A Real - Bayern egy klasszikus párharc! Két Bayern - klasszis, Ribéry és Robben; valamint vélhetően a Real 2013-as Aranylabdásának (C.Ronaldo) főszereplésével. Mondhatnánk eljött az igazság órájának 180 perce, amely a 2013 -as Aranylabdáról szóló döntés árnyékára némi fényt vethetne. Miért C. Ronaldo és miért nem Ribéry? Amikor Európa legjobb klubcsapata egyértelműen 2013 - ban a Bayern volt. Mindent megnyertek amit meglehetett ( BL, Bajnokság, kupa, európai szuperkupa). A Bayern éle, agytrösztje, pedig egyértelműen a Ribéry - Robben páros. Ebből a szempontból persze csak újabb kérdések vetődnek fel. Ha nem Ribéry az első ,akkor miért csak harmadik? Ha ő csak a harmadik, akkor hol van Robben?
A spanyol bajnokság, mi több kis - nagy túlzással a világ labdarúgása és sportgazdasága a C. Ronaldo - Messi párosra építette fel magát. Kifejező volt az a hír, miszerint C. Ronaldo mezéből többet adnak el, mint a Bayern csapatának egészéből. Persze nem mellékes itt megjegyezni, hogy a gazdasági válság a spanyol bajnokságot is ketté szakította, a Barcelona-Real kettősre meg a többiekre. Hasonló egyenlőtlenség alakult ki a német bajnokságban is csak itt a Bayern München javára. Itt inkább az elvről, a szempontokról van szó, a játékot szeretők hitéről. Hiszen azok szeretnék hinni, hogy a France Football szavazás nem egy Eurovizíós dalfesztivál szintjén van.
A játékosegyéniségek elismerése, az értő szurkolók különbségtételét kell tükröznie: nem C. Ronaldo az évi teljesítménye ellen, vagy Messi zsenialitása ( A. C. Milan ellen) felett érvel az ember, hanem Ribéry mellett. Aki cselezőkészségén - improvizációs képességén túl a Bayern igazi szellemi vezérévé vált, az agytröszt első számú tagjává. Az Aranylabda gazdasági alapú odaítélése, azért is lehet problémás, mert beszűkíti a példaképek vízióját. Gondoljunk Ribéry-re ő nem olyan, mint a komplex C. Ronaldo, vagy a tökéletes Messi. Ribéry-ről az a grundfutballista jut eszedbe, aki nem ijed meg egy védőtől sem, bárkire rávezeti a labdát, aki állandóan a pályán van és csiszolja a technikáját, akivel inkább együtt vagy mint ellene a meccseken. Az Aranylabda odaítélési szempontjainál a teljesítményt illetően felmerül a válogatott - klubcsapat reláció illetve ezzel összefüggően, hogy az adott évben van - e világbajnokság vagy európabajnokság, és persze vannak ki nem mondott poszt preferenciák, vagy az emlékezetes mérkőzéseken nyújtott emlékezetesebb futball-alakítások nyomatéka.
A poszt - preferenciákra, talán Petr Czeh megítélése a megfelelő, aki a Chelsea 2012 -es BL sikerében oroszlánrészt vett ki, ha nem többet, és a cseh válogatottal is negyeddöntőzött az EB -n, de nem került be a szavazáson a legjobb háromba sem. S ott vannak azok a világlasszisok, akik pazar egyéni játékukkal mindenkori csapatukat szolgálják, és hiába emelkednek technikailag és szellemileg kortársaik fölé, elgurul az Aranylabda mellettük. Gondoljunk csak a nyolcvanas - kilencvenes évek dán írányító középpályására, Michael Laudrupra. Aki Maradona, Zico, Platini és a Zidane fémjelezte két korszak közötti átmenetet képviselte de ő sokkal több volt mint átmenet! Amikor 1992-ben Laudrup a Barcelonával elhódította a BEK serleget, akkor hiányzott az azévi EB nyertes dán csapatból. Ma úgy mondanánk kreatív nézeteltérése volt a dán szövetségi kapitánnyal.
Arról az Európa- bajnokságról van szó, ahová a dánok a délszláv válság majd háború kitörése miatt éppen a jugoszláv válogatott helyére kerültek be. Ebben a jugoszláv csapatban a klasszisok között is a klasszis, az a Dejan Savicevic volt, aki a Cvrena Zvezdat BEK - győzelemig segítette, majd azt később az A. C. Milannal ismét megnyerte. Laudrup és Savicevic mögött hiányzott a válogatott szereplés, hol személyes hol pedig politikai-történelmi okok miatt.
Ribèry és Ronaldo még nyerhet aranylabdát, a Real-Bayern mérkőzés mérföldkő lehet ezen az úton de a fordulópont a braziliai világbajnokság lesz. Mindenesetre azt megállapíthatjuk, hogy a 2013-as aranylabdát elgurították Ribèry mellett Ronaldo és a Real Madrid lobbistái. Ne feledjük, hogy a futball csapatjáték, de a játékosegyéniségek nélkül magát a lényeget a labdarúgást és annak megújuló izgalmát veszíthetjük el. Viszont azt is látnunk kell, hogy az aranylabda egy igen értékes fétis, de ennek ellenére a szurkolók emlékezete az igazán döntő! Mint ahogy az írásom is ezt támasztja alá...