza a holland perc - képre és benne a főalakra, J. Cruyff- ra, a holland támadásépítés visszajut hozzá, középcsatár létére immár ő az utolsó ember, kipihente a helycseréket előkészítő kezdeti sprintet, szembe tud állni védőjével, kellő távolságban hogy rávezethesse, a társak is kiürítették a területet. Cruyff e szituációban egyedülálló robbanékonyságát és cselezőkézségét kihasználva megindult Berti Vogts mellett, majd az őt üldöző német védőt egy megtorpanásos csel után lerázva betör a német tizenhatosra, ahol Uli Höeness oldalról érkező becsúszásával már csak buktatni tudta. A tizenegyest Neeskens gólra váltotta. A holland csapat úgy jut vezetéshez, hogy nyugat- német játékos még nem ért labdához. A lényeg teljessége mégsem ez, hanem az a memento, amit e percben fellelhetünk Cruyff -ról és a totális futballról. Miért beszélhetünk reneszánszról?
Több szempontból is, mint ahogy az Aranycsapat sokmozgásos játékával felülírta a védekezőbb WM - rendszert az ötvenes években, úgy a holland mindezt az olasz catennaccioval tette meg. A támadófutball reneszánsza volt mindkettő, s minthogy köztük is szerves kapcsolat volt, úgy ahogy az itáliai reneszánsz is visszanyúlt az antik világhoz. Gondoljunk csak a helycserés támadójátékra, az egyéni kreativitására, a magas technikai képzettségre, amely oszlopai voltak e szellemes játéknak. Az oszlopok formailag körülhatárolják a szellemet, megőrzik, de ugyanakkor a közöttük lévő tér a nyitottságot, a mozgást, a lehetőséget is biztosította. Szemben a fallal amely teljesen körülzár és ha van rajta kapu azt is mások jelölik ki, mi több szigorúan őrzik. A magyar Aranycsapatnak és a legendás holland csapatnak sikerült az, amit Goethe a modern építész legnagyobb kihívásának tartott az oszlop és a fal párosítását, hiszen az önmagában nagy ellentmondás. Sajnos a falakat, éppen akkor kezdték el felhúzni, Magyarországon, úgymint a labdarúgó - technika rovására menő egyoldalú erőnléti képzés, vagy a védekező futball támadójáték elé helyezése amikor a hollandok újrafelfedezték a magyar oszlopokat. Dehát falazni, dogmatikus egyeduralmat kiépíteni könnyebb és kifizetödőbb egyeseknek, mint oszlopokat készíteni vagy az oszlopkészítés - hagyományát átadni. Ez azonban egy másik napjainkig ható szomorú történet... Térjünk vissza az olyan nagy alkotókhoz mint Hidegkúti Nándor vagy Cruyff, akik a középcsatár szerep szabad értelmezésén keresztül a helycserés támadójáték fókuszpontját teremtették meg környezetükben. Hogy Pitagoreusok lennének stoplisban? Lehet. De nem a szűk matematikai értelemben, hanem az alkotói értelemben. Arisztotelész a pitagoreusokról a következőt mondta: " Értelemmel megáldott lény háromféle van : isten, ember és a Pythagoras - fajta. " Mellőzvén itt az arisztokratikus élt, itt modern értelemben inkább a gondolat, a szellemi forma továbbéléséről, az ahhoz való affinitásról van szó. A fenti egypercben megvillant a futballban lévő szellem, filozófia, a grundfutballból jövő egyéni kreativitás tudatos keveredése, a Cruyff - jelenség.
Happy Birhday Mr. Cruyff!