Sokat beszéltek és sokan írtak a válogatottról. A közvéleményformáló szakmai kommentárok már a Románia elleni mérkőzést lezáró közvetítés blokkban utalnak a "minőségi futball hiányára" az "erőltetett, első és a teljesen hiányzó másod- harmadszándékú futball" problematikájára. Korábban a centerhalf írásaiban többé - kevésbé megfogalmazta már nézőpontját és az többé - kevésbé egybecseng a fenti megállapításokkal. Mégis fontos írni a válogatottról, hiszen "elméletileg" a magyar labdarúgás elitjét és krémjét kellene megjelenítenie, hiszen az ország figyelme ilyenkor "elméletileg" szinte egy emberként a labdarúgásra irányul.
A környezet(em) visszajelzéseiből, azért kiolvasható egy markáns álláspont, miszerint nézhetetlen a magyar válogatott, a "játéka", szinte "fáj" nekik. S a selejtezősorozat alatt mindinkább hozzászoktak ehhez a "fájdalomhoz", az itthoni finn, görög után most jött a román meccs, az év mérkőzése. Vonatkoztassunk el a mérkőzés érzelmi hordalékaitól, próbáljunk semlegesek maradni, körülbelül úgy mint a válogatott: ne kapjunk gólt és ne is lőjünk.
Az "év mérkőzése" alatt a magyar futballszerető sok mindent elintézhettet esetlegesen kimaradt napi dolgaiból; a "vizuális fájdalom" könnyen közönybe csaphat át. A "vizuális fájdalmat" enyhítő hang, Hajdú B. István a maga szerencsés és lelkes iróniájával ott is gólhelyzetet keresett ahol még a labda, de magyar játékos sem járt. A "vizuális fájdalom" azonban túl erős és maradandó. Mi okozza ezt?
Elsőként a magyar labdarúgás nagy ütemkésésére utalunk, ebbe a sorba illik bele a kapitánykérdés (a harmadik kapitány a selejtező alatt ), ez a helyes koncepció tartós hiányára utalhat, de lépjünk tovább...
Induljunk el máshonnan, a (köz)hangtól, Hajdú B. Istvántól, aki a Videoton kiesésekor, a magyar csapatok nemzetközi (le)szereplésének összegzésekor számszerűsíti, hogy a BL és az EL mezőnyében mindösszesen 4 magyar játékos marad, és ebből a tényből következtett: hogyan is akarunk mi ki jutni az EB-re...
Tény az tény, kicsit mainstream talán hangulatkeltő tény is: a csalódottság számszerűsítése. Nézzük azonban az időtávlatot és a számok egymáshoz való viszonyát. Rendkívüli ütemkésésekre képes a magyar labdarúgás, a Videoton eladja Nikolicot a nemzetközi kupaszereplés előtt és akkor veszi meg Suljicot amikor már búcsúzott a nemzetközi színpadtól és szinte kieső helyen áll a csapat a bajnokságban. A Bate Boriszov meg a Barcelonát, a Romát, és Leverkusent várja. A Ferencváros "balesetéből" itt és most főként a forma problémáját, helyesebben Hajnal Tamás sérülést követő formábalendülésének időintervallumát emelném ki. Ahogy Hajnal formába lendült úgy lett jobb a Fradi is, lassan eljutunk a válogatotthoz is, ahhoz a kérdéshez, hogy jó formában lévő Leandro - Gera- Hajnal - Böde tengelyből utóbbi kettő miért hiányzott onnan. Újabb ütemkésés...
A Fradi kiesett, pont - mondhatná a szurkoló. Az is látható volt azonban, hogy Hajnal nagy erőket mozgosított, hogy ismét formába lendüljön és ebben motivációként a válogatottszereplés is vélhetően ott volt. Böde helyzetkihasználása is javult.
