A futballpályán egy jól végrehajtott sarkazás a kreativitás megnyilvánulásaként érint meg minket.Vajon nem emelkedhet-e ez beszélő szimbólummá, egyes futballklasszisok mélyebb, sajátos jelképévé?! Egon Friedell művelődéstörténész,a lángelmék nyomában járva hívja fel figyelmünket az "Achilles sarkában" rejlő ellentmondásra. Milyen kettőséget hordozhat magában a tökéletes, verhetetlen katona, Achilles egyetlen sebezhető pontja,amely egyben későbbi bukását is megelőlegezi? Friedell szerint a következőt: " a nép költői szelleme ezzel azt akarta kifejezni, hogy a legdiadalmasabb szerencsébe is mindig belevegyül egy titkos méregcsepp.De hátha még a végén fordítva hitték: nem azt, hogy minden Achilleshez tartozik egy sarok, de minden sarokhoz egy Achilles; hogy a sebezhető helyből, a sebezhetőség tudatából és az ellene folytatott szívós,hősies küzdelemből születik a hős?
Ez kevésbé logikus gondolkodás volt, de talán épp azért igazabb." Vajon nem igaz-e, eme aspektus vagy annak fonákja számos világklasszis futballistára, olykor pályafutások, életpályájuk különböző szakaszaiban váltogatva egymást? Maradona vagy a világhírű brazil jobbszélső, a kétszeres vilàgbajnok Garrincha pályán bemutatott bravúros sarkazásai nem-e egy bennük rejlő Achilles sarkot volt hivatottak elfedni? Vajon nem sajgott-e hasonlóképpen a sarka a hatvas évek zseniális észak-ír fenegyerekének, George Bestnek vagy a képességei alapján Puskás méltó utódjának tartott Kocsis Lajosnak, akinek játékstílusa leginkább a későbbi Maradonát idézte?
A labdarugó zsenialitásuk mellett a tiltott méregcsepp, az alkohol kóros használata egyaránt közös volt bennük. A labdarúgás által életközegükből kiugró futball-félistenek eltérő kultúrákból származtak de közös volt bennük, hogy egy modernizációs átmenet határán mozogtak és egy politikailag-társadalmilag terhelt környezetből jöttek. Ahol a frusztrációk feldolgozása gyakran az alkohol folyamába torkolott. Az észak-ír kérdés elhúzódó feszültsége és angol kezelése; az argentin és brazil populista rezsimek és katonai diktatúrák váltakozása; a Rákosi diktatúra és az azt felváltó Kádári puhuló diktatúra közege komoly társadalmi tehertételeknek bizonyultak.Ráadásul ez alapjaiban a modernizáció által kikényszerített mobilitásokból (hagyományos paraszti életmódból a munkásba vagy azt már feloldó szolgáltató szektorba) fakadó feszültségekre rakódott rá. A Pau Grandéból a nagyvilági Rioba; egy Fiorito nevű nyomornegyedből Buenos Aires elit városrészébe; Belfast, Cregagh munkásnegyedéből a Beatles lázban égő angliai Manchesterbe; Mórahalomról Salgótarján érintésével Budapestre. Ez volt Garrincha, Maradona, Best és Kocsis földrajzi útja. Az életritmus,a kulturális különbségek azonban e földrajzi távolságoknál sokkal nagyobbak,elütőbbek voltak. Mindehhez non plus ultraként járult; ha a diktatúra a labdarúgással próbálta ezeket a társadalmi feszültségeket a felszínesen orvosolni. További terheket téve így a futballistákra, főként a klasszisokra.
Tudtad?!:Videla tábornok az 1979-ben ifi vb-t nyert Maradona vezette argentin válogatott elnöki fogadásán:" Uraim, a büszkeség mellett érezzék át hatalmas felelősségüket is. Hiszen sok-sok argentin számít a sikereikre. Meg kell felelniük az elvárásoknak, úgy ahogy azt most tették. Az argentin nép nevében köszönöm. Ahogy Maradonának mondtam: 3:1 Argentina javára; Mindörökké!]
A grundfutball által teremtett játékèlvezet és "szentség" ezzel komolyan sérült. A pálya külön világot jelentett eme klasszis játékosoknak, ahol tehetségük érvényesülhetett, ahol a szurkolókkal, az ezerarcú cézárral misztikus kapcsolat szövődött közöttük. Ma úgy mondanánk a "mélyszegénységből" felemelkedő labdarúgók világa ez. Pontosabban világai. Ahol két világ volt. Volt a labda és az általa magasba szálló romantikus játék világa és a másik, a maga mindenfajta realitásával, mélybehúzó nehézségeivel. Itt előbb volt a szociális nyomorba süllyedő "sarok", ebből született a futballtehetség által a labdarúgás hérosza. Garrincha, a szegénységen tizenhárom testvérével osztozott a kis hegyi faluban. A hiányos táplálkozás következményeként csontfejlődèse problematikussá vált, lábai jelentős deformációt mutattak. Operációja ellenére ez a görbült lábforma megmaradt. Ám a hátrány a futballpályán előnnyé vált, hiszen a védők számára ez még kiismerhetetlenebbé tette Garrincha cselező mozgását.
Argentína labdarugó csillaga, Maradona a Buenos Aireshez közeli Fioritoban látta meg a napvilágott. Híres képsorokat vettek itt fel a dekázó kis argentinról, ahol szemtanúi lehetünk a kilátástalan környezetből, kivételes labdaérzékével kiemelkedő tehetségnek. Keveseknek adatott meg, ez a " legdiadalmasabb szerencse", ami Maradona és Garrincha népi hősé válását még inkább fokozta.
