Messi futó teljesítményét pécézte ki a nemzetközi és a magyar sport sajtó nagy része a Barcelona szerdai BL kiesése után. Láthatatlannak aposztrofálták korszakunk legláthatóbb zsenijét a pályán.
Az igazi kérdés az, hogy mi az oka Messi lefolytott játékösztönének?!
Kezdjük a külsô okokkal: a családját érintô adózási botrányok, a fölötte-mellette-alatta játszódó "politika-érdekek-intrikák" a város-klub-öltözô kontextusban. Gondoljunk csak a Neymar jelenségre, annak pozitív (növeli a Barca játékosságát, ezáltal Messirôl is levegyen terheket s így az egész csapat játékpotenciálja, improvizációs képessége növekedjen) és negatív ( presztízs és bérviták, amiket bármennyire is profik nem lehet az öltözôn kívül hagyni) következményeivel. Emellett az idényben hosszú ideig volt sérült, ami azért a legnagyobbaknál is formaingadozást eredményezhet. Mindezek hatását a hétköznapokra és meccs napokra csak ô maga mérheti fel, tudhatja. Mi csak találgathatunk, némi empátiával. Viszont a pozíciójából (visszavont középcsatár) fakadó magányosság felmérhetô, mivel nincsen középcsatára a Barcelonának, akire Messi rápasszolhatná a labdákat. Akivel a kapu felé tudna kényszerítôzni, aki a védôket elvonó helyezkedésével utat nyitna Messinek. Aki az ô játékritmusát tudná alátámasztani! Nem kell messzire menni, gondoljunk csak a legutóbbi Újpest-Fradi meccsre, ahol Leonardo miután egyénileg megvert egy-két újpesti középpályást, rálôtte (ahogy a védôharmadban kell) a középcsatár Bödére de ô többnyire nem tudta kettôbôl vagy egybôl visszatenni a labdát neki. Amikor viszont sikerült (6-ból 1szer) a meccs legszebb jelentét produkálták. De jól megfigyelhetô az is, hogy az Atletico Madridban, Diegó Costa milyen emblematikus játékos lett. Nem véletlenül honosították a spanyolok a világbajnokságra. Illetve a Reál Madridban sokat szídott, Ronaldo árnyékában élő Benzema milyen fontos szerepet tölt be. Az ô elmozgásaiból, lekészítéseibôl Ronaldo nem kevés gólt szerzett, úgy hogy még a haja szála se görbült meg. Kivéve a fejeseknél. Ha csak a közelmúltat nézzük fontos szerepet töltöttek be a középcsatárok a Barcelonában. Például a brazil Sonny Anderson, Kluivert, Eto'o, Henrik Larsson vagy éppen David Villa (Ibrahimovic itt pont ezért nem vált be,mert ô statikusabb a labda nélküli játékban). Ha én lennék a Barcelona sport szakmai stábjának egyik vezetôje, mindenképpen azon dolgoznék, hogy a nemzetközi piacon találjak egy a technikás, sok mozgásos támadójátékba bele illô középcsatárt.
A játékösztön és a futómennyiség között nem lineáris az összefüggés. Eleve a különbözô játékposztok eltérô futómennyiségeket követelnek meg. Másrészrôl a legkreatívabb játékost tehermentesítik a védekezô feladatoktól. Gondoljunk csak a brazil Ronaldora, akit az utolsó éveiben a túlsúlyával és futómennyiségével támadtak a sajtóban, s ennek ellenére az edzôk a lehetô legkevesebbszer cserélték le. Hiszen lehet,hogy két kilométert futott a pályán de két gyors ritmusváltással vagy két jó passzal, kényszerítôvel meccseket döntött el. Az ilyen klasszisok érzik,hogy mikor van értelme a futásnak. De hozhatunk olyan példát is, hogy a meccs végén, Ballack futó statisztikája volt a legmagasabb ennek ellenére észre sem vettük,hogy támadóközéppályás létére a pályán volt. Még mindig nagy igazság, amit egykor Arisztotelész mondott: "Korunkban a filozófiát magába olvasztja a matematika, s vele akarnak magyarázni minden egyéb dolgot...". A számok rámutathatnak a problémára de nem mindig tükrözik a teljes igazságot. Úgyis mondhatnánk, hogy Pitagorasz szûk stoplisa ne szorítsa el a mezítlábas játékösztönt, ha annak kiteljesedését más körülmények is hátráltatják.