Az is látható, hogy a német orientációban, helyesebben a magyar germanizmusban Böde Szalai mellett nem, s Nikolics is alig rúghat labdába. És ha tovább szűkítjük a kört, a "herthaizmusban" egy vérbeli irányítónak, aki nem annyira jó védekezésben pedig szintén nehéz állandó helyet találni. "Herthaizmusról" beszélek, hiszen anno a Herthát Király és Dárdai miatt figyelemmel kísértük, de a berlini csapat játéka azért nem volt szemkápráztató, a kellő kreativitást brazil játékosok személyében vette meg. A Bundesligára jellemző támadójátékot ne azonosítsuk a herthaizmus magyar megnyilvánulásával. Ki és mi köré építik fel a válogatottat, Hajnal és Gera rövidpasszos játékára, vagy arra amit láttunk. Ez a két meccs Hajnalért kiáltott... A románok lefutballoztak minket; igaz nekik volt irányítójuk Sanmartean személyében, volt irányítójuk és (így) voltak háromszögeik, ily módon volt román labdatartás és volt román támadásépítés is.
Dzsudzsák a pályán és pályán kívűli metakommunikációjából és nyilatkozataiból személyes frusztrációja jól kiolvasható, ő játszani és kijutni akart, ugyanakkor ott volt a "taktika - fogsága" melyet be kellett tartani : Magyarországnak megint az maradt, hogy számolgatnunk, görcsölni kell, és nézni a többi eredményt…”
Számoljunk mi is egy kicsit, de talán érdemes másképp, mint ahogy azt az MLSZ, a szakmai vezetés, vagy éppen a média teszi. Ehhez segítséget kell kérnünk. Wigner Jenő a világhírű magyar atomfizikus a következőket mondta:
" Vörösmarty mondotta: "Örökké a világ sem áll, de amíg áll és amíg él, ront vagy javít, de nem henyél". Ma túl sokat ront és túl sokat próbál javítani, és gyakran ez a javításra való próbálkozás is bajt okoz, és inkább ront, mint javít. Igen szép és igen fontos az atomenergia. De ha összehasonlítjuk azzal, ahogy az első energiánkat nyertük, az első gőzgéppel, annak a jelentősége sokkal nagyobb volt, mert O - ról 1- re emelt valamit. Most talán emeljük 1 -ről 5-re. De az 5 az 1- hez, az ötödik. Egy a nullához - az végtelen. "
Hmm... A magyar labdarúgásra vajon igaz - e ez a gondolatmenet? Úgy hiszem igen. Most úgy érezzük, hogy 0 és 1 közötti végtelenben van labdarúgásunk, különösen ha megnézzük, hogy már az osztrákok és a csehek is ott vannak az EB-én. De voltunk - e 1- en? És a futballban kijelölhető-e a gőzgép maga? Úgy hiszem igen.1928 -ban így ír Borsányi Ferenc az akkori fedezetjáték kapcsán:
"Nálunk meglehetősen elhanyagolt taktikai mód a háromszögjáték, amelyben két egymás melletti csatár és a mögöttük álló fedezet - leggyakrabban szélsőfedezet- adják egymásnak a labdát. Pedig az ellenfél védelmét mi sem zavarhatja jobban. A háromszögben futó labdát az ellenfél fedezete ritkán fogja el és sok energiát pazarol és amíg ő és társai segítségével szétrombolja a háromszög tagjai igen kevés energiát vesztenek.
A háromszög úgy adódik, hogy a csatár gyakran nem tudja a labdát előre adni, ilyenkor cselezés helyett a mögötte álló fedezet segíti ki, akinek leadására úgy ő, mint a legközelebbi csatár szögben helyezkedik. A labda hármuk között vándorol, amíg a háromszög szétrombolására odahuzódott védelem elől hirtelen keresztpasszal a másik oldalra terelik a játékot, amely akció igen gyakran jár a kivánt eredménnyel."
Valahogy így futballozott le minket a román válogatott, - az első tizenöt percben 15 sikeres háromszögelést csináltak, a magyar csapat 1-et - de erről később. Örüljünk, hogy megvan és "újra" felfedeztük a futball gőzgépét, a háromszögelést. Ezt az energiát emelte az Aranycsapat 1-ről 5-re, a két világháború közötti futballkultúra tekintetében talán 3-ról 5- re.