Tudtad?!: "Nagy-Buenos Airesben 143 "villa misériá"-nak nevezett nyomornegyed van. [...] Ők szervezik az ellenállást, ha a kormány kisérletet tesz a "villa miseriák"-k felszámolására, hogy kikergesse lakóikat a főváros határain túlra. És harcolnak az emberi méltóságért: az ellen a vád ellen, hogy a nyomortanyákon csupa alkoholista él. Hiszen a "villa misériá"-k lakói kisparasztok, akiket elkergetett földjükről a koncentrálódó földbirtok, cukorgyári munkások, akiknek üzeme leállt, mezőgazdasági idénymunkások, akik már nem tudnak elhelyeszkedni, vagy munka nélküli rakodómunkások."(Jacques Arnault:Latin-amerikai útinapló, Kossuth kiadó 1970.)
A magasság és mélység elviselése azonban megterhelte szemelyiségüket, különösen amikor már elérték a futball olümposzainak csúcsait. A "titokzatos mèregcsepp", Garrincha alkoholizmusa, Maradona drogfüggősége egyre súlyosabbá vált, eredeti Achilles sarkuk, más formában, de visszatért. Az igazsághoz hozzátartozik,hogy ilyen problémákat nem csak a dél-amerikai közeg eredményezett, hanem mint láttuk a munkásnegyedből való kiemelkedés lélektani kihívásai is. Ahogy ez George Best vagy Kocsis Lajos esetében erősen kirajzolódott. Best két interjújában akarva-akaratlanul de rámutat a dolog lényegére.Pályája csúcsán, az aranylabdás Bestie így jellemezte saját szerepét: "Szerintem a futball is csak a szórakoztatóipar egyik ága, mint a Beatles vagy Mick Jagger.Én is csak egy szórakoztató iparosnak tartom magam." Mindezt kissé közönyösen, kiábrándultan, már-már egy magányos ember érzetét keltve mondta. Majd huszonöt-harminc évvel később a következőképpen, mosolyogva emlékezett vissza:"Az emberek ma is beszélnek rólam,mert jó voltam abban amit csináltam.És, ha valaki úgy véli,hogy a legjobb voltam,az nekem elég.Apám így gondolja." Felismerte,hogy a közönség szeretete és az apja elismerése a valós, haszonmentes kötődések, szemben a fogyasztói társadalom által termelt mesterséges kapcsolatokkal,melyek foglyul ejtették. Ugyanakkor ebben érezhető a siker és a kudarc kontrasztja is. A munkásnegyedből való bőrgolyó-bűvőlés általi felemelkedés és e képességet kihasználó, majd korrumpáló fogyasztás vezérelt ipar eszközévé váló lecsúszás volt ez. A munkásnegyed sivárságából a futball játékvilágával kiemelkedő labdarúgó zseniből, így lesz e játékvilágot alternatív,mestersèges játèkvilágokra szabdaló (luxuscikkek, alkohol, nők- új sivárság) "szórakoztató munkás".
Kocsis Lajos Besthez hasonló "tüneteket" mutatott, csak szocialista alternatívában. Annak minden sajátságával,korlátozott fogyasztói - szórakozási lehetőségeivel és diktatórikus - bürokratikus attittüdjével.
Tudtad?!: " - Nem találtál más szórakozást magadnak? -Ha feszült voltam, akkor képtelen voltam mással levezetni az idegességem, akkor szükségem volt a kiengedésre, a lazításra...-És mitől voltál feszült?- A focitól. Attól, ha ment, attól, ha nem ment, ha dicsértek, ha szídtak...Attól, hogy sokszor valóban elfogyott az erőm."(Kocsis Lajos riport, Bocsák Miklós:A Császár és utána a sötétség)
A családon kívüli társadalmi közeget uraló bizalmatlanság hozzájárult az alkoholizmus népbetegséggé válásához Magyarországon. S ez a labdarúgás berkein belül még plasztikusabban megmutatkozott.
Tudtad?!: Minthogy a legfontosabb makroközösségek - nemzet, osztály, lakóhely, szakma, felekezet stb. - igazi közösségekként nem vagy alig funkcionálnak, fokozatosan lekopott, leépült a hozzájuk kötődő "mi" tudat, közösségi tudat. Ezt az eróziós folyamatot a negyvenes-ötvenes években - de hellyel-közzel még később is - a hivatalos politika is gyorsította, többek között azzal, hogy a közösségi tudatot bűntudattal helyettesítette be. [...] Ugyan csoda-e, hogy ebben a légkörben kivirágzott a nemzeti közösségnek, mint "futball nemzetnek" torz s nevetséges virága, az osztály vagy felekezeti hovatartozásukat szégyellő rejtő emberek zavarodottsága, és elhatalmasodott a közösségtudat nélkül tengő-lengő emberek, embertömegek apátiája?"(Hankiss Elemér: Közösségek válsága és hiánya,1979.)
A hatalmilag korlátozott közéleti nyilvánosság következményeként a labdarúgás speciális, semlegesnek tünő ám rendkivűl népszerű terepnek bizonyult. Itt sztárokat és bűnbakokat egyaránt könnyen lehetett teremteni. Mennyi intrika, vezetői igéret, frusztráció övezhette labdarugó életüket, hányan próbálhattak profitálni kivételes tehetségükből, amelyek felülírták a feléjük irányuló tömeges vagy egyedi jószándékokat. Csak sejthetjük,esetleg körvonalazhatjuk. Ez még csak egy háziorvosi diagnózis a labdarugó társadalom Achilles sarkairól, még további vizsgálatok és konzíliumok szükségeltetnek.