Ők a háromszögelést tovább variálták és mobilizálták, a kényszerítőkön túl, azokat megfordítva a helycserékkel két személyes mobil háromszögeket hoztak létre és forgatták azokat : az eredmény szabad területnyerés, a további támadásépítés szabadsága és/vagy lendülete. Ezeken keresztül kiismerhetetlenné tették támadásépítéseiket, a magyar futballstílus előtt hevert a világ futballja. Eljutottunk az 5-re, meglátásom szerint a játék intelligens ereje, a játékban felfedezhető intelligens energia azóta sem emelkedett 5-ről 6-ra. Csak azt közelítették meg, igazították saját stílusukhoz egyes csapatok, futballkultúrák.
De hol tartunk most? Maradjunk a számoknál: az UEFA statisztikája szerint a Magyarország - Románia mérkőzésen, a magyar csapat 188 passzt kísérelt meg és ebből 131 ért célba, a román válogatottnál ugyanez az arány 334 : 280. Bontsuk tovább ezt a futball intelligens energiájára a háromszögekre: a magyar válogatott 21 -et hajtott végre az egész meccsen a román 46-ot (Centerhalf stat.). Ne felejtsük az első 15 percben az arány: ( 1: 15 )! Egyre közelebb kerülünk a kvalitás és a kezdeményezőképesség kérdéséhez...
Megállapítható, hogy a románok háromszögei tudatosak míg a mieink többnyire esetlegesek a mezőnyjátékra reagálnak és nem a mezőnyjáték felépítésére. A románoknál vannak írányítójátékosok, mélységi és támadó is.
A román irányító SanMartean szabadon játszik, segít kialakítani a háromszögeket, partnerei többnyire Torje és Popa , utóbbi két játékos átmegy a másik oldalára is további "háromszögekért". Nálunk nincs irányító - Hajnal ugye mellőzött -, a két szélső ( Dzsudzsák, Stieber) egy oldalon pedig nem is tűnik fel.
De nézzük a háromszögek minőségét, a románok megcsinálják azt amit Borsányi 1928- ban leírt, sőt fordítva is, azért forgatják a játékot oda majd vissza, hogy a magyar csapat eltolódjon és a visszaforgatásnál Sanmartean szabadon kezdeményezhesen "háromszögelést".
A magyar válogatott egyetlen futballjelenete is eme megközelítésből adódik, egy középpályás -háromszögelés tisztára játsza Leandrot, aki remek ütempasszal indítja be a jó ritmusban bemozgó Nikolicsot az összekötő helyén, az eredmény a 16 - oson belül egy lövőhelyzet. Vajon Hajnallal hány ilyen háromszög keletkezhetett volna...
Elmondható, hogy a románok a labdatartást szolgáló háromszögelések mellett, olykor 1 de 2 egymást követő háromszögeléssel már szinte biztosan veszélyes zónába érnek és a tizenhatosunknál vannak, ők egymást követő sikeres, dupla háromszögelésből 6 - ot csináltak ebből egyszer 4 - et zsinórban. A magyar csapat csak egyszer tud 2 háromszöget sikeresen megjátszani folyamatában a második félidőben, Leandro - Nikolics - Dzsudzsák összjátékának eredményeként, mi is az ellenfél tizenhatosáig jutunk.
Elmondható, hogy a "nagy koncepció" a Király - Szalai tengely 1 háromszöget, (Király előreívelt labdáját Szalai úgy fejeli le a társhoz, hogy az nála is maradjon ) hozz létre az ellenfél tizenhatosa előtt a 75. perc után. Ez a "nagy koncepció" a szabadrúgás kiharcolását vagy az azt követő esetleges mezőnyjátékból való szerencsés magyar kikerülést célozta. Csakhogy ezeket a harcos lecsorgókat éppen a románok háromszögei szívták fel. Az UEFA adata több mint beszédes, e szerint magyar csapatban a legtöbbet Király Gábor passzolt 31 - et 17 - et sikeresen, a román csapat irányítója, háromszögalkotója SanMartean 32 - 25 arányt ért el közel 75 perc alatt. Vajon Hajnal milyen arányra lett volnaképes...
A rövidpasszjátékra való törekvés, teljes hiányát mutatja hogy míg a román csapat a félpálya körüli szabadrúgások rövid megjátszására törekedett, addig mi kipihenve a labda követését, azt mindig felíveltük, hátha gólveszély alakul ki. Fájó újból és újból kimondani, de a románoknál, annak ellenére, hogy nincsenek nagy klasszisai él a kollektív futballintelligencia, míg nálunk nem. Helyette nálunk a túlracionalizált, leredukált hozzállás tapintható ki. A magyar labdarúgók a legnagyobb küzdők és harcosok a "kiszabott " taktika szerint egyszerre húzzák a malomkereket és próbálják ellensúlyozni a gőzgépek erejét és amikor a játék áll "ivó és pihenőszünetet" tart gólról és játékszabadságról álmodik.
De nézzünk a jövőbe, no nem a magyar játékfelfogáséba az kifürkészhetetlenül egyszerűvé vált. Tekintsünk át inkább a majdani vb - selejtezős ellenfelünk mérkőzésére Svájcba. Hogyan működött a helvét gépezet a Svájc - Szlovénia 3:2- re végződött mérkőzésen? Az UEFA szerint a svájciak passzaránya 505 : 452, a szlovénok átadási mutatója 221 -173 volt. ( megj: a magyar válogatott a selejtezősorozatban egyszer sem érte a 400-at, a max: 357 volt.)
De nézzük a svájci gőzgépet, 79 sikeres háromszögelés a mérkőzésen, az első félidőben 43 -at hajtanak végre...
A szlovénok gőzgépe 21 -et ér el, az első félidőben 12 -öt (Centerhalf Stat.) Az első tizenötpercben 20 - 4 az arány a svájciaknak, egyszer csinálnak egymás után zsinórban 5-öt ,amellyel az ellenfél ötöséig jutnak. Nézzük a svájci gépmestert, az irányitó Shakiri mutatóit, az UEFA 50 passzkísérletet abból 44 sikereset jegyez fel nála. De a lényeg a második egyenlítő gólt ő készíti elő, egy dupla háromszögelés után, melyben mindkét esetben ő a mozgópont és az ellenfél alapvonaláig jut le.
A svájci gépezet nem csuklott össze 0:2 után sem ( egy egyéni hibát és sarokrúgást váltottak gólra a szlovénok) a cserékkel új impulzust adott neki edzőjük, és Shakirit át küldte Lichtsteiner oldalára "háromszögeket gyártani" . A svájci gólokat természetes módon háromszögkombinációk előzték meg, a szlovénok nem bírták a nyomást, nem tudták birtokolni a labdát. Jellemző a gőzgép nélkülözhetetlen erejére, hogy 2-2 -nél a szlovénok egyetlen 3 egymást követő sikeres háromszögelésükkel bejutnak az ellenfél 11 -es pontjáig, és egy megítélhető büntetőt érnek el, a bíró nem mert fordítani a meccs forgatókönyvén.
Úgy néz ki, hogy a mi kis múlt, jelen és jövő közötti háromszögjátékunk alapján a magyar futball és maga a válogatott játéka erősen visszafejlődő, regresszív képet mutat. Emlékezzünk mit is írt Borsányi Ferenc 1928 - ban: "Nálunk meglehetősen elhanyagolt taktikai mód a háromszögjáték..." Ma ez a látottak és a fentiek alapján szalagcím értékel bír. És hogy Wigner Jenő gondolatát visszaidézve és megfordítva az 5- ről nemhogy az 1- re estünk vissza a hetvenes évektől kezdődően, ha nem 0 és a végtelen közé. Így nem csoda ha azokat mellőzik, akikben benne van a mester hajlam az energiát adó gőzgép működtetésére és képzésre...